Századok – 1947

Ismertetések - Nagy Lajos - 274

274 ISMERTETÉSE К nak és katonai parancsnokának lakópalotája volt, kétségtelenül a tábor területén. Szilágyi szerint föltehető, hogy az építtető Kr. u. 107—108-ban, Pannónia kettéosztása után, maga Hadrianus, Pannónia első helytartója és katonai parancsnoka volt. Nagy Lajos, mint említettük, több dolgozattal is szerepel a kötetben. Az „Egy pincelelet az aquincumi polgárvárosban" című cikkében aprólékos gonddal dolgozza föl az aquincumi macellum közelében 1929-ben feltárt fazekasműhely pincéjében taláh, római császárkori viharlámpás bronzvázának maradványait és egy agyagból készült kerek világítótornyot. Aquincumban ez az első lanterna-maradvány, amelyet pompeji példányok alapján sikerült rekonstruálni. Pannóniából azonban már ismerünk lanternát bennszülött temetkezésekből, így pl. a kálózi kocsileletből. A pannóniai példányok Közép-ltáliából kerülhettek a Duna vidékére a Kr. u. II. század elején. Nyugaton alig ismeretesek, míg Keleten gyakran előfordulnak, ami megint csak Aquileia és Pannónia fontos közvetítőszerepét bizonyítja Kelet felé. — A pincéből előkerült másik fontos lelet egy ötemeletesre rekonstruálható kerek agyag világítótorony, amely helyben, a fazekasműhelyben készült. Nagy Lajos megállapítása szerint a világítótornyok kultikus célt is szolgálhatlak s ezekben magánlakásokban vagy a temetőkben egyaránt égethettek mécseseket. Jellemző, hogy az aquincumi kerek és négyszögletes világítótornyok épületmásolatok szellemében készültek. Ilyeneket nemcsak a gázgyári nagy fazekastelep gyártott, ahonnan Hilarus dunapentelei kapumintája is származott, hanem több más aquincumi fazekasműhely is. Nagy Lajos másik dolgozata — Zöldzománcos római dísztál Budáról — igen érdekes problémát dolgoz fel a pannóniai zománcos kerámia köréből. Az edény, amely közvetlen Albertfalva előtt Ijeriilt felszínre, típusában Pannóniában még csak egy teljes példánnyal van képviselve. Első pillantásra felismerheti" rajta a fémtechnika utánzása. Díszítését felül pikkelyes dísz. alsó részén szőlőinda alkotja. Típusban és technikában közeláll hozzá a Magyar Nemzeti Múzeum kiskőszegi tálja, díszítésük azonban eltér egymástól. A budai tál Pacatus köréhez tartozik, a kiskőszegi pedig egy, a Dráva—Száva közén dolgozó, zománcos edényeket készítő gyárból került ki; kora a Kr. u. II. század közepére tehető. A rövid, de igen világos, áttekinthető dolgozat végén a pannóniai korai zománcos edények problémáját tárgyalja a szerző. Nagy Lajosnak a kötetben közölt harmadik dolgozata — Egy sisciai terrasigillata-gyár termékei Aquincumban — szintén Nagy Lajos egyik kedvelt területén, kerámiai problémák körében mozog. Kimutatja, hogy azok az Aquincumban talált könnyen paltogzó, lilásvörös mázú, jellegzetes rozetta- és levéldíszítésű terra-sigíllata darabok, melyek közül eddig egyetlen épen maradt edény a szilasbalhási tál a Nemzeti Múzeumban, legnagyobb tömegben Sisciában kerültek elő, ahova készítési-helyük is lokalizálható a Kr. u. II. század első felében- A nagy nyugati gyárak nem voltak hatással a műhelyre, inkább déli kapcsolatai vannak, de stílusának előzményei helyi talajban gyökereznek. Járdúnyi-Paulovics István Gerhián alakok pannóniai emlékeken címmel terjedelmes dolgozatot közöl. Összefoglalásában a germán ábrázolásokat két főcsoportba, a keleti és a nyugati germánok csoportjába osztja fel. A keleti germán ábrázolásokra egy példát hoz, egy kis liegyesszakállú bronzfejet a Nemzeti Múzeumban, amelyet a Tropaeum Traiani dombormüveivel vet össze és a Kr. u. I. századra datál. A nyugati germánokkal, tehát a markomannokkal és a svébekkel kapcsolatba hozott emlékeket három csoportba: kő-, agvag-és bronzemlékek csoportjába sorolja és általában Marcus Aurelius markomann háborúinak idejére teszi azokat. A kőemlékek között természetesen Aelius Septimus nevezetes szőnyi kenotapliiuma került az élre L. Ulpius Marcellus Pécsről származó, de valószínűleg aquincumi eredetű Virtus és Honor-oltárán germánt ismer föl az oldalsó páncélos alak lábai alatt, akitől indokolatlanul tagadja meg a Mars elnevezést. A felsődörgicsei sírkövön a lovas is, a földön térdelő ellenfél is ruhátlannak látszik. Minden primitívség mellett is klasszikus motívum átütéséről lehet itt szó — amire különben maga Paulovics is utal — s ami éppen kelta jellegű sírköveken többször előfordul (1. pl. az ülő nőalakos sírköveket ékszeres ládikákkal). Igen érdekes az aquincumi tropaeum-ábrázo-