Századok – 1945-1946
Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: A IX. századi magyar történet időrendjéhez 3
A IX. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNET IDŐRENDJÉHEZ 7 vagyis ebben az időben még nem a későbbi névadó, a megyeri volt a vezértörzs. Mindez szépen egyezik a régi népnévvel, mely egy régebbi politikai kapcsolat, de egyben egy régebbi törzsközi rangsorolás kifejezője is. Az archaikus elemek így együttesen azt bizonyítják, hogy a császár tudott, ha nem is a Lebedias előtti, de mindenesetre a 880 előtti magyar történetről és így a „régente" (TÓ TTOIXOUÓV) kifejezés nem az értesülés hiányát leplező szóvirág csupán. Viszont nem lehet kétséges az sem, hogy az idő és az események rendje tekintetében egyaránt jelentékeny zavar mutatkozik előadásában. Ilyen zavart árul el mindenekelőtt a következő részlet: „Háború támadván a türkök és az akkor kangarnak nevezett besenyők között, a türkök tábora megveretett és két részre oszlott. Az egyik rész keletnek ment lakni a perzsa részek felé és ezeket a mai napig a türkök régi nevén szabartoiaszfaloinak nevezik. A másik rész pedig nyugat felé ment lakni vajdájával és fővezérével Lebédiásszal az Atelküzü nevű tartományba."1 6 Mármost teljesen elképzelhetetlen, hogy azok a besenyők, akik először 860 táján jelennek meg Kelet-Európában,1 7 akiket a kazárok egyideig fel is tartóztattak s akik Regino adata szerint 889-ben ütköztek meg a magyarsággal,18 a türkök kötelékéből egy olyan néprészt szakíthattak volna ki, mely magát még mindig „a türkök régi nevén nevezte", holott ezt a nevet akkor már a nép egésze nem használta, hanem magát — miként Konstantinos is bizonyítja -—• vagy türknek, vagy — miként az araboknál olvashatjuk — mai nevén már magyarnak hívta. Magukban az elbeszélt eseményekben, t. i. egy ilyen nevű töredék kiválásában éppen nem kételkedhetünk, akárcsak az első besenyő támadásra vonatkozó tudósításban.1 9 Nem 16 MHK 120—121. t. 17 Hóman—Szekfű: Magyar történet I s 68. 1. 18 SS rer. Germ. (1890) 132. 1. 19 Noha Konstantinos a besenyőkről szóló 37. fejezetben csupán egyetlenegy, a magyar honfoglalást közvetlenül megelőző támadásról tud, a 38. fejezetben említett és Regino évszámával kapcsolatba hozható első támadás megtörténtét sem szabad kétségbevonnunk. Mégpedig azért nem, mivel a 3. és a 8. fejezetben félreérthetetlenül megmondja, hogy a türkök gyakran szenvedtek vereséget a besenyőktől, tehát nem először 895-ben kerültek szembe velük. A 38. fejezet ama mondatából, hogy „a besenyők pedig haddal támadták meg a kazárokat, de legyőzettek, elvesztették földjüket és a türkök földjén voltak kénytelenek megszállani", arra kell következtetnünk, hogy a két nép egyideig a Dontól nyugatra, egymás szomszédságában lakott, vagyis hogy a besenyők a magyarságot fokozatosan szorították nyugat felé. A magyarok tehát a honfoglalást megelőző években valóban a Dnyeper és az Al-Duna-közén laktak. Felfogásunk e tekintetben csak annyiban tér el az eddigitől, hogy Konstantinos Atelküzüjén nem ezt a területet értjük. Az első besenyő támadás méreteiben és következményeiben nem hasonlítható a másodikhoz, melyben a magyarság — Konstantinos szavával élve — ,.majdhogy megsemmisült". E tekintetben teljesen osztom Fettich nézetét: „A 889-i besenyő támadás egyáltalában nem a magyarság katonai megveretését jelentette, hanem ... a levédiai kitűnő téli szállások elfoglalását és a Levédián keresztül vezető híres kereskedelmi útnak besenyő kézre való jutását" (Fémművesség, 1935, 44. 1.).
