Századok – 1945-1946
Tanulmányok - ELEKES LAJOS: A dinasztikus elv a román államfejlődésben 147
A .DINASZTIKÜS ELV A ROMÁN ÁLLAMFEJLŐDÉSBEN 175 olyan formák hatása alatt fejlődött, melyekben ilyen elemek is érvényesültek; de nem ezekből a formákból fakadt. A törvényesség kellékének teljes hiánya még kétségtelenebbé teszi, hogy a román dinasztikus elv gyökereit nem kereshetjük a nyugati népek, vagy a magyarok' és lengyelek azokéhoz hasonló berendezkedéseiben: ott a fejedelmi bastardoknak koronként lehettek bizonyos előjogaik, de a trónöröklésből szigorúan ki voltak zárva. Az uralom határozottan egyéni jellege, akár területi, akár másfajta megosztására irányuló törekvések teljes hiánya — illetve Iliaç és István egyetlen ilyenfajta kísérletének esetében: nyilvánvalóan másodlagos) nem a hazai gyakorlatban gyökerező volta — a keleti keresztény népek, északi és déli szlávok berendezéseitől különböztetik meg a román fejlődést, minthogy azoknál a hatalom megosztásának legkülönbözőbb formái csaknem törvényszerű állandósággal kísérik a dinasztikus elv felbukkanásait. Mi marad ezek után? A keleti, nemkeresztény szomszédok, törökök és kipcsákiak dinasztikus gyakorlata, melyben a vér mágikus erejének ugyanolyan, sőt még fokozottabb tiszteletét, az uralomöröklésben érdekeltek körének ugyanolyan tág értelmezését, a törvényesség és — a testi alkalmatlanság, „tisztátalanság" kritériumát leszállítva — egyéb megkötések teljes hiányát látjuk, mint román területen. Ugyanide utal a dinasztia tagjainak az örökösödési szabályok fogyatékosságából eredő, állandó ellentéte s az ebből fakadó folytonos küzdelmek, véres rokonirtások szokása, melyet a kipcsákiaknál és az oszmántörököknél egyaránt megtalálunk. Hogy csak egy példát idézzünk, I. Bajazid, amikor apja halála után Rigómezőn szultánná emelik, első dolgának tartja, hogy testvérét, Szulejmánt magához csalja és meggyilkoltassa „a török uralkodók ama szokása szerint, hogy testvéreiket felkoncolják".49 Bizánci szerző, törökökről írta; de olyan, mintha Forgách, vagy kortársai jellemzését olvasnók a vajdasági viszonyokról / Nézetünk szerint ezek az általános egyezések önmagukban is meggyőző erővel bizonyítják, hogy a dinasztikus elv román alapformáinak forrását nem keresztény, hanem keleti, közelebbről török-tatár kultúrteríileten kell keresni. Még határozottabban indít erre a feltevésre a román dinasztikus gyakorlat két jellegzetes vonása, melyek mögött alapvetően fontos tárgyi, illetőleg szemléleti azonosság, közvetlen átvétel húzódik meg Mint láttuk, a románok „os domnesc", azaz „uralkodói csont" kifejezéssel jelölték a „fejedelmi vér, nemzetség" fogalmát, azt a származásrendi kapcsolatot, ami az uralom jogosságának legfőbb — mondhatni: egyetlen — kritériuma volt. A „csont" fogalmának ilyen értelmű használata Európától tudomásunk szerint egészen idegen. Annál gyakoribb a török népeknél, melyek a származáson alapuló társadalmi-jogi helyzetet a legújabb időkig így, „csont" — és nem vér — szerint számították. Hogy csak egy példát említsünk, 49 Chalkokondylas, bonni kiad. 58—59. 1.
