Századok – 1944
Tanulmányok - LOVAS REZSŐ: A szász kérdés Bethlen Gábor korában 419
421> LOVAS REZSŐ arra, hogy adott esetben népük mögéjük áll. Amint azonban a szászok közül egyre többen megismerték Bethlent, és látták, hogy jóindulatú iránijukban, mindjobban csökkent fíenknerék tábora, ök maguk pedig, akik kezdetben szász vajdaságról (Beniner} vagy éppen erdélyi fejedelemségről (Rhener) álmodoztak, egyre inkább eszközzé váltak Homonnai kezében. Amikor pedig az ő ügye is reménytelenné vált, szükségképen el kellett bukniok. Rhener egy darabig még felszínen tartotta magát Bécsben, később azonban az udvar, mint használhatatlant, elejtette. Ekkor Bethlentől kegyelmet kért, amit 1620-ban (más forrás szerint 1625-ben) meg is kapott. Kolozsváron telepedett meg és ott később önkezével vetett véget nyugtalan életének.94 V. A szászok a fejedelem és a másik két nemzet felé egységes arcot mutattak. Bármilyen irányból nyúltak ügyeikbe, együttesen utasították vissza a beavatkozást, még akkor is, ha az jó szándékú volt. A szászság tömbje azonban csak látszólag volt egyöntetű. Az egységes homlokzat mögött különféle rétegek helyezkedtek el és ezeket egymástól társadalmi, hatalmi, vagyoni és sokszor hivatásukon alapuló érdekellentétek választották el. A . szászság sohasem volt olyan demokratikus berendezésű, mint ahogy azt a közhit tartja. A középkorban csak hosszú küzdelem után tudta eltávolítani a soraiból kiemelkedett születési arisztokráciát, a gerébeket. Az újkorban pedig kifejlődött köztük egy patrícius osztály, amely szinte korlátlan hatalommal irányította a szász nemzetet.9 5 A városokat vezető tisztviselőket nem a nép, hanem a „Hundertmannschaft", a patríciusokat magában foglaló testület választotta, természetesen saját kebeléből. Kívülállónak bejutni csak a legritkább esetben sikerült. Ez a patrícius réteg viszont gondosan ügyelt arra, hogy köréből senki ki ne emelkedhessék. A szász patríciusok jómódú iparosok és' kereskedők sorából kerültek ki, mesterségüket a későbbi idők folyamán azonban csak mellékesnek tekintették, fő- vagy kizárólagos foglalkozásuk a hivatalviselés lett. Minthogy a vezető tisztségek minden városban néhány család tagjai közt vándoroltak körben, a tisztviselők nem érezték már azt, hogy hatalmuk, jogkörük a néptől származik: önkényeskedtek, gőgösek lettek, elnyomták és megvetették a köznépet. Pazarlás, fényűzés, erkölcsi romlás jellemezte őket. Hatalmukkal visszaéltek, gyakran személyes bosszúvágyukat elégítették ki általa; a rájuk bízott pénzekkel nem mindig számoltak 91 Kraus id. ш. 48. 1. Seivert: Die tVovinzialbiirgermeister zu Hermannstadt (id. in.). 251. 1. 95 Istványi Géza: A három országrész társadalma. Magvar Művelődéstörténet. 111. 125—1/26. 1.
