Századok – 1945-1946

Tanulmányok - CSAPODI CSABA: Két világ határán. Fejezet a magyar felvilágosodás történetéből 85

MARTINOVICS KÉPMÁSAI 143 ból és juthatott esetleg műkereskedelem útján Magyorországra. Itt felületes szemlélet és külsőséges hasonlatosság miatt a magyar ikonográfiába keveredett és mint Martinovics Ignác képe közkinccsé vált. A Szalay-Barótiban megjelent klisén pontatlanságok vehetők észre, amelyeket nem a másolat festőjének, hanem a klisé készítőjének rovására kell írnunk. így a gallér baloldalának árnyékos része és a pallium gombjai hiányoznak, a ruha vázlatos, az élesen megvilágított és az árnyékba vesző részek üres, tartalmatlan felületekké válnak. A Vasárnapi Űjság fametszője pontosabb volt a ruházat részleteinek másolásában (Bartucz fordítva említi), azonban magában az arcban a németalföldi eredeti olasz másolatát a XIX. századvégi ízléshez híven megváltoztatta, „megszépítette". Metszetén az arc nem olyan megnyúlt, hanem szélesebb, szabályosabb, a homlok domborúbb, egyenesebb, a fül és az orr nem olyan hegyes, a hajzat körvonala előbbre ér, kevésbbé kopasz — úgy, ahogy a kor fotográfusainak retusáló gusztusa diktálja —, a haj, szakáll, bajusz nem folyik egybe — t. i. mivel a mintán ez nem látszott tisztán, itt nyugodtan dolgozhatott a részleteket rendezgető rajzolói készség —, a szemek nem oly kutató, élesen jobbra irányuló tekintetűek — hová lett a Van Dyck-kép szemeinek kivételes szellemisége! — és az egész félprofil kisebb szögű, nem oly erővel forduló, nem oly bárok, mint a Szalay-Baróti reprodukcióján. A fametsző szépítő szándékához a hitelesítő is hozzájárult. Kétségtelenül ismerte a levágott fej rézmetszetét és ismerhetett más egykorú képeket is, amelyeknek hatására hozzájuk hasonlóbbá és így hitelesebbé igyekezett tenni az arcot, mint a Van Dyck-kópián természetszerűen volt és lehetett. Ide tartoznak és így magyarázhatók a Bartucztól emlegetett hasonlóságok a koponyával, hiszen a koponyának és a hiteles egykorú képeknek megegyezéseit Bartucz meggyőző módon mutatta ki. A Martinovics-fejnek Bartucztól megállapított hiteles és jellegzetes vonásai a következők: az agykoponya hosszúkás, a koponyatetősík átmenete a halántéki síkba szögletes, a homlok alacsony, rézsútos, az orrhát hosszú és domború, az orrgyök benyomott, az áll előreálló. Ezeket igyekezett a rajzoló az egykorú képek nyomán a. reprodukcióba belevinni és így azt a Van Dyck-kópia asztalán fekvő fényképénél XIX. századi restaurátorok módján szebbé, jobbá, Martinovicsabbá tenni. Így keletkeztek a két reprodukció közötti különbségek, melyeket Bartucz két különböző eredetiről vélt származtatni. A reprodukciók stílussajátságainak tisztázása után le kell vonnunk a végső következtetést: sem a szóbanforgó, ismeretlen helyen lévő olajfestménynek, mint Van Dyck képe másolatának, sem két különböző stílusú és technikájú reprodukciójának, semmi köze sincs Martinovics Ignáchoz. Kívánatos lenne — pium desiderium —, hogy -ne találkozzunk többé Martinovics képein Bentivoglio bíboros arcával, amely a magyar jakobinusok vezérének valósághoz hű elképzelésétől oly messze távol viszi a gyanútlan nézőt. Végetvetve a Martinovics-ikonográfia régi tévedésének, az egykorú és a hitelesség jegyeivel jelentkező, valóban Martinovicsot ábrázoló képek felé kell fordulnunk. A Van Dyck-kópia jellegzetes arcától való elválás nehéz és a búcsút még nehezebbé teszi, hogy az egyelőre ismeretes egykorú képek között, melyeken Martinovics képemását meglelhetjük, nem találunk egyetlen egy nagy művész, sőt még közepes mester kezenyomát viselő képet sem. Csupa kezdetleges kép csak, melyeket az alkalom hozott létre. Nagyobb részük Martinovicsnak és tár-