Századok – 1944

Beszámolók - ELEKES LAJOS: A románok történeti „élettere” 79

A BOMÁNOK „TÖRTÉNETI ÉLETTERE" 91 .szervezetének ősi formái fennmaradtak volna. Pásztorkodás viszont eleinte kizárólag a hegyekben folyt; a forrásos korok románságára annyira jellemző kétlegelős gazdálkodás — a nyájak rendszeres, évente megismételt átterelése a nyáron használt hegyilegelőkről a télen kedvezőbb mélyföldiekre — csak a középkor végén terjedt el, amikor a nomád vándorlások megszűntek s a románság kimerészkedett biztonságot jelentő erdői, havasai közül. Ezzel a változással kapcsolatos a vajdaságok megalapítása; az erdélyi hegyek pásztornépe attól fogva megszakítatlan sorban áramlott a Kárpátokon tálra, ott falvakat alapított s visszatért ősi, letelepült életmódjához. A pásztorkodás különben sem hatott kedvezően a román nép fejlődésére: a folytonos vándorlás során, idegenekkel való állandó érintkezés következtében számos eleme lehasadt, különvált, elvesztette egyéniségét és más fajokba olvadt. So me? а и legtöbb állítása annyira alaptalan, hogy nyugodtan hagyhatnók érdembeli válasz nélkül. Mit is lehetne felelni arra a kijelentésre, hogy a Tisza évszázadokon át politikai válaszvonal szelepét játszta, holott egyetlen államalakulatot sem ismerünk, amelynek határa itt lett volna! Vagy hogy ettől keletre az őskortól napjainkig megszakítatlan folytonosságban azonos nép élt s ez a román, amikor tudjuk, hogy a római idők óta számtalan nép áramlott végig ezen a területen s a vidék főfolyóinak, a Marosnak, Körösnek nevét több nyelvcsalád formálta, mielőtt átkerült a magyarba s onnan — de csak onnan! — a románba is. Mivel adta jelét Julius Caesar, hogy megérezte a nagyronián terület egységét? A történetírók nem tudnak erről. Szabad-e azt mondani, hogy a dák állam határai, amelyek folyton változtak, de még pihenni sem álltak meg a Tisza— Dnyeszter—Duna-vonalon, pontosan egyeztek az álombeli nagyromán élettér kereteivel? Lehet-e azt állítani, hogy ez a „csodálatos" életegész — annyival csodálatosabb, mivel a történet folyamán a legkisebb jellel sem árulta el létét — átmeneti szünet után újra feltámadt a trianoni Romániában — abban a politikai alakulatban, amelynek jellegzetes életképtelenségében sem szerves, sem szervetlen elődje nem volt, nem lehetett? Egyáltalán, mit tartsunk arról a tudósról, aki páratlan könnyedséggel minősíti ideig-óráig tartó, átmeneti törésnek a dák birodalom s a trianoni Románia közt tátongó, tizennyolc évszázados űrt, s ugyanakkor természetellenes, éppen ezért „éphemére" jelenségnek tekinti a Kárpátok gerincén ezer éven át változatlanul fennálló magyar-román államhatárt? Néhány szót mégis kell szentelnünk azoknak az „államalakulatoknak", amelyek — szerinte — áthidalják a dák és a román államalkotás közt ásító szakadékot. Szerzőnk itt — meg kell mondani, mert magától senki sem találná ki — Anonymus Gelou vezérére gondol, aki valahol a mai Gyalu vidékén élt. — a helység az ő nevét őrizte volna meg, — s blak népével ellenállást kísérelt meg a honfoglaló magyarok ellen. Erre vonatkozóan két elképzelés lehetséges. Az egyik, az ismertebb szerint Gyalu egy Erdély határhegyeibe szorult bulgár töredék vezére volt, s Anonymus, aki köztudomásúlag szívesen vetítette vissza a dicső előidőkbe saját korának fontceabb eseményeit, az éppen akkortájt felemelkedő bulgár-vlach birodalomra s a gyalukörnyéki hegyekbe már kétségkívül beszivárgott román elemekre gondolva tette meg blak-oláh fejedelemnek. A másik elképzelés szerint ezúttal maga a blak név sem vonatkozik a balkáni