Századok – 1944

Ismertetések - Egyed István: A mi alkotmányunk. Ism.: Bónis György 283

alkotmánytörténet 283 EGYED ISTVÁN: A MI ALKOTMÁNYUNK. Budapest 1943, Magyar Szemle Társaság, 375 1. 8°. — (A Magyar Szemle Könyvei 18.) Az előkelő kiállítású kötet célja, hogy a magyar alkotmány szellemét, jelentőségét és jellemző vonásait minél szélesebb körben megismertesse, benne a nemzeti lélek és a magyar jellem kéíjegyét felismerje s ezáltal megbecsülését, megőrzését előmozdítsa. Annál nagyobb szükség van erre, írja a szerző, minél inkább eltompult a közjogi érzék nemzedékünkben, minél inkább ostromolnak bennünket Európa új szellemi áramlatai. Már a cím is: „A mi alkotmányunk" arra a benső kapcsolatra utal, amely mai alkotmányunk és a történelmi nemzet között fennáll. A szerkezet sem a közjogi tankönyviek megszokott sablonját követi, hanem ilyen szempontok szerint halad: a magyar föld, a magyar nemzet, a magyarság politikai jelleme, Szent István államalkotása, a magyar állam keresztény jellege, a magyar állam jogállam stb. Az utolsó fejezet a magyar alkotmány helyét jelöli кц az alkotmányok rendszerében. Ahol tételes rendelkezéseket kell közölni, a fejezet címe s a felépítés népszerű, a stílus könnyen gördüfó. Minden feltétele megvan annak, hogy a munka betöltse hivatását. E. célkitűzését csak helyeselhetjük. Ma az a helyzet, hogy falusi népünk semmit sem tud erről a lelkünkből lelkedzett alkotmányról, városi munkásságunk pedig nem mindenben osztja a közjogászok enthuziazmusát. Azt sem kifogásolhatjuk, hogy a szerző — a közjogi írók régi szokása szerint — nemcsak a hatályos jogszabályokat ismerteti, hanem bőven közöl alkotmánytani és alkotmánypolitikai fejtegetéseket, valamint történeti elbeszéléseket is. Könyve tehát tételes közjogból, alkotmánytörténetből és jogpolitikából áll. Itt nem térhetünk ki azoknak a részeknek az ismertetésére, melyekben valamely jogintézménynek (pl. országgyűlési rendszer, önkormányzat, tekintélyuralom stb.) hasznát vagy kárát tárgyalja; tételes jogi tanai sem olyanok, amelyekben különös eltérést tapasztalnánk a megszokottaktól, de népszerű művek nem is az eredeti eszmefuttatások színhelyei. Történeti részeihez már annál inkább hozzá kell szólnunk. Megjegyzéseinket kél csoportba osztjuk: olyanokra, melyek E. egyes állításait tudományunk tárgyi eredményeivel vetik össze és olyanokra, melyek az alkotmánytörténet immár elfogadott modern felfogásához hasonlítják a szerzőét. Tárgyi észrevételeinkiet — rövidre fogva — főként a remélhető további kiadások érdekében soroljuk fel. Nem bizonyítható az ősgvülésnek, vagyis minden felnőtt férfi gyülekezetének előfordulása a magyarságnál, mint E. máshelyütt el is ismeri (251. 1. a 244-gyel szemben). Elvetette már tudományunk azt a — politikailag is ellenünk fordítható — felfogást, mely szerint a nemesség a honfoglalókból, a jobbágyság pedig az itt talált, leigázott népekből származott, kiket azonban a „nem elzárkózó természetű" nemesek szívesen emeltek maguk közé. Azt sem hisszük már, hogy a foglaló nemesség kezdetben teljesen egységes volt, s csak azután vált szét főnemesekre és köznemesekre, azután újabb csoportokra; korai e szétválás előtt szentkoronatanról beszélni, s nem helytálló a várnépeket és vár jobbágyokat egyaránt szabadoknak mondani. A királyi vármegyét sem csupán a meghódolt népek lakták, hiszen a királyi vitézek nagyrésze foglaló magyar volt (17., 125., 135—7., 251., 337. 1.). Az aranybulla nem adja még a „nemzeti szabadságjogok" teljes biztosítását, még a nemesiekét sem, kialakult nemesség híján (171. I.). Szent István korában a nemzet nehezen vehetett volna részt a királyválasztásban, illetőleg az új király kiszemelésében (198., 244. 1.), az Árpádok korában nem foglalta pontokba az országgyűlés a koronázás feltételeit, hitlevelet sem adtak még ki. az örökösödéssel korlátozott választás pedig a német királyi szék betöltésének a módja (201., 205. 1.). A városok nem jelennek meg a XIV. században az országgyűlésen, de egyeseket 1445-ben már bebocsátanak (137. 1.). Megtévesztő 1401-ben, 1445-ben kormányzóságról szólni, mikor úgyis olvassuk azután, hogy a tanács kormányozott (198. 1., helyes 227. 1.). A külön igazgatási területek között helytelen ősi szabad kerületeket, mint a jászkunoké, együtt említeni a temesi bánsággal vagy a határőrvidékkel; a szepesi grófság meg egyenesen téves: a szászok sohasem váltak külön a comitatus kereteiből, a lándzsásoknak pedig székük volt (119. I.). Közjogi munkában feltűnő lapsus