Századok – 1945-1946
Tanulmányok - ELEKES LAJOS: A dinasztikus elv a román államfejlődésben 147
A DINASZTIKUS ELV A ROMÁN ÁLLAMFEJLŐDÉSBEN 177 delkezik, mellyel hozzátartozóinak sorsát — emberekét, állatokét, vagyontárgyakét egyaránt —• kedvezően befolyásolja. De ahhoz, hogy ezt megtehesse, szükséges, hogy varázshatalmát kiterjessze, mintegy átöntse amazokba. Ez különböző módokon történhetik; ilyen például, hogy a közösség minden tagja — ismét nemcsak az emberek, hanem a birtokukban levő föld, az állatok, a tárgyak is —- felveszik a családfő nevét, vagy —- és itt érünk problémánk megfejtéséhez — a névvel egyenlő értékű jelét. Nem lehet kétséges, hogy a vajdafiak megbélyegzésének szokása egy ilyenfajta szemléletből fakadó eljárás, tehát a tamgával nem azonos, de azzal tartalmilag közel rokon török varázs-szertartás emlékét őrizte meg.51 Az elmondottakból, úgy véljük, kétséget kizáróan kiderül, hogy a dinasztikus elv román gyakorlatának a szomszédos keresztény népekétől gyökeresen különböző formái török-tatár forrásból származtak. Arra, hogy pontosabban melyik török-tatár néptől, csupán valószínűségi alapon, kizárásos módszerrel válaszolhatunk. A Dunavidék régebbi török látogatóit, köztük még a besenyőket és kúnokat is, eleve számításon kívül hagyhatjuk, egyrészt mert állami berendezéseiket kevéssé ismerjük, másrészt mert —- ami sokkal fontosabb — politikai szereplésük jóval megelőzte a román államok kialakulását s így azok dinasztikus gyakorlatára aligha hathatott. Ugyancsak időbeli meggondolások következtében kell kikapcsolnunk vizsgálódásaink köréből az oszmántörököket. Igaz, hogy a XIV. század elejétől fogva mindkét vajdaság az ö nyomásuk, majd fokozódó befolyásuk alá került, tehát éppen nem lehetetlen, hogy államuk rendjének hatásai hozzájárultak a román államok belső életének, s így, esetleg, dinasztikus gyakorlatának fejlődéséhez; azonban ezek a hatások csak másodlagosak lehettek: az oszmántörökök később jelentek meg a Dunatájon, semhogy a román államok kialakításában, dinasztikus gyakorlatuk megalapozásában részt vehettek volna. Máskép áll a dolog a kipcsáki tatárokkal, akik a román államalapítást közvetlenül megelőző korban uralmuk alatt tartották a Dunatorkolat környékét s később is, jóidéig számottevő politikai nyomást gyakoroltak erre a területre. Lehetetlen itt nem gondolnunk arra a feltevésre, melyet pár évvel ezelőtt Rásonyi Nagy László bocsátott közre, hogy t. i. az első román állam megalapítója, I. Basaraba maga is a kipcsáki kánok 51 A tamga szemléleti hátterére 1. pl. László Gy.: A honfoglaló magyar nép élete (Budapest, 1944) 236—237. 1.: „...a nagycsalád fejében egyesül mindannak jóléte, ami uralma alá tartozik ... A család egésze tehát azonosult a családfővel, s ezt az azonosságot kifelé mint egy védőpaizs a név varázsa valósította meg. Ezért kapta a falu (nagycsalád) egész területével együtt a nevet, s ez a mélyebb értelme annak is, hogy az állatállományt ellátták a névvel egyenértékű jellel." — Kedves kötelességemnek tartom, hogy ezen a helyen is köszönetemet fejezzem ki Alföldi András egyetemi tanár úrnak, aki elsőnek hívta fel figyelmemet a tamga jelentőségére s munkám során értékes útbaigazításokkal támogatott erre. valamint egyéb török-román szemléletbeli egyezésekre nézve. 12
