Századok – 1944
Tanulmányok - GALLUS SÁNDOR: Az őstörténelem módszertani alapjai 351
3t>2 ' GALLUS SÁNDOR háztípust), a gazdálkodási kultúra megfigyelhető formáit stb. 11«. mindezt megfigyeltük és összegyűjtöttük jellemző együttest kaptunk, amelynek összesített térképe az illető nép lakóterületével azonos . Az együttesek szem előtt tartása az úgynevezett palaeoethnolóyia területére vezet bennünket. E módszertani lehetőség az utóbbi időben a magyar szakirodalomban is örvendetesen hódít.1 4 Az ősrégészeti szakirodalom súlypontja az utóbbi években, sajnálatos módon, az úgynevezett „publikációk" felé tolódott el. A leletpublikáció a felszínre került leleteknek csakis hiánytalan közzétételét (leírását, fényképezését) tekinti feladatának, llymódon az anyag közzététele mindinkább öncélúvá válik és tekintettel a kevés módszertani követelményre, amit ily leletpublikáció követel, hihetetlen mértékben elhatalmasodik. A matéria ebben az esetben elnyomja tudományunk lényegét, az emberi életsors és életforma kutatását. A őstörténésznek természetesen ismernie kell anyagát a maga elérhető teljességében. Ennek az anyagnak azonban nem kell minden ízében nyomtatásban megjelennie! A tudományos munka lényege nem a nyersanyagközlés, hanem a problémák meglátása, felvetése és bizonyítása. A nyersanyagközlés abban a mértékben szükséges, amennyiben a tudományos meglátásokat a metodika követelményei szerint alátámasztja, bebizonyítja és hitelesíti. Meg kell állapítanunk, hogy minden véglet hibás. Hiba az öncélú, l'art pour l'art anyagközlés, mert tudományunkat mellékvágányra tereli, de épp oly hiba a ki nem elégítő, hiányos és csökevényes okadatolás, amiről épp az imént volt szó. Természetesen el kell ismerni, hogy a nyersanyagközlés nem feltétlenül hiábavaló munka, s egyáltalán nem célja e fejtegetésnek, hogy a nyersanyagközléssel foglalkozók érdemeit lebecsülje. Csak arra szeretnénk rámutatni,, hogy a nyersanyagközlés egymagában, az úgynevezett „publikálás" túltengése egészségtelen állapot, amely a tudomány századeleji materialisztikus felfogásában gyökerezik. Az anyagközléssel való túlzott foglalkozás tudományunkat egyoldalúvá teszi, mert, nézetünk szerint, ebből az alapból fakad a szomszédos humanisztikus tudományágak teljes elhanyagolása és a kutatásnak egymagára, a puszta leletanyagra való korlátozása.15 Az a módszer, amely felment bennünket a túlságosan terhelő, nagytömegű leletpublikáció alól, a típustáblák, a lelőhely statisztika és az elterjedési térképek rendszere. A helyett, hogy meg-megismétlődő anyagpublikációkban únos-untalan hasonló leleteket közölnénk, rövidebb és tudományosabb megoldás a legfőbb típusok megállapítása és rögzítése, majd e típusok lelőhelyeinek és leletkörülményeinek elterjedési térképpel együtt bemutatott statisztikája. Evvel a módszerrel az egyforma, vagy hasonló leletek töme-14 Hivatkozom László Gyula metodikájára és Banner János: A kőkori élet Békés vármegyében. Gyula, 1941.
