Századok – 1947
Beszámolók - DERCSÉNYI DEZSŐ: Az újabb régészeti kutatások és a pannóniai kontinuitás kérdése 203
ÚJABB RÉGÉSZETI KUTATÁSOK ÉS A PANNÓNIAI KONTINUITÁS KÉRDÉSE 21 1 kezményeit a magyar középkori történetre is le lehet, sőt le kell vonni. A római provincia, Pannónia települési, építészeti adottságai meghatározták nemcsak a IX. századi frank kereszténység elég rövid közjátékának színhelyeit, de a szentistváni kereszténységéit is. Városok, castrumok, szentélyek és temetőkápolnák emelkedtek a limes feladása után is Pannóniában. S ha közülük sokat elpusztítottak is a VI—IX. században, soknak megmaradt a fala, melynek védelmében meghúzódhattak a meghódítottak, s amelyeket szívesen felhasználtak a hódítók is. A frankkori kereszténység krónikása, a Conversio líagoariorum névtelen szerzője tehát jogosan írta, Pannóniáról, hogy a római építmények, melyeket „ad defensionem sui fecerunt", részben fennálltak „adhuc apparet".14 Ez időben épített várak és templomok feltárása csak most kezdődött meg, de Zalavár példája arra mutat, hogy templomát Szent Istváu korában is újjáépítve felhasználják s újra a kultusz szolgálatába állítják. így az előbb idézett Conversio-idézet mellé kívánkozik Anonymus értesítése a honfoglalóktól itt talált római romokról, melyek nemcsak mondaalkotó fantázia kiinduló pontjaivá lettek, hanem amelyeket Zalavár, Fenékpuszta tanúsága szerint a Szent István-kori építkezések alkalmával újra felhasználtak. A monumentális magyar építészet első lépéseinél tehát ott állnak a római Pannónia emlékei. Tégla- és kőanyaguk újra felhasználásra kerül leleteink tanúsága szerint és Szent István korában a római kőanyagnak hihetetlen mozgósítása figyelhető meg.15 Az egykori provincia emlékanyagának materiális felhasználását és szellemi megbecsülését kétségtelenül az is elősegítette, hogy gyakran az ókereszténység megszentelt helyeit látták benne (Pécs, Zalavár, Szombathely), de bizonyára az is, hogy az első időben külföldről bejövő építők Felső-Itália, Velence klasszikus emlékekben gazdag területéről származtak. Aligha lehetett véletlen, hogy az általuk meghonosított akanthuszleveles oszlopfő-típus, melyet Szent István építkezéseinél Esztergomban, Óbudán, Székesfehérvárott és Pécsett olyan gyakran alkalmaztak, éppen a későrómai kornpozit-oszlopfő leszármazottja, átképzése a XI. századi művészet szellemében.16 Ezekből a kezdeményezésekből érthető meg, hogy a XII. század végén a Dél-Franciaországból elinduló protoreneszánsz olyan gyorsan eljut és könnyen meggyökeresedik hazánkban és az alig kétszázados múltra visszatekintő magyar művészet most már nemcsak anyagilag használja a római örökséget, hanem saját szelleméhez alakítva, szerves fejlődés eredményeként olvasztja magába.17 DERCSÉNYI DEZSŐ 14 Conversio Bagoariorum, C. 6. Ed. Kos, M. 131—131. 1. 15 A székesfehérvári bazilika építéséhez például Aquincumból is hozlak római sírköveket. V. ö. Alföldi András: Epigrafica III. (Arch. Ert. 1942.) 16 Dercséniji Dezső: XI. századi királyi kőfaragónuíhely Budán. (Budapest Régiségei. XIII. k. 1943.) 17 Horváth Henrik: Pannóniai-antik elemek továbbélése román épületplasztikánkban (Arpádházi Szent Margit síremléke és egyéb lanulmánvok. Budapest 1944. 55—94. 1.) 14*
