Századok – 1947

Ismertetések - Hadrovics László 353

ISMERTETÉSEK 353 álló Bél Mátyásról, aki mindkét területre az igazi humanista lelki emelkedettségével tekintett (19411:117-—122), alig kárpótolhat e nagyon is érezhető hiányért. Mikor indul már egyetemeinken a szomszédos szláv népek ismeretének olyan mérvű és színvonalú tanítása, hogy ettől valóban új tudósnemzedék kiképzését remélhessük? Nem találunk elég lendületei a lengyel történelem magyarországi művelőinek munkájában sem: egyedül Csapláros István szentel rövid cikket az 1846-i krakkói forradalom magyar vonatkozásainak (La révolution -de Crac.ovie de 1846 et la Hongrie, 1947 : 193—202). Szerencsésen egészíti ki a lengyel anyagot C. A. Macartney értekezése, amely a (Dlugosz et le Chronicon Budense, 1946:301'—316). Macartney szerint Dlugosz nem ismerte a Chronicon Budense-t, amint eddig általában hitték; fcrrása valószínűleg egy sokkal régebbi szöveg, amelynek gyökerei egyenesen Szent László korába nyúlnak vissza. Mindeme megállapítások nagyon érdekesnek látszanak s egyes pontokon érintik Eckhardt Sándornak Kézairól vallott nézetét: kár, hogy Macartney véleményét nem támasztotta alá több szövegpárhuzammal. Befejezésül vessünk egy pillantást a délszlávokra is: Bödey József igen alapos tanulmányban foglalkozik a török-magyar harcoknak a bolgár népköltészetben fellelhető visszhangjaival (1947 : 56—68). Örvendetes volna, ha végre a román és szerb népköltészet történeti anyagának is akadna hasonlóan szorgos magyar kiértékelője. Sajnálattal vesszük azonban tudomásul, hogy egyelőre a szerb anyagot csupán kitűnő könyvismertetések képviselik: ezek sorából ki kell emelnünk Hadrovics László összefoglalását a középkori Boszniára vonatkozó újabb irodalomról (1945:217—22). A Revue minden számát elég bő kritikai rovat és apróbb hírek (Chronique de la vie scientifique et littéraire) egészítik ki. Remélhető, hogy a békeállapotok helyreálltával az ismertetendő anyag folyton bővülni fog s mind gyakoribbak lesznek„.az olyan külföldi tudósok is, akik itt, e nagy reményekre jogosító francia folyóirat hasábjain fejtik ki véleményüket korunk tudományos jelenségeiről. Addig is azonban legfőbb gondja a folyóiratnak s magának a Teleki-Intézetnek csak 4egy lehet: szakembereket nevelni a dunaláji kérdések minden szektora vagy egyszerűbben, minden dunai nép tanulmányozása számára. A célként kitűzött összehasonlító dunai körkép teljessége ezt feltétlenül megköveteli. GALDI LÁSZLÓ ÉTUDES SLAVES ET ROUMAINES. A budapesti Pázmány Péter Tudoinánvegyetem Szláv és Román Nyelvi Intézetének folyóirata. I. évfolyam, 1. szám. Budapest, 1948. A magyar tudományos életben a szomszéd népekkel közös kérdések felderítésének és a tudományos együttműködés megteremtésének gondolata már a háború befejezése előtt sem volt ismeretlen célkitűzés. A harmincas évek közepe óta egyre több és több magyar tudós foglalkozott elfogulatlanul a cseh. román és szerb nép történelmének kérdéseivel. Az 1943-ban alapított Revue d'Histoire Comparée is ezt a célt tűzte ki maga elé, amikor közreműködésre hívta fel a tágabb közös haza történetének ismerőit, nemzetiségi különbség nélkül, egyetlen értékmérőként a tudományos fegyverzetet és az együttműködés őszinte vágyát állítva fel. A politikai körülmények azonban nem mindig kedveztek ennek a felfogásnak; sok értékes, papírra vetett gondolatnak kellett éveken keresztül az íróasztalok mélyén pihennie. Ugyanakkor azonban — s ezt nyíltan meg kell mondanunk — számos esetben nem nyert viszonzást a tiszta szándék. A magyar tudományt hagyományai kötelezik, hogy ezen az úton ne álljon meg. Ebből a felfogásból született meg az „Études Slaves el Roumaines", mely különösen nyelvészeti,' néprajzi, irodalom- és társadalomtörténeti vonatkozásban óhajtja szemügyre venni a szomszédos népek különböző kérdései!. A folyóirat első füzetében Kniezsa István a szlovák palatális mássalhangzók történeti fejlődésével foglalkozik. Megállapítja, hogy a palatizált szlovák t', d', n' és /' hangok nem azonosak a magyar 1y, yy, ny és ly hangokkal. Ezzel kapcsolatban cáfolja Moór Elemér és J. Stanislav felfogását, akik a Dunántúl egyes helyneveit palatizáló ősi helynévformáik miatt szlovák crcdetüeknek tartják. Kniezsa kifejti, hogv — bár természetesen van nvoma Századok 23