Századok – 1947

Tanulmányok - MAKKAI LÁSZLÓ: A Csallóköz településtörténeti vázlata 109

120 MAKK AI LÁSZLÓ számára. Társadalomtörténetünk számos felderítetlen problémája nyerne egészen új megvilágítást, de maguk a segítséget nyújtó tudományágak, a földrajz, nyelvészet, régészet, néprajz is gazdagodnának általa. Az alábbiakban egy példán szeretnők bemutatni ennek a munkának a javasolt módszerét. Semmiképen sem állítjuk, hogy ez Csallóköz teljes és befejezett településtörténete. Nagyon is tudatában vagyunk hiányosságainak, sőt a tévedések lehetőségének is. Azt hisszük azonban, hogy a településtörténészek, akik a fenti nagy feladatra vállalkoznának, találnak benne majd néhány elvi és gyakorlati útmutatást s így munkánk nem egészen haszontalan. II. A Csallóköz településtörténeti vázlata. A Csallóköz a Duna két ága által bezárt, Pozsony és Komárom között hosszan elnyúló sziget, mely nevét az északi folyóág (ma Kis-Duna, régen Csalló) után kapta. Az emberi települést meghatározó legfőbb földrajzi sajátsága az, hogy mielőtt a XIX. századi vízszabályozás folytán egyetlen összefüggő szárazulattá vált, a víz által összehordott s vékony homok-, majd televényréteggel borított kisebb-nagyobb kavicszátonyok szigetcsoportja volt. A rengeteg vízfolyás, ártér, láp és mocsár egészben véve barátságtalan, nehezen járható s az emberi munkát alig viszonzó őstájjá tette. Csak, felső, nyugati negyede volt ősállapotában is aránylag nagykiterjedésű ármentes terület, ez azonban kevéssé alkalmas emberi településre, mert a folyó itt kavicshordalékát rakta le, míg a termékeny talaj alapjául szolgáló finomabb homok lejjebb vándorolt a keleti részekre. Ott viszont az ármentes szárazulat a nyugatinál jóval kisebb s ráadásul erő,sien tagolt területre szorítkozik. A két tömböt a Csalló mentén haladó keskeny földnyelv kötötte össze a középen elterülő szigetvilágon keresztül. A földrajzi adottságok alapján érthető s a nyelvészeti kutatások is tanúsítják, hogy a Csallóköz nem csábított emberi településre. Még a mocsaras vidékeket kedvelő szlávok is elkerülték, mert értékes mocsárerdőségei sem voltak, mint például a délfelé szomszédos Szigetköznek, ahol valóban maradtak helvnévi nyomai szláv telepeknek. A magyar honfoglalás korában, a IX. század végén, egyébként nemcsak maga a Csallóköz, hanem távolabbi vidéke, az egész Kis-Alföld is általában lakatlanul állott. A szláv népesiség, mint azt a helynevek mutatják, mindenütt a környező hegyek lábánál, a védelmet nyújtó sűrű bükkerdők tövében telepedett meg, és a nomád lovasnépek támadásainak kitett síkságra csak néhány szórvány merészkedett. Smilauer szlovák nyelvész a régi Szlovenszkó vízneveinek vizsgálata során megállapította, hogy „a csallóközi földrajzi nevek nem szlávok, hanem magyarok, illetőleg törökök" s ennek alapján ő isi arra a következtetésre jutott,* hogy a Csallóközben a magyar honfoglaláskor szlávok nem lak-