Századok – 1947

Beszámolók - BARTA ISTVÁN: Az osztrák történetírás a második világháború után 178

AZ OSZTRÁK TÖRTÉNETÍRÁS A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN 19 L viselőjével, VIII. Benedekkel egyetértésben a pápa és a császár irá­nyítása. alatt univerzális monarchia kiépítésén fáradozott. A tervek­nek a pápa és a császár ugyanazon, esztendőben, 1024-ben bekövetke­zett halála vetett véget. M. megállapításait a Szent István egyház­politikájával foglalkozó magyar kutatás is felhasználhatja. Azi Instituttal kapcsolatban álló munkák közül megemlítjük még Erich Zöllner kis tanulmányát,15 amelyben a fiatal szerző éles kritikai módszerrel elemzi az 1848 végén Weimarban megjelent hami­sítványt s kimutatja a hamisítás méreteit, forrásait és célját. Természetes, hogy az osztrák történettudomány üzemének éledése elsősorban Bécsben észlelhető. Megindult azonban a kutatómunka a kevésbbé jelentős művelődési központokban i,s. Ennek bizonyítéka néhány, főleg helytörténeti vonatkozású kollektív munka megjele­nése. A Festgabe des Geschichtsvereins für Kärnten zur 950-Jahr-Feier des Namens Österreich1,1 főleg helytörténeti vonatkozású cikkei közül különösen Heinrich Wiei-ner tanulmánya emelkedik ki a falvak és faluközösségek történetéről.17 Jelentékenyebb az a tekintélyes kötet, amellyel a tiroli történettudomány ünnepli nesztorának, az innsbrucki egyetemen működő népiség- és helytörténész Hermann Wovfnemek a 70. születésnapját.18 A legjobb tiroli történészek által írt tizennyolc tanulmány kiterjed Tirol történetének egész terüle­tére a római kortól a XIX. századig és a politikai történettől a numizmatikáig és heraldikáig. Nem tartozik szorosan a történettudományhoz, mégis meg kell említenünk Ausztria kancellárjának, Kari Rennemek emlékiratait, amelyeknek első kötete a közelmúltban jelent meg.1 " A kötet az ősz államférfi ifjúkori emlékezéseit tartalmazza, sok érdekes utalással az osztrák munkásmozgalom hőskorára. A történettudomány szem­pontjából bizonyára sokkal í'ontosabbak lesznek a beígért további kötetek, amelyekben a szerző világtörténelmi események tanúja és részese gyanánt mutatkozik be. ^ Áttekintésünk nyomán, amely sok korlátozó körülmény miatt nem tekinthető teljesnek, az újjáéledő osztrák történettudománynak különösen két vonása válik láthatóvá. Az egyik, hogy az osztrák történetírás a nagy megrázkódtatás és legjobbjai egyrészének elvesz­tése után is hű maradt azokhoz a szakmabeli tradíciókhoz, amelyek a bécsi történeti iskolát az elmúlt évszázad alatt naggyá tették. A másik, hogy megértve az idők szavát, részt vállal abból a munká­ból is, amelynek sikerétől nemcsak Ausztria tartós fennmaradása, hanoin Közép-Európa jövője is sokban függ. Ez a feladat: az oszt­rák történeti és népi tudat s rajta keresztül az osztrák államiság olyan mérvű megerősítése, hogy a külső behatásoktól függetlenül, sőt azok ellenére is be tudja tölteni új. a réginél szerényebb, de nem kevésbbé fontos dunai rendeltetését. BARTA ISTVÁN 15 Die angeblichen Memoiren Metternichs. Wien. Heidrich-Verl. 1946. 39. 1. 1(1 Archiv für vaterländische Geschichte und Topographie, 30. Bd. Klagen­fürt 1946. 17 Beiträge zur Geschichte des Dorfes und detr Dorfgemeinde in Öster­reich. 103. 1. 18 Beiträge zur Geschichte und Heimatskunde Tirols. Festschrift zu Ehren Hermann Wopfners 1 Teil. Innsbruck, Univ.-Verl. 1947. in An der Wende -zweier Zeiten. Lebenserinnerungen von Karl Renner. Wien. Danuhia-Verl. 1946. 303 I 5 tábla.

Next

/
Oldalképek
Tartalom