Századok – 1945-1946

Ismertetések - Varjas Béla (közli): XVI. századi magyar orvosi könyv. Ism.: Vajkai Aurél 281

2(282 ISMERTETÉSEK indul. E légkörben születnek meg a Kreuterbueh-ok (O. Brunfels, 1530—31, L. Fuchs, 1643, H. Tragus, 1551, P. A. Mattioli, 1563, stb.) és részben ezek nyomán utóbb a kéziratos házi orvosló könyvek, tanácsadók stb. Ezidőtájt lát napvilágot nálunk Melius Péter Herbáriuma (1578), Frankovics Gergely (1588), Pécsi Lukács (1601), Beijthe András (1595) könyve. Hazai szerzőink magyarnyelvű munkái általában nem nevezhetők szigorúan tudományosaknak, inkább a nagyközönségnek szóló, hasznos orvosi útbaigazításokat nyújtó tanácsadók. A marosvásárhelyi Teleki Könyvtárban őrzött, a nyelvészeti megállapítás szerint feltehetőleg a XVI. század második feléből származó kéziratos orvosló könyv többé-kevésbbé beilleszthető a korabeli művek közé, több pontban azonban különbözik az említett magyar könyvektől. Mindenekelőtt igen terjedelmes, rendszeresen felépített munka; részletesen tárgyalja az emberi test betegségeit, kezdve a fejjel és részeivel, a szervekkel, végezve a mérgezéssel. Minden betegségnél közli annak latin nevét, majd pontos és alapos kórleírást ad, elsorolja az illető betegség jeleit, kóroklanilag magyarázza, miközben régi szerzőkre (Aristoteles, Hippokrates) vagy a korabeliekre (Paracelsus, Mattiolus stb.) hivatkozik. E leírások és magyarázatok általában hiányoznak a következő századok kéziratos házi tanácsadóiból, Pápai Páriz Pax Corporisában is (1690) eléggé rövidreszabott az aetiologia. A felsorolt gyógymódokban azonban könyvünk már alig különbözik az említett kéziratos orvosló könyvektől, házi tanácsadóktól, a Pax Corporistól. Túlnyomórészt növényi eredetű gyógyszerekel alkalmaz, kevesebb állatit és ásványit. A növények általában hazaiak, egyszerűek és mindenkitől hozzáférhetők (zsálya, mályva, retek, menta stb.), kéziratunk csak ritkán ajánl külföldi növényt. Hasonlókép egyszerűek az állati eredetűek (pl. fekete macska, lócsontvelő), nemkülönben az ásványiak (timsó, gálickő, terpentin). (lyógvszerészi drogot (ópium, mirrha, styrax, castoreum) csak olykor alkalmaz. Az egyes drogok pontos mennyiségét (receptformákat) néha megadja, sebészi beavatkozást (kivéve az elég sűrűn alkalmazott érvágástól, köpölvözéstől és a szakszerűen leírt ficamreponálástól) alig használ, hangsúlyozza a testápolás fontosságát, a diaetát, egészségtani szabályokat. Mindent összevetve tehát — elsősorban gyógymódjaival —, a nagyközönségnek való, a maga korában bárki által haszonnal forgatható gyakorlati kézikönyv. A kéziratos házi orvosló könyvek számtalan másolás, bővítés, elhagyás stb. útján jutottak ma ismeretes formáikhoz, legtöbbször hasznos utasításokat is adnak a gazdasági életben, háztartásban (borjavítás, folttisztítás, bűvészmutatványok stb.), mindez azonban könyvünkből teljesen hiányzik. Viszont a szorosabban veit népi orvosláshoz tartozó, természetfeletti erőket igénybevevő eljárás az ismertetett orvosi műben előfordul, lia nem is oly nagy számban, mint a későbbi kéziratos orvosló könyvekben. Ha ennyi hasonlóság is, van a Teleki Könyvtár kézirata és az ismert házi patikák közt, teljességével, rendszerességével, pontos, kimerítő leírásaival (pl. az egyes betegségek aetiologiája, tünettana, a ficamok szakszerű tárgyalása) magasabb szinten áll amazokénál és alkalmas lehetett egy akkori borbélysebész kezében. Minden további találgatástól azonban felment az a tény, hogy szóbeli értesülésem szerint ugyancsak a Teleki Könyvtárban megtalálható ennek egy másik, teljesebb példánya, amin a szerző (vagy másoló?) neve rajta van; ennek segítségével esetleg a kézirat eredete is valamikép ' kinyomozható. A kéziratról már korábban is tudomásunk volt ÍMNy. 1913:373—377, 1940 : 1159—169, 193—197 , 264—269), most pedig a teljes szöveg filológiai alapossággal, betűhíven nyomtatásban kerüli napvilágra Varjas Béla rövid előszavával. Azt, hogy ily terjedelmes munkának teljes kiadása mennyiben fontos a nyelvtudománynak, döntsék el a nyelvészek, a minden magyarázó jegyzet nélküli szövegkiadás elsősorban a nyelvészsçakenibereknek szól. Általános művelődéstörténeti, orvostörténeti szempontból azonban nem tartjuk kellőképen indokoltnak e vaskos kézirat teljes kiadását. A tájékozott orvostörténésznek néhány oldal sem mond kevesebbet a teljes kötetnél, gyógyeljárásainak legnagyobb részét, ha nem is azonos, de eléggé hasonló formában megtalálhatjuk a sok kéziratos orvosi könyvben, számtalan kisebb-nagyobb közlésben. Ezeknek ismételten való kritika nélküli közlése pedig nem hoz köze-