Századok – 1944
Tanulmányok - GALLUS SÁNDOR: Az őstörténelem módszertani alapjai 351
AZ ŐSTÖRTÉNELEM MÓDSZERTANI ALAPJAI 353 kell állniuk egymással. A kultúrkör jelenségének ténye az állandó szomszédság, az egységes jellegű táj határainak összetartó ereje, a civilizációs és kultúrjavak csendes hasonulása és kicserélődése által jön létre. Bizonyos vérrokonságot, s az egyes törzsek testi típusánál, a hasonló faji egyensúlyállapotot, már sokkal inkább várhatjuk. Másszóval az egymástól elhatárolódó egyes kultúrkörökön belül egy bizonyos fajta, vagy jellegzetes szimbiózisba kapcsolódó fajták dominanciáját tapasztalhatjuk, az antropológiai összetételt tehát kiegyensúlyozottnak, harmonikusnak kell elképzelnünk. Ez annyit is jelent, hogy az egymással biológiai egyensúlyba került és együttélő, egymást kiegészítő emberfajták a tájban megközelítőleg hoszszabb ideig változatlan arányszámban vannak jelen. A fajiság és kultúrkör kapcsolódására eddig sajnos, az ethnológia nem ügyelt. Eredményeket e téren éppen az őstörténelemtől várhatunk. A kultúrkörön belül élő népek laza halmaza, éppenséggel nem szoros szervezeti kapcsolódása, természetesen lehetővé teszi azt, hogy a táj közelébe ért, vagy a tájba újonnan bejutott teljesen idegen fajiságú és származású nép is betagolódhassék a kultúrkörbe. Faji homogenitás tehát egy kultúrkörön belül semmiesetre sem várható. A kultúrkör bonyolult történelmi alakzat, amely organikus képződménynek tekinthető. Oly képződménynek, amely sokkal inkább biológiai és természeti erők függvénye, semmint emberi intellektus alkotása. Azon tényezők között, amelyek valamely kultúrkör szívós egyedi megjelenését előidézik, az egységes földrajzi jelleg mellett, az előbb említett faji dominanciának is nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk. A tájban születő jellegzetes kultúrélmények, erős hatású formaalkotások, gazdálkodási formák és civilizációs vívmányok, keletkezésükkor valamely nép, vagy törzs egyediségének termékei. Ha e nép oly idegenfajú népekkel volna körülvéve, amelyek a megnemértés szigetelő rétegét vonják köréje, élményeinek terjedése, dacára a homogén térnek, egyáltalán nem mondható valószínűnek. Az emberi formák csoportos terjedése tehát nemcsak a tér egyneműségét (homogenitását), hanem bizonyos emberfajtának (vagy emberfajták állandósult egyensúlyállapotának) dominanciáját is feltételezi. Itt mindjárt reá kell mutatnunk arra a tényre is, hogy a civilizáció terjedése, vagy a politikai szervezés erre a faji dominanciára már nincsen reáutalva. Az élet kényelmesebbé tételét minden fajta átveheti, a politikai szervezés pedig a katonai hatalom függvénye. Űjra meg kell állapítanunk, hogy a kultúrkör ténye mögött nem intellektuális (szervezett politikai hatalom), hanem biológiai, naturális (faji) és földrajzi egyeségesítő erők működnek. A kultúrkör mindig egyensi'ilyállapot fennállására utal: a kultúra elemi testeinek6 bizonyos területen bizonyos népekre kitere A kultúra elemi testeinek nevezem a külön is vizsgálható, egyedi alkatrészeket: egy-egy intézményt, tárgyat, vallásos szokást, mitológiai képet stb. 23*
