Századok – 1944

Ismertetések - Siebenbürgen. Ism.: Gáldi László 527

530 POLITIKAI TÖRTÉNET 530 Anfügung eines -falva oder -háza der betreffenden Gemeinde wohl in willkürlicher Weise einen magyarischen Charakter beilegen". Mert hiába idézi Pop — az előszó ígéretével ellentétben, pontos forrásközlés nélkül — Preuteasa oo PreHchhaza esetét, az aránylag kései magyar -falva és -háza összetételek óriási többségében efféle átkeresztelésről szó sem lehet (v. ö. Kniezsa I.: Erdély hely nevei, a Maçfynrok és románok I. k.-ében). Miért nem hivatkozott Pop inkább arra a tényre, hogy a XIV. sz. végéig ismert erdélyi helynevek közül kb. 1350 magyar eredetű, 103 szláv és csak 7 4 román. E tény elismerése közelebb áll az igazság szolgálatához, mint a folyónevek negatív tanúságának esetlég igen késői keletű román helynevekkel való elleplezése. Kniezsa eredményeinek ismerete nélkül efféle konklúzióra vezethette volna Popot már Moldovan—Togan ismert helynévtára is (11909), amelynek 3863 erdélyi román hely neve közül 2129 (58%) magyar eredetű és csak 816 (21:3%) származhat a románból. Hogv azután Pop etymonjai mennyire megbízhatóak, annak jellemzésére elég megemlítenünk, hogy Erdély összes Almás helj'neveit szláv eredetűnek tartja s hogv az Abrud nevet még mindig hajlandó az antik Abriltuni-ból származtatni, holott hasonló nevet az ókorban csupán Dobrudzsában találunk (v. ö. AECO. VIII, 428. I). Cikkről-cikkre haladva egyre aggodalmasabban szemléljük a hamis alaptétel erőszakodásának végzetes következményeit. Áll ez nemcsak Al. Rádulescu embertani dolgozatára (Anthropologische Beweise für das Alter und die Urein. wohnerschaft der Rumänen in Siebenbürgen, 57. kk. 1.), amely ismét a székelyek román fajúságának hirdetésével próbálja kikerekíteni a román néptömböt, hanem különösen több népiségtörténeti tanulmányra. V. Mihäilescu Erdély románságáról, T. Morariu a németekről, S. Opreanu a székelyekről, L. Soméban a magyarságról s végül St. Manciulea a városi lakosságról ír. Legkönnyebb végezni Mihäilescu cikkével; ez valósággal amaz — egyébként igen tiszteletreméltó — elv cáfolatául íródott, amelyet a szerző így fogalmazott meg: „Auf Schweigen von Quellen und Rätseln baut man keine Hypothesen auf". Ennek ellenére Mihäilescu a románság mai elhelyezkedéséből habozás nélkül következtet az 1000 év előtti, sőt annál régebbi állapotra; feltételezi, hogy az albánromán érintkezések a Kárpátok és a Balkán távoli tájai közt kapcsolatokkal magyarázandók; hogy a románoknak jelentős részük volt az erdélyi városalapítások körül (bér Iorga szerint: „Die Rumänen hatten keine Städte"), s hogy a magyarok részben román hatásra te<lepedtek meg. Az utolsó tétel annyira önmagában hordja cáfolatát, hogy egyenesen Sever Pop egyik előadására emlékeztet, amikor 1938-ban a római egyetemen azt hrdette, hogy a magyar Kereszténység részben román eredetű... Tárgyilagosabbnak látszik a szászokkal foglalkozó T. Morariu, aki azonban — m'nt a román pásztorélet kutatója — kissé bizonytalanul mozog e számára szokatlan területen. Talán ezért hangoztatja oly határozottan a szász „székek" román eredetét, ellentétben a magyar és a szász történetírással. A szász-magyar ellentéteket általában erősen túlozza, de cikke még így is jobb, mint S. Opreanué a székelyekről. Opreanu egyes kérdések tudománytörténeti fontosságát teljesen képtelen lemérni, pl. a székelyek eredetével kapcsolatosan a magyar tudósok habozását gúny tárgyává próbálja tenni: „Es ist zu erwarten, das« in Zukunft, wenn sie sich davon überzeugt haben werden, dass viele römische Kolonisten, ja vielleicht die meisten, auch nach der Zurückziehung der Legionen in Dakien verblieben sind, die ungarischen Gelehrten diese zurückgebliebenen Kolonisten als Ahnen der Szekler erkennen und dies beweisen werden" (93. 1.). E veszély szerencsére nem fenyegeti a magyar tudományt, hiszen egyelőre még maguk a románok sem tudnak komoly 'érvet felhozni a dáciai gyarmatosok továbbélése mellett, s különben is Pais Dezső és László Gyula avar-székely hipotézise minden eddiginél valószínűbbnek látszik. Ama tétel tehát, „de Szekler -ruhig zu den Nachkommen der Dákorománén machen" (i. h.) legfeljebb maguknak a románoknak lehet naiv vágyálma. Ilyen bevezetés után nem meglepő, hogy Opreanu a székelyekre vonatkozó legújabb magyar kutatásokat nemcsak tudatosan ignorálja, de egyszerűen nem ismeri; megfeledkezve Németh Gyula és Györffy György tanulmányairól, habozás nélkül hivatkozik