Századok – 1945-1946

Ismertetések - K. Kovács László: A kolozsvári hostátiak temetkezése. Ism.: Balassa Iván 245

2(246 ISMERTETÉSEK hanem a háborús körülményeké.» A csaknem teljesen kiszedett könyv egy része u. i. a nyomdában elkallódott, hasonlóképen elveszelt a még| ki nem szedett kézirat is. Az Erdélyi Tudományos Intézet azonban még így csonkán is méltónak tartotta K. munkáját a kiadásra. A hóstáti magyar népcsoport igen jó történeti vizsgálódási lehetőséget nyújt, mert a Kalandos Társaság XVI. századig visszanyúló irataiból a mai jelenségek történeti előzményeit pontosan ki lehet nyomozni. Néprajzi szempontból már kevésbbé szerencsés a Hóstát kiválasztása, hiszen itt Kolozsvár külvárosában a legkülönbözőbb vidékek magyar eleme verődött össze. A lakosság kimutathatóan jórészben a Székelyföldről vándorolt be, de sok a szilágysági, szolnokdobokai, kalotaszegi és mezőségi származású is. Sőt egy, okleveles adatokkal még kétségtelenül be nem bizonyított homályos népi hagyomány szerint Bocskay vagy I. Rákóczi György — hogy az unitárius többségű városi tanácsban nagyobb befolyást biztosítson magának — református hajdúkat telepített ide. K. munkája könnyen áttekinthető. A Hóstát temetkezési anyagát olyan alapossággal és szakszerű részletességgel vizsgálja, ahogy azt előtte még senki sem tette. Különös gonddal ismerteti a temetés technikai részét: a sír megásását, a padmalyokat, a sír kideszkázását és az elhantolást. Ennek azért van különös jelentősége, mert éppen ez a pont az, ahol a régészeti és néprajzi kutatás legkönnyebben egymásra találhat s leginkább segítheti egymást. Külön fejezetet szentel К. a magyar népterület és a magyar népterületen kívül élő temetkezési hagyományoknak, de az utóbbi területen is elsősorban a rokon népek anyagát vizsgálja. A hóstáti magyarságot körülvevő rumén és távolabbi szász népcsoport a kelleténél kevesebb anyaggal szerepel. Ennek oka. talán a fenti népcsoportok elégtelen vagy nehezen hozzáférhető temetkezési irodalmában rejlik. Pedig az összehasonlításnak lett volna jelentősége. Hogyha t. i. a mai Kalandos Társaságok céhes eredetűek, a szász temetkezési anyag részletes bemutatása minden bizonnyal érdekes tanulságokkal szolgált volna. Bár a könyvnek éppen a kalandos társaságokról szóló fejezete hiányzik, eze'k múltjáról is szerezhetünk valamelyes tájékozódást. A szerző ugyanis az idevágó adatokat mindenütt beleszövi a néprajzi anyagba, amennyiben ezek ma is élő hagyományok. Ez az eljárás igen szerencsés, hiszen a kalandosok szigorú szabályai hatszáz év óta irányítják, szabályozzák a temetési szokásokat a Hóstáton. A múlt század vége óta tudjuk (Lindner Gusztáv: A kolozsvári Kalandos-társulatok, Erdélyi Múzeum XI (1894), 61 kk.), hogy a kolozsvári kalandos társulatok eredetét a XIV. században már jelentkező oltáregyesületben kell keresnünk. Kalandos néven csak a XVI. századtól kezdve szerepelnek, amikor lassan elkülönülnek az egyes céhektől és egyre inkább önállóakká lesznek. Érdekes, hogy a kolozsvári kalandos társaságok céhes hagyományait a ma csaknem kizárólag földmívelő hóstátiak őrizték meg. K. bizonyára a hiányzó összefoglaló fejezetben tisztázta azokat az okokat, melyek a földmívelő hóstátiakat ebben a középkori szervezetben mindmáig megtartották. A kolozsvári iparosság a kalandosoktól a mult század közepe óla elszakadt: a céhrendszer bomlása óta beérte a modern ipartársulati szervezetekkel. A földmívesek vagy földészek azonban — így nevezik magukat a hóstátiak — a középkori kalandos hagyományokat szervesen beleillesztették népi műveltségükbe s így a külső céhes szervezeti népi szervezetté vált. Ez. az oka pírnak, hogy a Kalandos Társaság még ma is él a kolozsvári Hóstátban. A kalandos társaságok néhányszáz évvel ezelőtt tagjaik életébe számos vonatkozásban belenyúltak, ma azonban szerepük csupán a temetés külső rendezésére szorítkozik Az elhalálozást ma is a kalandos-apának jelentik be először, aki elindítja a behívási táblát. Ez tudtul adja a halott nevét, életkorát és a temetés idejét. A táblaküldés meghatározott sorrendben történik; aki gondatlan a továbbításban, az büntetést fizet. A hívogatásnak a módja, s a behívó-táblák alakja megegyezik a céhekéivel. A kalandos társulatoknak külön sírásó felszerelésük is van. A sírásás a fiatalabb tagok kötelessége. A temetésen minden tag köteles megjelenni vagy a csekély bírságot leróni. Régebben a kalandos-apának joga volt a többszörösen mulasztókat testileg is megfenyíttetni, ma már a pénzbüntetés befizetése is sokszor elmarad.