Századok – 1944

Beszámolók - ELEKES LAJOS: A románok történeti „élettere” 79

84 ELEKES LAJOS szik bizonyítani, hogy ez a föld a Dnyesztertől a Tiszáig kerek egé­szet, földrajzilag szorosan összefüggő egységet alkot. Sőt mi több, attól az állítástól sem riad vissza, hogy ez az egység a történeti fej­lődésben is pontosan kifejezésre jutott. Annak megvilágítására, mi­képen próbálják elfogadhatóvá tenni ezt a megdöbbentően hangzó té­telt, legcélszerűbb lesz megvizsgálnunk a román tudomány mhány kiemelkedő alakjának véleményét. Const. С. Giurescunak, a mai ro­mán történésznemzedék elismert vezetőjének fejtegetéseit vesszük alapul, aki a mellett, hogy számos szakművet írt, az egyetemen pedig éveken keresztül tanította népe történetét, az utolsó évek folyamán a belpolitikában is számottevő szerepet játszott. Т. k. propaganda­ügyi miniszter volt, nézeteit tehát bizonyos fokig a hivatalos felfogás megnyilvánulásának tekinthetjük. A román táj — írja Giureseu a román történetről szóló többköte­tes művében2 — voltaképen igen nagy terület, minthogy a románok egyfelől a dákok, másfelől a keleti latinság leszármazottai, egyben jogutódjai, következésképen méltán tekinthetjük az övéknek mind­azokat a földeket, amelyek hajdan azoké voltak. A dákok pedig leg­nagyobb terjeszkedésük idején óriási területet bírtak: délen a Balkán­hegységig, sőt azon túl, egészen a Marica-völgyig hatoltak, miközben hellyel-közzel Kis-Ázsiába is eljutottak; északon a Pripjet-mocsarakig s a Közép-Oderáig, nyugaton a cseh medencéig és az Alpokig, keleten a Dnyeper vidékéig nyomultak előre. Ami a keleti latinságot illeti, az is jóval nagyobb területet foglalt el, mint amekkorát Dacia pro­vincia magába zárt. A románság — ezek utóda és örököse — ma is nagyobb földön él, mint amekkorára állama — Giureseu.a trianoni Romániát gondolja — kiterjed. Szórványai előfordulnak Makedóniá­ban, a Tisza síkságán és a Dnyeszteren túl is. Kétségtelen azonban — folytatja a kiváló román tudós —, hogy a központ, amelyből mind­ezekre a tájakra kisugárzott, a Duna—Tisza—Dnyeszter köze. Ez a román föld szive, itt uralkodott a dákok két legendás fejedelme, Decebal és Boirebistg, itt alakultak ki a középkori román vajdaságok, itt éltek a románságnak legkiválóbb képviselői, a Basarabák, Mula­tok, Corvinok, s végül itt fejlődött ki a román nemzeti állam, —mind­ezeknek alapján helyes és méltányos, ha ezt minősítjük a román nép igazi életterének. Ez a terület — véli Giureseu — rendkívül egységes, tökéletesen kiegyensúlyozott földrajzi életegész. Közepén hatalmas erődként emel­kedik Erdély magasmedencéje, amelyet mindenfelől nagy hegységek öveznek; azokról völgyek futnak le, fokozatosan belesimulva a kör­nyező dombos, majd síkabb vidékek szintjébe; kisebb folyók, palakok folynak bennük, sugarasan húzódva szét a tájat körülvevő nagy fo­lyamok, illetőleg a tenger irányában. Az egész rendszer „antik vagy középkori várra" emlékeztet, amelyben Erdély a tulajr'onképeni erő­dítmény, a környező, alacsonyabb dombvidékek előretolt őrségek, a Duna, Tisza és Dnyeszter völgye pedig a várat övező vizesárok szere­pét tölti be. A hasonlat — legalább Giureseu véleménye szerint — egészen kézenfekvő; természetes, hogy egyre több külföldi: német és, francia tudós alkalmazza Erdélyre a Bollwerk, bastion kifejezést ée tekinti a trianoni Romániát úgy, mint valami természetes erősséget. 2 Const. С. Giureseu: Istoria Românilor I. (Bueureçti, 1935.) 1. fej.

Next

/
Oldalképek
Tartalom