Századok – 1947
Ismertetések - Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Ism.: Bónis György 237
238 ISMERTETÉSEK ' A második változás szorosan összefügg az elsővel, s a módszerre vonatkozik. E. hangsúlyozta irodalmunkban először a középkori törvényfogalomnak a legális rendszer fogalmától való eltérését s a modern elképzelések visszavetítésének nagy módszertani veszélyét. Az ő igazi ismeretforrása nem a törvény, hí#i'em az oklevél, vagy pontosabban: az esetjog. Ez a felismerés a külföldi jogtörténeti irodalomban ma már természetes, a legújabb törekvések pedig a tőlünk távolabb eső koroknak, különösen a középkornak saját kategóriáiban való kifejezésére irányulnak. (Komjáthy Miklós: A középkori államfogalom. Századok 1945—40, 192—204.) A „törvény" fogalmához ma a rendszerinti érvényesülés természetszerűen hozzájárul: ez éppen a legális uralom egyik jellemvonása. A középkorban azonban nem a személytelen jogrend uralkodik, hanem az isteni és természeti törvény védőboltozala alatt, hagyományszabta körében szabadon rendelkező ember. A törvény: ennek az uralkodónak pillanatnyi akaratnyilvánítása, vagy később a rendekké tömörült társadalmi csoportokkal kötött kompromisszuma Ebből következik, hogy a középkori törvényeke! feltétlenül érvényesülő normáknak tekinteni igen nagy hibaforrás. Természetesen nem lehet irányadó az egyes oklevél sem, de annál inkább az. oklevelek (helyesen: jogesetek) sorozatában kifejeződő szokásjogi elv! Amikor tehát E. az ey;yes jogesetek felé fordult, s a Fejérpatakv- meg Hajnik-hagyaték egy-egy szemelvényét is felvette tankönyvébe, maradandó módszertani útmutatást nyújtott nekünk, s minden bizonnyal szaktudományunk utánunk következő művelőinek is. Bővülést jelent E. munkássága szem h a tá runkba n is. A kiegyezést követő évtizedek jogtörténeti irodalmában, s egyetemeink tanrendjében is egyre jobban elsorvadt az európai összehasonlítás, s ezen csak a demokrácia jo^i oktatési reformja segített, vagy inkább log segíteni. A mult században elődeink sokat idézték a német alkotmányt örtémeti irodalmat, melynek eredményeihez könnyen hozzáfértek, de megemlékeztek a magyarhoz hasonlatosnak tekintett angol és a francia jogfejlődésről is. Azt a váHozást, amelyet ebben a tekintetben hozott E. működése, az előbb említettekkel egyenlő fontosságúnak tart-' juk: rá inert mutatni arra, hogy intézményeink analógiáit nem a germán őserdőkben vagy a messzi Nyugaton kell kejresnünk, hanem közvetlen szomszédunkban, a cseheknél és lengyeleknél. Ezzel a felismeréssel már régen adósai voltunk magunknak. A szláv ludósok ugyanis (Kadlac, Kapras, Krofta stb.) már évtizedekkel ezelőtt megállapították jogfejlődésünknek az övékkel párhuzamos vonásait, s a középeurópai jogtörténet a nemzetivel egyenrangú tárgy a prágai egyetemen. Hasonló eredményekre jutott Iorga is, aki szellemes konstrukcióiban illír4rák gyökerekre vezette vissza a román, délszláv és magyar jogintézményeket, (La caractère commun des institutions du Sud-Est de l'Europe, Paris 1929.) Az ő munkáikat szerencsére nálunk nem ludták elolvasni, s így az őshazából hozott közjogias alkotmány szép illúzióján nem esett csorba. E. hozzányúlt ezekhez az elhanyagolt könyvekhez, s (mint még látni fogjuk) nem is vallotta kárát. 1931-ben adott programmjához híven, most megjelent tankönyvében is idéz különösen cseh és szlovák szerzőket, s alkalomadtán rámutat egy-egy intézménynek szláv megfelelőjére is. Ezen a téren még nagyon sok a tennivaló, de hogy hozzáfoghatunk, azt E. forradalmi jelentőségű megnyilatkozásának köszönjük. Végül szélesíti E. könyve szaktárgyunk időbeli határaij is. Nagyon helyesen mondja előszavában, hogy „ha a jogtörténet nem tudja a jelien viszonyait a múlttal összekapcsolni, úgy jogrégészelté válik",, s előadásában nemcsak 1848-ig halad, hanem 1944-ig, mert „ma már nemcsak a dualizmus, hanem a kormányzóság kora is a múlté" (4. 1.). Az újkori fejlődés ismertetése aránylag bő, de megmutatkoznak rajta az úttörés nehézségei, az előmunkálatok hiányai; az utolsó száz év tárgyalása pedig ugyancsak sommás, szerkezetileg is mintegy függelékként illeszkedik a korszakleiosztás nélkül, összefoglalóan ismertetett magánjog, büntetőjog és perjog mögé. Ha meggondoljuk a teljes magyar jogtörlénet feldolgozása elé tornyosuló óriási akadályokat, s azl, hogy pl. Timon kézikönyve csak 1526-ig, helyenként 1723-ig terjedt, őszinte elismeréssel kell méltányoljunk E erőfeszítéseit. Az utolsó évszázadok eseményeinek tárgyalása, s így tárgyunknak az élő joggal való összekapcsolása fennmaradásának
