Századok – 1945-1946
Tanulmányok - CSAPODI CSABA: Két világ határán. Fejezet a magyar felvilágosodás történetéből 85
112 csapodi csaba fogadják el Descartes rendszerének alapvető és részletkérdéseit eredeti formájukban, tehát tiszta carteziánusoknak nem lehet mondani őket, mégsem járnak messze Descartes tanaitól. Mindenekelőtt feltűnő az a nagy tisztelet, amelyben Descartes-ol részesítik, ezt a „kiváló szellemű férfiút" (excellents vir ingenii) ,76 s nem felejti^ el megjegyezni, hogy jezsuita iskola növendéke volt, meg hogy a harmincéves háború idején Magyarországon harcolt.77 Cartesius filozófiájának egyes kérdéseit szerzőink részletesen tárgyalják. így mindenekelőtt beható megvitatását találjuk Descartes híres kételyének, a dubium methodicum Curtesii-nek. Már maga ez a tény is mutatja, hogy a modern módszertani kérdések megvitatása milyen! nagy mértékben bevonult a logikai oktatásba a régi aristotelesi hagyomány mellé. Reviczky, Jaszlinszky, Ivancsics, a logikai kötetek szerzői annyiban nem válnak Descartes föltétlen követőivé, hogy a mindenben való egyszeri kételkedést nélkülözhetetlen kiindulópontnak ismernék el, rendszerük alapjának, de bizonyos magyarázattal, fenntartással elismerik szükséges és hasznos voltát. Hármuk közül még Reviczky a legtartózkodóbb. Először kimondja, bogy a Descartes-féle kételkedés nem alkalmas, még kevésbbé szükséges eszköz a tudás megszerzésére. Utána azonban mindjárt így folytatja: Bár Cartesius kételyét elvetjük, mégis nagyon basznos, sőt szükséges, hogy beleegyezésünket felfüggesszük a nem evidens dolgokban. (Tulajdonképen Descartes célja sem más, álláspontja nem a szkepticizmusé! Nem azt hirdeti, hogy semmit sem tudhatunk, hanem nála a kételkedés csak átmeneti állapot, éppen a biztos ismeret megszerzése céljából.) Állítása igazolásául hivatkozik Reviczky arra hogy Aristoteles is metafizikájában igen hasznosnak mondja a kételkedést az ismeretszerzés céljára.78 Valószínű, hogy Aristoteles neve inkább csak védekezésként szerepel itt, hiszen láttuk, a Stagirita tekintélye különben a nagyszombatiak előtt már nem túlságosan nagy; a eartesianizmus vádjával szemben mégis jó takaró. Jaszlinszky tovább megy egy lépéssel. Mindenekelőtt az eredeti szövegből vett bőséges idézetekkel ismerteti Descartes felfogását s megjegyzi, hogy a szöveg értelmezése tekintetében vitás, vájjon Cartesius igazi, pozitív kételkedésre gondolt-e, vagy csak arra, hogy ítéletünket fel kell függesztenünk addig, amíg el nem döntjük, mi biztos, mi kétes, vagy éppen hamis; a bizonyítékok megkereséséről van szó, amíg igazán evidens fogalmakra nem teszünk szert. A maga részéről sokkal valószínűbbnek tartja, hogy Cartesius az utóbbit akarta mondani, tehát csak azt kívánja, hogy a bizonyosság megszerzéséig függesszük fel ítéletünket. Ha mégis az előző felfogás volna a helyes, akkor természetesen a tényleges kétely nem szükséges a filozófus számára. Ha azonban Descartesnak szerinte igazi értelmét nézzük, akkor is azt keli mondanunk, hogy az ítélet felfüggesztése nem szükséges ahhoz, hogy a filozófus megszerezze a tudást, sőt sokkal inkább akadály ehhez, mint segítség. Nem szükségszerű a kételkedés azért, mert hiszen mások Descartes előtt, az ő kételkedése nélkül is értek el eredményeket, de nem elengedhetetlen ennek a módszernek alkalmazása azért sem, mert nehéz út ez, nem mindenki számára járható. De ha nem is okvetlenül szükséges a descartesi módszer, mégis nagyon hasznos, ha a filozófus életében egyszer mindarról kételkedik, amiben biztos « 76 Reviczky: Physica 1. 32. 1. 77 Ádány: Physica 19. 1., Jaszlinszky: Logica 15. 1. 78 Reviczky: Logica 1"—19. 1.
