Századok – 1945-1946
Tanulmányok - ELEKES LAJOS: A dinasztikus elv a román államfejlődésben 147
A DINASZTIKUS ELV A ROMÁN ÁLLAMFEJLŐDÉSBEN 163 isteni magasságba emelte és sérthetetlenné, mindenki számára hozzáférhetetlenné tette, ott is csak a vérségi öröklés elvének más motívumokkal, keresztény egyházi hatásokkal való keveredése eredményezte, az a mély szimbolizmus, mely a gót korszak világszemléletében csúcsosodott ki, s a román fejlődés területét csak futólag, periferikusan érintette. Egyet-mást azokból a szemléleti sajátságokból, melyek a nyugati uralkodók személyét nem ugyan bizáncias istencsászári, de mégis szent és sérthetetlen magasságba emelték, román földön is megfigyelhetünk — ilyesmit látunk megnyilvánulni a felkenés szertartásában, vagy az „Isten kegyelméből való" uralom fogalmának feltűnően korai bevezetésében — csakhogy mindez nem volt elég erős ahhoz, hogy áttörje a vérségi örökösödésnek a nemzetség egészét felölelő elvét s egy személy helyzetét erősítse a többinek rovására. Vajdagyilkosságok nem tartoznak a ritkaságok közé. Moldvában II. István csak megvakíttatta bátyját, akinek uralkodói jogait áhította; annak fia viszont már lefejeztette őt. III. Péter Áron álmában rohanta meg és pusztította el elődjét, II. Bogdánt. Utóbbinak fia, Nagy István hosszú évek sikertelen kísérletei után végre tőrbecsalta s úgy végeztette ki apjának gyilkosát. Havaselve Uralkodói közül I. Mihály, II. Vlad Dracul, III. Vlad Tepe$, IV. Basaraba l'epeluç vesztette életét (hogy más, vitás vagy bizonytalan sorsú társaikról ne szóljunk) ellenfeleivel, vagy azok párthíveivel s idegen támogatóival folytatott küzdelemben. A XVI. század első felének zivataros eseményei, amikor már a bojárok is vérszemet kaptak és -—- noha rendszerint egy másik trónkövetelő jogaira hivatkozva, azoknak védelme alá bújva —- maguk is kezet emeltek uralkodóikra, amikor egyes évek hat-nyolc igénylőt láttak felemelkedni, elérni az óhajtott méltóságot és rögtön azután véresen visszabukni — mindezek tökéletesen igazolják az egykorú külföldi szemlélők, így a már említett császári követ, Reychersdorfer György megfigyeléseit: „Ennek a nemzetségnek az a szokása, hogy egyik a másikat, merő uralomvágyból, minden módon elemészteni, halálos tőrbe ejteni iparkodik; ezért keletkeznek a testvérek k%özt, az uralom birtokáért, igen veszedelmes háborúk. Ami (nemcsak Moldvában, hanem) Havaselvén is így van, sőt ott még gyakrabban megtörténik." Vagy amint a dalmát Tranquillus Andronicus, Gritti embere próbálta magyarázni : „ (A románok őseiktől) a rómaiaktól örökölték a polgárháborúkat és zsarnokgyilkosságokat is; kevés vajdájuk —- így nevezik fejedelmeiket —^ hal meg betegségtől, természetes úton; a viszályoknak sem mértéke, sem vége-hossza nincs . . ."31 31 Iorga: Studii §i documente III. к. LXXVI. 1. — Reychersdorfer adatát 1. Schwandtner III. 242. !. ö egyébként (uo. 244. 1.) a vajdák zsarnoki uralmával magyarázza a nép lázongó hajlamait, majd így folytatja: „Mindkét országban, Moldvában éppúgy, mint Havaselvén, nagy ritkaság, hogy a vajdák sokáig örüljenek uralmuknak, alattvalóiknak többnyire titkos cselvetései miatt, melyekkel azok igen gyakran törnek kegyetlen és szigorú fejedelmeik ellen ..." 11*
