Századok – 1947
Tanulmányok - DECKER-HAUFF; HANSMARTIN: A legkorábbi magyar-bizánci házassági kapcsolatok 95
104 HANSMARTIN DECK ER-HAUFF S valóban, a magyar-bizánci kapcsolatok története éppen ezeklien a jelzett években elképzelhetővé, sőt valószínűvé tesz egy ilyen frigyet. Ekkoriban Géza az unokatestvére, Salamon ellen vívott harcában erkölcsi és katonai támogatást keresett. Miután Salamon a Nyugat császárára támaszkodott, Géza számára kényszerítő erővel adódott a Kelet császárára való ráhagyat kozás. S noha még csak néhány éve volt annak, hogy a magyarok sikeresen támadták a bizánci birodalmat,38 1074/75 táján olyan hirtelen változás állt be, mely azt idézte elő, hogy Géza véglegesen Bizánc felé hajlott. Ennek kifejezője az a korona, amelyet VII. Michael császár küldött új szövetségesének, s amellyel Gézát valószínűleg 1075-ben koronázták meg.3" Nos hát, nagyon jellemző az a tény, hogy Gézának egy bizánci nővel való házasságkötése szintéi) éppen a Konstantinápolyhoz való közeledés idejére, azaz ugyanezekre az 1074/5. évekre esik. Jogosan sejthetjük azt, hogy a király Kelet felé való tájékozódásával egy időben császári menyasszonyt is kért onnan, de nem kapott olyan nőt, aki a csátzári ház tagja, volt. (Ennek oka lehet az is, hogy akkoriban Bizáncban éppen nem volt férjhezmenésre való Dukas-hercegnő,'0 de lehet az is, hogy a bizánciak nem akartak engedni ama hagyományos előítéletükből, hogy elvszerűen nem engedtek külföldre férjhezmenni császári hercegnőket, legfeljebb végső szükség esetén.) így hát Gézának be kellett érnie esar olyan mágnásleánnyal, aki — legalább egyik ágon — uralkodócsaládból származott ugyan, de nem volt akkor ténylegesen császári rangú családnak a tagja. Mármost a Bizánchoz való szorosabb közeledésnek ezekre az éveire esnék a. magyar hercegnőnek ez a most újonnan felderített házassága is. A hercegnő akkoriban 19—20 éves lehetett. Mindezekből az egybehangzó tényekből joggal következtethetünk arra, hogy az 1074/5-i házasságkötés amolyan kettős-lakodalomféle volt: Magyarország királya feleségül vett egy gazdag és előkelő bizánci nőt, húga pedig, a magyar királyleány, férjhezmemt egy bizánci társuralkodóhoz, a császáii család egyik hercegéhez. A korona küldése bizonyára a zárókövet helyzete rá mindeme kapcsolatok kiépítésére ahhoz hasonlóan, ami Oroszországban történt I. Vsevolod kievi nagyfejedelemnek IX. Konstantinos Monomachos császár leányával való összeházasodásakor. De ki volt ez a herceg-társuralkodó, a „rex Graeeorunx"? Komnenos-herceg és a rövid uralkodás után 1059-ben megbukott Isaakios Konmenos rokona nem lehetett, hiszen ennek férfirokonai ebben a korban mellőzésben, háttérbe szorítottan éltek. Ugyanez okból 38 В ii dinger, i. m. 30. kik. 1. (1072-ben és 1073-ban). 30 Büdinger, i. m. 59. к. 1. meghatározása kissé túlságosan biztosnak, határozottnak lálszik. 40 Ügy látszik, hogy Konstantinos Dukas császár három ismert leánya közül (vö. Du Gange, i. m. 1;63. 1.) Anna hajadonként (talán fiatalon?) halt lireg. A második leány, Theodora ekkor már valószínűleg férjnél volt (az esetben, lia igaz az a velencei hagyomány, mely szerint Domenico Silvio doge felesége Konstantinos egyik leánya voll). A harmadik, a híhorteremben született Zoe még 1078-ban is hajadonként élt Konstantinápolyban, amikor a trónbitorló III. Nikephoros el akarta venni. Andronikos Dukas leányai ekkoriban bizonyosan már eladósorban voltak, azonban eljegyzésük valószínűleg máimegtörtént (Eirene Alexios Komnenos, Anna Georgios Palaiologos jegyese volt), illetőleg már kolostorba vonultak (Theodora).