Századok – 1944

Tanulmányok - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyarság és a városi élet a középkorban 36

48 MÁLYUSZ KLEMER ugyaninnen az elégikus hang, amelyen számbaveszi egyes városok német lakosságának elfogyását és összeállítja a veszteségek lajstromát.* S minden bizonnyal ezért hisz alaptézisének helyességében, ezért nem engedi hozzáférkőzni a kétség árnyékát sem. Pedig talán érdemes lett volna meggondolnia, hogy a lelkesültség, amelylyel valamennyi felvidéki város német eredetét vallja, a hangulat hullámvölgyében éppen az ellenkező végleibe csaphat át. Tételét ugyanis meg is lehet fordítani. Ha egykor minden, ami városi élettel összefüggött, t. i. az egyházi intézmények, a gazdasági munka irányítása és szervezése, polgári művelődés német jellegű volt s terheit német emberek hordozták, vájjon nem a belső gyengeségnek, az opportunizmusnak, a küldetéstudat, sőt a hivatásérzet teljes hiányának volna a bizonysága, hogy a műveltségnek ez a magas fokán álló nép oly gyorsan elerőtlenedik és beolvad magyarba, szlovákba? Weinelt persze az okot egy sokat emlegetett külső körülményben, a „magyarosításban" jelöli meg, ezzel azonban a pesszimista hangulatot el nem oszlathatja. Joggal kérdezhetné ugyanis egy hű német önmagától: Vájjon csak annyira volna erős a népi öntudat, hogy egy idegen államhatalom kényszere gyorsan renegátokká tud tenni ezreket és ezreket? Úgy látszik, magának a német népnek az érdekeit is az szolgálja, aki az igazság leplezetlen feltárására törekszik, tekintet nélkül arra, hogy pillanatnyilag tetszetős-e az vagy sem, fel tudja-e használni eredményeit a napi politika vagy sem. Ha tehát mi, nem óhajtva délibábokat kergetni, a valóságot keressük a múltban is, abban a meggyőződésben, hogy csak így tudjuk az erőnknek megfelelő célokat magunk elé tűzni, bízunk abban, hogy kritikai megjegyzéseink minden oldalon helyeslésre fognak találni, mégpedig az egymásra utalt mindhárom nép: a magyar, a német és a szlovák érdekében egyaránt. Kertelés nélkül kijelentjük tehát: Weinelt alaptézisét saját előadása számtalan példával cáfolja. Tapolcsánvról (Topoltschan) bevallja, hogy „korai története éppen úgy homályba van burkolva, mint népi története", sőt „németsége későbbi sorsáról sem tudunk még semmit sem", s azt is elismeri, hogy Vágújhely (Waag-Neu-stadtl) „német alapítóinak származása és sorsa ismeretlen". Ennek ellenére mégsem kételkedik, hogy mindkét város alapítóinak a németeket tartsa, alaprajzukról pedig, mivel a bajor törzsterület igen erős népi befolyásterületén feküdtek, bajor részvételt olvasson le. Ugyanezt az ellentétet látjuk Rimaszombat esetében (Gross-Steffelsdorf). „A környék egykori német népiségéről egyáltalán nagyon keveset tudunk", vallja be, de az 1270-i hospeseket mégis • * Érthetetlen, miért ütközött meg Weinelt egyik régebbi állításunkon, hogy a teljesen magyarrá lett németek gyarapodást jelentettek a magyarság számára. Végre is, ha oly értékesek voltak ők, hogy a németség szempontjából eltűnésük megsiratni méltó veszteség, akkor talán mégsem lett volna illő, ha mi meg kivetnivaló, a magyarságra káros, hasznavehetetlen elemeknek bélyegeztük volna meg. utólag, őket.