Századok – 1945-1946

Beszámoló - KOMJÁTHY MIKLÓS: A középkori államfogalom 192

196 KOMJÁTHY MIKLÓS kezett szétforgácsolódása, végül a társadalomnak mindezekkel párhuzamosan jelentkező teljes anarchiája. íme, a Magyarországon legmodernebbnek számító, históriai irány is a „Mának" formanyelvét használja és ismét, mint a liberális történetfelfogás és a szellemtörténet, ' „korszerű" fogalmak hálózatán szűri át a középkori források adatait. Pedig a kőszén, petróleum és atomenergia társadalmának politikai terminológiája éppen olyan alkalmatlan e rég letűnt idők interpretálására, mint amily alkalmatlannak bizonyult a millenium alkotmányossága, vagy a tekintélyállamok parancsuralmi rendszere.1 # Magyarországon a szellemtörténeti irány mutatott rá első ízben nyomatékosan arra, hogy a történet bármely korszakáról csak az illető kor társadalmi, gazdasági feltételeinek figyelembevételével és csak saját világnézetének szemüvegén át lehet helyes ítéletet mondani. Igaz, hogy a szellemtörténet e helyes elvi kiindulópontjához nagyon sok esetben nem maradt hű s a középkorhoz is — mint fentebb néhány példából láttuk — nem egyszer a maga korának fogalomvilágával közelített, mégis elmondhatjuk, hogy ez az irányzat számolt le sok balhiedelemmel, többek között, azzal az évszázadok óta meggyökeresedett véleménnyel is, amely a középkort teljes egészében sötétnek látta. Tette pedig ezt olyképen, hogy kiemelte a középkori életnek számtalan, modern szemmel is pozitívnek tetsző vonását. Még így, a sok pozitívum mellett, is maradt szép számmal negatívum a középkor képén. Nem kell sokáig lapozni oklevéltárainkban ahhoz, hogy egy csomó olyan jelenségre bukkanjunk, amely tudományunk legújabb eredményeinek és kifinomult módszereinek alkalmazásával is, és önmagában is, az emberi eldurvulás, vadság, vagyis a sötétség bizonyítékának tűnik. A XIII—XIV. század óta, a kései középkorban sie szeri, se száma a különböző erőszakoskodások, hatalmaskodások emlékét megőriző okleveleknek.2 A rablásokról, jobbágyelhurcolásokról, gyujtogatásokról, kisebb és nagyobb nemesurak, sőt egyházi méltóságok önhatalmú elégtételvételéről szólva, kézikönyveink és ikonográfiáink, szinte kivétel nélkül, az erkölcsök középkori durvaságát, a nagyurak önzését és mohóságát emlegetik. Még a legkiválóbb szellemtörténészek sem vették észre, hogy itt a középkori életnek oly egyetemes és mindennapos jelenségével állunk szemben, amely eleve lehetetlenné teszi, hogy egyszerűen erkölcsi, megbélyegző szólamokkal térjünk napirendre felettük. Az úgynevezett hatalmaskodás a középkori jogrend sajátos eleme volt Egy-két különösen kirívó eset nemcsak a hatalmaskodás lényegére világít rá, hanem azokra a. mélyreható különbségekre is, amelyek a középkori és a modern államot és jogrendet egymástól elválasztják. Puchheimi György, akinek birtokai osztrák és magyar területen, a két ország határa mentén terültek el, évtizedeken át szolgálta híven tanáccsal és fegyverrel III. Frigyes császárt. IA császár megígérte, hogy háborúban és békében hozott áldozataiért kárpótolni fogja. Amikor 1 Alkotmánytörténeti szemléletünk évszázados fejlődésének áttekintése során szándékosan nem idéztem egyetlen szerzőt sem. Az egyes korok általános, jellegzetes vonásait kívántam kidomborítani, nem pedig a historikusok egyéni, kifejezésbeli sajátosságait. s Érdemes lesz külön megvizsgálni az időpontot, amelyben szinte márólholnapra tűnnek fel ezek az oklevelek.