Századok – 1944

Ismertetések - Degré Alajos–Angyal Pál: A XVI–XVII. századi erdélyi büntetőjog vázlata. Ism.: Bónis György 565

EGYHÁZ- ÉS JOGTÖRTÉNET 565 MÓRA MIHÁLY: ESTERHÁZY KAROLY GRÓF EGRI PÜSPÖK SZEREPE A SOMMÁS HÁZASSÁGI KÖTELÉK1 PER JOGTÖRTÉNETÉBEN. Budapest 1943, Stephaneum ny„ 15 1., 8°. — (Klny. a Regnurn Egyháztörténeti Évkönyv-bői.) Az első dolgozat az 1971. canonban kodifikált jog eredetét kutatja és lényegét fejti ki. Két részre oszlik. A történészek számára különösen érdekes első rész tárgyalja a kérdés jogalapi és történelmi előzményeit, azaz: miként jutott el a jog fejlődésében az ЮТ11. canonig. A második rész a kérdés jogdogmatikai és a praktikus gyakorlati oldalát világítja meg. M. kimutatja, hogy a házassági keresetindítási jog nem római-, nem is germán-, hanem canonjogi eredetű. Részletesen tárgyalja ezt a fokozatos fejlődést s a canoni kereseti jog benyomulását a világi jogokba. Rávilágít az egyházi materiális .jogsegély térhódítására az önhatalommal és magánválással szemben s feltárja azt a folyamatot, miként került kapcsolatba a házassági kereseti jog a házasság felbonthatatlanságának dogmájával. Vizsgálja ezenkívül a férj és feleség kereseti jogának összefüggését a bilaterális házassági hűség eszméjével s magának a kereseti jognak a mikéntjét jogdogmatikai analízissel és szintézissel szinte atomjaira bontja. A teljesség kedvéért belevonja a sommás pert is, s részletesen tárgyalja a kötelékvédő szerepét. A munka különös értékét a téma részletes feldolgozása mellett a tárgykört szinte teljesen kimerítő bibliográfia adja. Szóbanforgó második tanulmányában azt a történeti fejlődést tárgyalja M., amelynek alapján XIV. Benedek pápa a „Dei Miseratione" c. Constitutiojában megszigorított rendes (ordinarius) házassági bontóperrel szemben a magyar joggyakorlatban a rendkívüli (sommás) házassági köteléki pert kezdte meghonosítani. Részletes levéltári kutatások alapján éles akribiával tárja fel a tényezőket, amelyeknek alapján Esterházy gróf egri püspök a törvényrontónak induló szokásjogot 1794/95-ben a római Szentszékkel megerősíttette s így jóval megelőzve az általános egyházjogi sommás per kialakulását, ebben a vonatkozásban partikuláris magyar szokásjogot teremtett. BERÉNYI SZILÁRD (Esztergom) ANGYAL PÁL—DEGRÉ ALAJOS: A XVI—XVII. SZÁZADI ERDÉLYI BÜNTETŐJOG VÁZLATA. Budapest 1943, Attila ny. 118 1. 8°. — (Angyalszeminárium kiadványai 49.) Ha a magyar büntetőjog története még nagyrészben feltáratlan, az erdélyi büntetőjogról a semminél alig tudunk többet. Ezért kell örömmel üdvözölnünk D. vállalkozását, mely az országgyűlési emlékek, a statutumok és a székely székek jegyzökönyvei alapján ezt a tárgyat az élő joggyakorlat tükrében mutatja be nekünk. Anyagának összegyűjtéséhez a szerzőnek minden bizonynyal hosszú időt kellett töltenie az erdélyi levéltárakban, s hogy ezt megtette, a tudomány iránti lelkesedésének és önfeláldozásának szép példája. À bevezetés logikusan fejti ki, hogy a középkori büntetőjog megismerésének szinte leküzdhetetlen akadályai vannak, ezért a kutatást a XVI. században kell kezdeni; ebben az időben pedig Erdély igazságszolgáltatása sokkal zavartalanabbul működött, mint a királyi Magyarországé. Így nemcsak helyi, hanem általános szempontból is köszönettel kell fogadnunk az első úttörés nehézségeivel küzdő munka megjelenését. A tanulmánynak aránylag kis része esik a bűncselekmények tárgyalására, vagyis a különös részre. Előbb alapvető kérdések címén a büntetőjog fogalmáról, jogforrásokról, a büntető eljárásról, közvádról, letartóztatásról és kegyelemről olvasúnk. Ezután külön rész foglalkozik a büntetési rendszerrel és egy másik a büntetőjog általános részével. Ekkorra már annyira ismerjük az anyagot, hogy a negyedik rész csak az eddigiek új szempontból való feldolgozásának tűnik fel. A sok eredetiséget feltüntető erdélyi büntetőjognak számos vonása elevenedik meg a könyv lapjain. Az anyagot azonban a további kutatás során ki kell egészíteni az erdélyi tábla és a magyar megyék büntetőbíráskodásával is. Ahogyan D. könyvéből megismerjük, az erdélyi büntetőjogszolgáltatás elvei hézagosak, egymásnak sokszor ellentmondók. Bizonyára azért van ez így, mert a szerző egységes rendszerbe olvasztja 1. a magyar,