Századok – 1947

Ismertetések - Makkai László: Erdély története. Ism.: Veress Endre 250

258 ч ISMERTETÉSEK <1 neve a históriában. (Ugyanott, a VI. köt. 117. lapján, 1601 augusztus 5-én kelt levélben.) Harmadik idézetünk feltűnő cinikus hangjával lep meg, midőn később. Báthory Gábor idejében Balog István máramarosszigeti kamaraispán írásából arról értesülünk, hogy Bethlen Gábor igen vendégli gyakran szállásán az fejedelmet virradtig való tánccal s egy úr sem pártolt el tőle, hanem esznek, isznak, lakoznak, táncolnak, mondván ezt: Ez országot pusztítsuk il s az Scithiai magyarokként vegyünk más országokat s azt éljük, míg ez az ország megépül. (Ugyanott, a*VIII. köt. 110. lapján, Perneszy Gábor 1610 december 13-i magyar levelében.) Folytathatnók az ilyen s ezekhez hasonló korfestő adalékok idézését, miután más íróknál is tapasztalt — immár divatba jött — sietés miatt azok úgyszólván eltemetve hevernek forráskiadványaink porlepte köteteiben! Ey azért is kár, mivel az ily jellemző és lélekbe vágó okleveles epizódok többet érnek minden szellemtörténeti , ecsetelésnél, és közvetlen jellegüknél fogva ismeretterjesztők és elévülhetetlenek! Elsietés okozta azt is, hogy Károly Róbeit erdélyi vajdájáról megtudjuk ugyan, hogy a Kácsik-nembeli Széchényi Tamás (115. lap) s pár lappal odább három sorban azt is, hogy az erdélyi nemesek ekkor szerezték meg birtokaik népessége fölött a bíráskodási jogot, tehát a földesúri hatalom teljességét csak 1342-ben nyerték el. De hogy ez a Tamás által vezetett tordai gyűlésen mondatott ki, a közigazgatás és törvénykezés szabályozásával együtt, azt Szilágyi művéből tanulhatjuk meg. (Az I. kötet 95—96. I.) Itt is csupán néhány sorban van elmondva a gyűlés eredménye, habár úgyszólván ez a végzés az erdélyi három nemzet (universitas nobilium) legelső írott törvénye, illetve szabályrendelete, amely megállapítja a szolgabírák hatáskörét, sőt védelmébe fogadja a jobbágyok ügyét, panaszaik elbírálását reájuk bízván. Ezért érdemelt volna Makkai művében bővebb méltatást, miután a végzések eredeti hártyára írt példányát is elég rég ideje ismerjük. (Kiadva a Történelmi Tár 1886. évi. 202—3. 1. Az oklevél kelte 1342 in quindenis festi beati Georgii marliris [tehát a Szentgyörgy-nap utáni tizenötöd napon[.) További elsietésnek tulajdonítom, hogy a kötetben meg sincs említve, hogy az 1437-i egyezség után az erdélyi nemesek a szászok és székelyek 1467-ben új únió-levelel szereztek (Székely oklevéltár I. köt. 20"—211. 1.) s annál is erősebbet 1506 február 10-én Tordán kelt kiadványukban (ugyanott, a 309—313. 1.), amelvre később annyiszor szerettek hivatkozni. A mű második szervi baja, hogy szerzője sehol semmit nem idéz s még a használt művek jegyzékét sem közli. Ezt a mulasztását ugyan pólolta művének 1946-ban megjelent francia kiadásában, de abban sincs köszönet, mivel a szerzők keresztnevét lefordítva s rövidítve adja. például: A. Szilágyi, ami lehet Albert vagy Adolphe is; N. Mesterről pedig senki nem sejtheti, hogy az Miklós. UgVanez a baj a nem-magyar írók műve idézésében is. amely elferdített idézetek alapján az illető művek közkönyvtárak katalógusában alig találhatók meg. Helytelen, hogy rosszul értelmezett helykímélésből a könyv szövegében közöl latin, német és magyar idézeteket, a helyett, hogy azokat a lap alján jegyzetben vagy — miként újabban igen okosan teszik — a kötet végén közölte volna. Hogy ez mily hátránnyal jár még tanult szakembernél) is, például felhozom a kötet 233. lapján közölt kilenc sornyi idézetet egy magyar nemesről a XVII. század elejéről való leveléből, kinek Makkai még a nevét sem említi, nemhogy megadta volna, hogy érdekes idézetét honnan vette! Itt teszem szóvá azt is. ami elleni évek óta .küzdök hiába, hogy a M. Tud. Akadémia helyesírási szabályai szerint évszám után pont-jelt rak, tehát így 145(1. január 5-e, s mivel a magyarban a pont-jel iket jelent, 1456-ik január 5-ikének olvasandó, ahogy pedig egyetlen magyar e i.ber stm olvassa, idegen embert meg éppen félrevezet! Szerzőnk sietős munkájának tulajdoníthatók kisebb-nagyobb bántó elírásai és figyelmetlenségei is. Így midőn Beth'ien Gábor halálakor idézi Kemény János, a későbbi fejedelem ünéletiratából: Сh, vajha meg ne született, avagy örökké élt volna (a 375. lapon) elkerülte Makkai figyelmét, hogy ez a szép mondás tulajdonképen az 1586-foan elhúnyt Báthory István királyról keletkk-