Századok – 1944

Ismertetések - Nagykálózi Balázs: Jászkunsági reformátusok leköltözése a Bácskába II. József korában. Ism.: Esze Tamás 540

536 NÉPISÉG ÉS TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 540 Azt is ki kellett volna K.-nak derítenie: kik voltak a telepesek, lionnai* jöttek és miért telepedtek át hozzánk. Ha a levéltári anyagból nem kapott ekérdésre részletesebb feleletet, felhasználhatta volna Thury Etele (A dunántúli ref. egyházkerület története, Pápa, 1908.) és Payr Sándor (A dunántúli ev. egyházkerület története, Sopron, 1924.) eredményeit. E helyett hipotézisekkel dolgozott. A 27. lapon pl. így okoskodik: Üjvár, Kőszeg stb. falvak németjeit „bizonyára" a Kőszegi grófok kezdték betelepíteni már a XIII. században* mert a községek nevei akkor már egészben vagy részben idegenek. Pedig e jelenségnek más magyarázata is lehet, hisz néphatároljon gyakori jelenség,, hogy a szomszédok más néven neveznek valamilyen helyet, mint a birtokosoké Sőt ez esetben arra is gondolni lehet, hátha az oklevél írója nem volt magyar ember. K. azonban habozás nélkül az első hipotézis mellett foglal állást s ily— módon veszélyezteti munkája komolyságát. Az utolsó fejezet, melyben K. a mai helyzetet tárgyalja, meglehetősen szomorú képet nyújt a magyarság életerejéről. A magyarság számának 77. oldalon közölt statisztika szerinti csökkenése nemcsak — vagy éppen nem -—• a nép elgyengülésének, hanem főként politikai okoknak a következménye. Erről a szerző még a lehetséges formában sem tesz említést, vagy nem is gondolt rá. Értékes része azonban a munkának az adattár. Az összeírásokban és az anyakönyvek egy részében található neveket leközli és azt is feltünteti, hogy egy-egy néven hány család szerepel. Az egy néven szereplő családokat egy nemzetség tagjainak veszi. Az ilyen természetű adatgyűjtés a hasonló tárgykörben dolgozó kutatók részéről is kívánatos lenne. TABA ISTVÁN NAGY KÁLOZI BALÁZS: JASZKUNSAGI REFORMÁTUSOK LEKÖLTÜZÉSE BÁCSKÁBA II. JÓZSEF KORÁBAN. Budapest 194:!, Sylvester-ny. 160 [2] 1. 8°. — (Település- és népiségtörténeti értekezések 8.) A Nagy Magyar Alföld hódoltság utáni betelepülésének története a magyarság településtörténetének igen fontos és tanulságos, de még egyes részleteiben is alig ismert fejezete. N. olyan részletét választotta ki doktori értekezése tárgyául, melyet szintén csak helyi forrásokból táplálkozó, tehát felettébb hiányos adatközlések és feldolgozások alapján ismertünk eddig. Müve a kérdésnek az Országos Levéltár Impopulationalia Camerae Hungaricae gyűjteményében található gazdag hivatalos iratanyagát foglalja a történettudomány követelményeinek megfelelő rendszerbe. Szorgalmas és lelkiismeretes munkájának eredményeként teljesen tisztán áll előttünk a jászkunsági református magyarok Bácskába való elvándorlásának és letelepülésének egyháztörténeti tekintetben sem közömbös folyamata. Feketehegy, Ömoravicza és Pacsér bácskai kincstári puszták belföldi — éppen magyar és refomátus — települőkkel való betelepítésének gondolata nem II. Józseftől, nem is valamelyik kormányhatóságtól eredt, hanem a jászkunsági reformátusok egyéni kezdeményezése volt, a nehéz helyi — gazdasági és földrajzi — körülmények által sarkalt, népi erejében töretlen, főként irredemptus lakosság megmozdulása. Éppen azért, mert jellegzetesen népi és magyar, a népiségtörténeti kutatónak igen fontos kötelessége, hogy mielőtt a leköltözés előkészítésének és lefolyásának hivatali intézkedésekből származó részleteit ismerteti, tárja fel a települőmozgalom létrejöttének okait és kibontakozásának történetét is. N. — bár a telepítő rajokat kibocsátó anyavárosok jegyzőkönyveit is megtekintette — adós maradt, vagy csak feltevésekkel válaszolt arra az éppen nem közömbös kérdésre, hogy miként született meg a Feketehegy községet alapító kunhegyesiek, az Ómoraviczát alapító kunmadarasiak, jászkisériek és karcagiak és a Pacsér pusztát megszálló kisújszállásiaknak az akkori népesedési viszonyokat tekintve, méreteiben is számottevő települési mozgalma. Mozgalmuk kihatott több heves- és borsodmegyei községre is, a pacséri településben a tömegesen leköltöző kisújszállásiak mellett más tiszántúli, dunatiszaközi, sőt három dunántúli helység lakosai verődtek össze, — mint ezt N. népesedési térképe is szemlélteti. Az utántelepülők között