Századok – 1945-1946

Ismertetések - Nagy István: A mezőgazdaság Magyarországon az abszolutizmus korában. Ism.: Wellmann Imre 290

2(290 ISMERTETÉSEK NAGY ISTVÁN: A MEZŐGAZDASÁG MAGYARORSZÁGON AZ ABSZOLUTIZMUS KORÁBAN (1849—1867). Budapest 1944, Szerző, 175 1. 8°. Nehéz feladatra vállalkozott a szerző: töretlen löldbe akasztja ekéjét, mely parlagon hever, amióta csak mu'lttá lett számunkra. Mert helyesen jegyzi meg, hogy Berzeviczy Albert és Bernát Gyula munkáiból nem sok okulást meríthetett. Amabban épp a gazdasági élet jut mostoha sorsra az abszolutizmus-kori Magyarország életnyilvánulásai közül; emez, a földtehermentesitésröl szólva, elvi állásfoglalások s akta-intézkedések útvesztői között szein elől téveszti az eleven valóságot. Más eligazítónk meg nincs is a 48 és 67 közti idők agrárviszonyaiban. Pedig mezőgazdasági életünk legfontosabb s legérdekesebb korszakai közül való ez. Nemcsak változatokban a leggazdagabb, mint a szerző mondja: alapvető is: rajta nyugszik egész modern agrárszervezetünk. A 48/49-es forradalom, a nép végeláthatatlan mélységeiből felszakadva, alapjaiban repesztette szét a feudális-rendi világot; s az erupció. nyomában előtörő lávafolyam az abszolutizmus rideg korszakában hűlt-merevedett szilárd formákba. „Évszázadok életében gyökeredző rendszer lebontásáról van szó az önkényuralom intézkedéseiben" — állapítja meg N. maga is; de még fontosabb a kérdés pozitív oldala: a lebontott rendszer helyén mennyire épült meg az újnak fundamentuma? Hogyan illeszkedett a felszabadított jobbágy és zsellér a forrongó új társadalomba, hol talált helyet magának újjáalakuló gazdasági életünkben? Meg tudta-e tartani földjét úr és paraszt, milyen eltolódás állt be birtokállományukban, dobolt-e felszínre a nagy megrázkódtatás új birtokosréteget? A hirtelen rázúduló szabadsággal tudott-e kellőkép élni a szegény, műveletlen jobbágy? Annyi sötétben tengődés után hogy állta ínég egyszerre helyét a tűző, vakító napsütésben, miután földesúri felsőség, faluközösség, nyomáskényszer, közös legelő korlátja s egyben védőrétegje semmivé foszlott körüle? Hajdani egybefogó közösségeiből kiszakítva, nem hullt-e oldott kéveként a szabadverseny sodrába, nem vált-e kapitalizmus, gépkorszak, közlekedési forradalom, világpiac játékszerévé? Megannyi súlyos, bonyolult, a magyarság egész sorsára kiható probléma. A szerző jól látja a feladat nehézségeit; „munkánk nem léphet fel azzal az igénnyel, hogy a korabeli (?) agrárproblémák mindegyikéről részletes beszámolót adjon", hangoztatja becsülendő önmérséklettel; „főleg a gazdálkodás sorsát tesszük vizsgálat tárgyává". De mit értsünk e kissé homályos meghatározáson? S főként: vájjon megismerhetjük-e igazán a kor „gazdálkodásának sorsát" a földtehermentesítés, tagosítás és egyéb agrárszervezeti reformok beható ismerete nélkül? ,„A cél csupán az — olvassuk —, hogv egyelőre csak a leglényegesebb momentumokra derüljön fény." De valóban az-e egy disszertáció feladata, hogy pusztán a legfontosabbat tárja elénk? Es hogyan ismeri fel a lényegest, míg meg nem világosodott előtte az egésznek körvonala? A címben a szerző még Magyarország teljes mezőgazdaságának rajzát ígéri; a bevezetés mindezt a leglényegesebb momentumokra korlátozza. Doktori értekezéstol inkább egy részlet tüzetes tisztázását vártuk volna, ha már a feladat „rendkívüli nehézségei" nem engedték az egésznek feldolgozását. Míg így a bevezetés sokban lehűti várakozásunkat, maga a szöveg — s végül is ezen van a hangsúly — több vonatkozásban kárpótol a bizonytalanfogyatékos célkitűzésért. Elöljáróban N. azt fejtegeti, hogy nemzetünk az elnyomatás súlyos évei alatt a gazdasági megerősödésbe vetette egyetlen (talán inkább: jó darabig legfőbb) reménységét. Majd pedig tőke, munkaerő, váltógazdaság, gabonatermelés, állattenyésztés és kereskedelmi növények címszavai alatt 48 és 67 közti agráréletünk valóban fontos kérdései gomolyognak elénk. Látjuk a magyar gazdát, amint egyszerre a tőke s a forgalom forgatagába kerül s nyomasztó adóterhek, pénzszűke és gabonakrízis örvényeiben bukdácsol; a földesurat, amint most, birtoka fogytán, gazdálkodó hivatására eszmél, hirtelen támadt érdeklődéssel pótolgalja szakértelme hiányait, úgy lát különvált birtoka intenzívebb műveléséhez, küszködve a robotkiesés nyomán járó munkaerőhiánnyal, mígnem részes gazdálkodásra, új kuriális zsellérek fogadására vagy éppen birtoka bérbeadására kényszerül; látjuk a szabaddá lett