Századok – 1947

Ismertetések - Lederer Emma: A magyar társadalom a honfoglalástól 1918-ig. Ism.: Mérei Gyula 244

ISMERTETÉSEK 245 megye léphetett. A serviens mozgalomnak az biztosította átütő erejét, hogy ezek a tömegek igen fontos katonáskodó szolgálatokat teljesítettek. A XII. századtól kezdve az úri, nem-dolgozó rétegek szükségleteinek kielégítésére megindult a telepítés minthogy a kalandozások óta a hadjáratok útján történő munkaerőszerzés lehetősége megszűnt. A telepes hospesek a királyi birtokokon helyezkedtek el. Oklevelek biztosították kedvezőbb helyzetüket a jobbágyokénál. Függési viszonyuk a királytól gazdasági és nem katonai jellegű. A feudális rendszer kialakulásával párhuzamosan megszületik annak belső gazdasági ellentmondása is, a terménygazdálkodással szemben a pénzgazdálkodás. Ezzel párhuzamosan az úri réteg fokozódó igényeinek kielégítésére kifejlődik a csak iparcikk termelésével foglalkozó iparosréteg. Megindul a városfejlődés is. A városok, azonban nálunk jelentős részükben még esni; földművelő lakosságot foglalnak magukba. A lakosságnak kisebb része iparos vagy kereskedő is, a földművelés mellett- A fejlődés azonban mégis oda vezet, hogy a XIII. század végére es a XIV. század elejére a földesúri nagybirtokokon csak paraszti szolganép marad, míg a többi foglalkozás városokba tömörül. Itt mutat rá először szerző a magyar fejlődésnek a nyugatitól eltérő arra a jellegére, hogy à mi társadalomfejlődésünk egészen a legújabb időkig nélkülözte az izmos — nytigati értelemben vett — polgári, városi elemet. Minthogy a magyar termelőerők évszázadokkal később értek el a nyugati fejlődési fokra, Magyarország a nyugati. kereskedelembe nem kapcsolódhatott be és így az egész polgárias fejlődés elmaradt. A magyar feudalizmus az Anjou-korban nyerte el a nyugatihoz leghasonlóbb formáját, de az alap eltérésénél fogva a hasonlóság nem vált teljessé és a magyar fejlődés belső ellentmondásai sem azonosak a nyugaton jelentkezőkkel. Magyarországon a feudális nagybirtok túlnyomó része az Egyház kezében van. Az Aranybulla 1267. és 1298. évi megerősítéséből is kiderül a megyei nemességgel szemben az egyházi arisztokrácia túlsúlya. A világi urak hatalma ekkor még csak egy-egy személyhez, legfeljebb egy-egy generációhoz fűződött. A nyugati fejlődésnek az a vonala, hogy a főurak a kisebb nemeseket maguk uralma alá hajtják, csak az Anjou-korban teljesedik ki. Ekkor tűnik el a patriarchális királyi hatalom, bomlik fel teljesen a királyi megyebirtok, alakul ki véglegesen a jobbágyosztály és a városi polgárság. Most már a világi főnemesség is szerephez jut az egyházi mellett, mert hiszen az Anjoukori magyar feudalizmus már a hűbéri katonáskodási elv, az ú. n. banderiális rendszer alapján áll. Ekkor válnak a köznemesség nagy tömegei egy-egy főúr alárendeltjeivé, ú. n. familiárisává, de közigazgatási egységüket bizonyos fokig még mindig meg tudják óvni a- megyei rendszerben és a királytól való függés vonalán igyekeznek megóvni úri függetlenségüket. Ezután az Anjou-korbeli pénzgazdálkodás kifejlődésére és a főúri vagyonfelhalmozódásra való utalás, majd annak megállapítása következik, hogy az Anjouk Magyarországon az oligarcha feudalizmus ellenében hatalmuk megerősítésére a feudális rendszer támogatását használták fel, azaz katonai szolgálatok alapján történő birtok-adományozás révén emelnek fel a feudális rendszer lépcsőjén embereket és használják fel őket a főurakkal szemben. Erre annál inkább szükségük van, mert hiszen expanziós háborúik során megbízható katonákra szorulnak. Ugyanekkor azonban a nagyvagyonú főnemesség egyre jobban maga alá szorítja és liiggési viszonyba hozza magától a kisebb nemességet. Itt tárul tehát fel a feudalizmus mély, belső politikai és gazdasági ellenlmondása. A hatalmas készpénzvagyonnal rendelkező főnemesekkel szemben áll a köznemesség aránylag kisvagyonú nagy tömege, amely függésbe kerül ettől a rétegtől. A nemesi vármegyén belül a jómódú középnemesek próbálják menteni a megyei önkormányzatot és a nemesi függetlenséget,, de ebben az időben kevés sikerrel. Az ellentét nem a termelési módszer különbözőségéből származott, liiszçn köz- és főnemes egyaránt a jobbágy ingyenmunkájábpl élt, hanem a meggazdagodás lehetőségéből. A kisember birtokát a nagybirtok állandó elnyeléssel fenyegette. Pedig ez utóbbi még külkereskedelem útján is növelhette vagyoni erejét. Pénze segítségével hadsereget szervezhetett. Ennek birtokában viszont újabb hatalmi túlkapások, helyesebben újabb vagyonszerzések következtek. Egyesek a köznemesség sokaiból is fölemelkedtek éppen ilyen,