Századok – 1947
Beszámolók - DEÉR JÓZSEF: A német nemzetiszocialista történetírás 152
A NÉMET NEMZETISZOCIALIST-A TÖRTÉNETÍRÁS ] 59 molhatott be, 32 úgyhogy a történetírás ifjú diktátorainak nagyszabású céljaik megvalósításában anyagi korlátokkal nem igen kellett számolni ok. A puszta tény, hogy a „Historische Reichskommíssioi^ egyszerűen megszűnt s helyébe egy más rendeltetésű új intézmény lépett, minden magyarázatnál jobban jellemzi a helyzetet. A régi szerv ugyanis — mely még a mult század hatvanas éveiben II. Miksa bajor király alapításaként létesült s első elnöke Ranke volt — a legújabbkori Németország kútfőanyagának rendszeres közlésével foglalkozott s így a tudományos munkamegosztásban pótolhatatlan szerepet töltött be. Walter Franknak nemcsak a publikáció tempója ellen volt kifogása, hanem a forrásközlés kizárólagossága ellen is, mely szerinte útjában állott annak, hogy a tehetséges fiatalok „önálló alkotásai" napvilágot láthassanak. Ezért programmbeszédében a fiók-führer fenyegető hangján jelentette ki: „Szükség esetén el vagyok szánva arra, hogy a tudós impotencia orgiáinak erős kézzel gyors véget vessek". A nagy kútfőpublikációk ezután természetesen vagy végképen elakadtak, vagy folytatásukban erősen meglassultak, hogy a „tudós Danaidák", „Alexandria bölosejnek" tehetetlensége még kirívóbb hátteret adjon a nemzetiszocialista történetírók rendkívüli teljesítményeinek. Fennállása alatt a Reichsinstitut természetesen egyetlen kútfőt sem közölt, de erre nem is volt szüksége, hiszen megbízóit csupán a „nagy fejlődésvonal" érdekelte. -Walter Frank és társai a történetírás terén a „népi állam" megbízottjai, akiknek kötelessége a. Führer által előírt históriáról gondoskodni. Ennek ellenére az intézet elnöke az ünnepélyes megnyitáskor tiltakozott minden olyan gyanúsítás ellen, mintha szervezkedésükre a párttól kaptak volna megbízást: nem, „a megbízást lelkiismeretünktől kaptuk azon a napon, midőn Münchenben, a Feldherrenhalle-nél eldördültek a sortüzek". De a történetírói objektivitás és függetlenség e megnyugtató biztosítékának elhangzása után mindjárt a jelenlévő nemzetiszocialista vezetők felé fordult s munkatársai nevében is valóságos hűségfogadalmat tett nekik: „Hús és vér vagyunk a ti forradalmatok és birodalmatok húsából és véréből... Még ha akarnánk se tudnánk mások lenni, mint szellemi kifejezői a ti forradalmatoknak és rendeteknek, hirdetői Hitler Adolf nagy korszakának". A régi tudomány emberei, akik a mult megismerését és a ma hitvallását összeegyeztethetetlennek tartják, „groteszk öncsalás" áldozatai, hiszen ők is foglyai az időnek, a Bismarck utáni politikai és szellemi epigonizmus korának s így mitsem vethetnek szemére a mai nemzedéknek, mely számot vet a történetírás és kor sorsszerű kapcsolatával s tudatosan hozza meg- politikai ítéleteit.3 3 Nyilvánvaló, hogy itt a modern ismeretelmélet eredményeinek rosszhiszemű alkalmazásával van dolgunk. Az ismeretkritika ugyan nyilvánvalóvá tette, hogy a történeti megismerésből sem száműzhetők a szubjektív elemek, de ezzel iné® korántsem helyezte hatályon kívül az emberileg elérhető legteljesebb objektivitás követelményét s a szubjektivitás minél erőteljesebb leküzdésének minden tudományra kötelező parancsát. Hogy nem lehetünk teljesen objektívek, abból éppoly kevéssé következik az, hogy szándékosan szubjektívek legyünk, mint 32 H. Z 155 '1936) 448. 1. 33 Zunft und Nation: H. Z. 153 (1935) 6 kk.
