Századok – 1944

Ismertetések - Horváth Jenő: Erdély története. Ism.: Benda Kálmán 279

280 politikai töbténet a magyarságban Erdély jelentőségét. Munkája azonban az előzőkhöz viszonyítva sem szempontjaiban, sem adataiban nem hoz újat s értékelése sem mindig megbízható. — Megemlíthetjük még Marczali Henriknek a nagyközönség számára készült rövid összefoglalását (Erdély története, 1935), amelyik a szellemileg már hanyatló tudósnak, utolsó, méltatlan alkotása s valamennyi említett összefoglalás között a leggyengébb. Mindezek alapján nagy érdeklődéssel vettük kezünkbe H. munkáját, amelyik egy újabb politikai fordulat, Erdély északi részének visszatérése alkalmából íródott. A munka szempontja ellenkezik az összes eddig említettekével. Kővári, Szilágyi, Jancsó Benedek egyaránt Erdély fejlődésének külön vonásait hangsúlyozták, mely ugyan szervesen illeszkedett az egyetemes magyar fejlődésbe, de attól mégis különbözött. H. tagadja Erdély külön fejlődését, s ha elődei túlzásba estek, ő a másik végletbe csap s még a fejedelemség politikai különállását is csak megkötésekkel hajlandó elismerni. Ugyanakkor azonban nem illeszti be Erdély történetét az egyetemes magyar fejlődésbe, az európai politikai háttér felvázolása pedig, .— amit előszavában külön is megígér — egészen elmarad. Elméletét igazoló érvei legtöbb esetben éppen nem meggyőzők. Hogy például a német lovagrend azért törekedett volna II. Andrással szemben területi függetlenségre, ,.mert nem ismerte a magyar államjogot", amelyik szerint az országnak egyszerre csak egy uralkodója lehet (21. 1.), nem valószínű. Nein fogadhatjuk el fellifogását, amikor a XVII. századi Erdélynek nemcsak a magyar királysággal szembeni önállóságát vonja kétségbe, de még az állam nevet is elvilatja tőle (94. 1.) azon az alapon, hogy nemzetközi jellegű okirat nem isimeri el különállását. (A vesztfáliai békéről nem sízól.) Ezzel kapcsolatban azután egész sor erőltetett, nem igazolható, sőt téves következtetésre jut. Félreérti például az erdélyi török párt érzelmi és politikai beállítottságát, s ezzel kapcsolatban Báthori Istvántól Bocskain és Bethlenen át a Rákócziakig, Erdély minden politikai törekvését. Erdély egyetemes magyar szempontból is nevezetes törekvései vagy az erdélyi sorskérdések nála sem Bocskaival, sem Bethlennel, sem utódaival kapcsolatban nem merülnek föl, s pl. Bethlen sorozatos háborúit szerinte csak a Partium birtoklásának jogi elismertetéséért viselte. Feltevései igazolásánál H. sohasem megy vissza a forrásokhoz, az egykorú okiratok, feljegyzések, levelek nem szerepelnek idézetei között. Jegyzeteiben csak feldolgozásokra hivatkozik, azonban az újabbakat ezek közül sein ismeri, a román munkákat pedig többnyire egyszerűen mellőzi. (Mihály vajdáról pl. egyetlen román munkát sem ismer!) Talán ez a másod-harmadkézhői való átvétel a magyarázata a sűrűn ismétlődő tárgyi tévedéseknek. Évszám wagv névelírások mellett fontos tényeket, egész eseményeket találunk a valóságnak meg nem felelően elmondva, s tekintve, hogy ezekhez még politikai következtetéseket is fűz, előadása egészen hitelét veszti (v. ö. Az 1594-es prágai szerződés, az 1606-os felkelés, Báthori Gábor, Bethlen, II. Rákóczi Ferenc, Hóra-Kloska stb. rajzát). A külső politikai események melleit Erdély belső fejlődése homályban marad előttünk. Nem hallunk a középkori Erdély társadalmáról, rétegei helyzetéről és viszonyáról semmit. A székely kérdésről és az ezzel kapcsolatos társadalmi, politikai problémákról nem szól. A három nemzet unióján alapuló életet csak egész futólag érinti, s úgy véli, hogy a románok azért nem kerültek az ország sorsál intéző rendek közé, „mert idegen fajhoz tartoztak" (73). Nem hallunk az erdélyi román nemzetiségi kérdésről, ahogy a település, gazdasági fejlődés is homályban marad. Teljesen elmellőzi az erdélyi magyar műveltség, iskolázás ismertetését. H. munkája nem jelent haladást elődeihez képest. Szilágyi a politikai részt jobban megírta, ami pedig Szilágyiból hiányzóit — a társadalmi, gazdasági, nemzetiségi viszonyok rajza —, az H -nál sincs meg. Szilágyi Erdély történetét ezer szállal kapcsolta a magvar fejlődésbe, H. izolálja, s miközben a fejedelemségnek a magyar királysághoz való jogi tartozását keresi, elmulasztja Erdély magyar voltának kidomborítását. Annál sajnálatosabbnak kell tartanunk, hogy a munka a legkirívóbb tárgyi hibák kijavítása után — változatlan formában — németül is megjelent. (Die Geschichte Siebenbürgens. Danubia, 1ÍH3.) BENDA KALMÁN