Századok – 1944

Ismertetések - Kardos Tibor: A magyarság antik hagyományai. Ism.: Kerecsényi Dezső 278

278 m űvelődéstőrténet a Nemzeti Színház. Kiváló igazgatóiról és színészeiről, művészi programmjáról sok érdekes dolgot olvasunk M. Cs. értekezésében, aki sízól még a Népszínházról, Vígszínházról, Magyar Színháziról, Király Színházról, a nevesebb vidéki színházakról és velük kapcsolatban a színügyi problémák differenciálódásáról. A fejlődés — mondja — „különös billenőkkel" van tele. Az első negyven év a tanulóévek kora, a hatvanas évektől bekövetkezik a lelki elernyedés. A nemzeti szellem színházaink táján ellanyhul. A zsidóság nemzetköziségének és üzleti szellemének még állami színházaink sem tudtak ellenállni. A magyar színészet „egyre jobban eltávolodik a magyar nép szolgálatától. Hanyatló kor megy a világháború elé". P. a zene és zenekultúra fejlődésének áttekintését nem zárja le a világháborúval, így a rajzolt kép sokkal fényesebb is. Bihari verbunkos muzsikájától, a cigányzenén át, meglehetős vargabetűvel jut el zenekultúránk fejlődése Bartókig és Kodályig, de bennük, a magyar szellemi élet e két hatalmas csúcspontjában beteljesült az ideális fejlődés. Ledőlt a gát, mely idők folyamán a magyar társadalom különféle rétegeit, a falu népét a városi embertől, a népzenét a müzenétöl elválasztotta, s helyreállt az a zenei egység, „mely a régi századokban a magyar nemzet« minden rétegét egybefüzte". A kötet rendkívül gazdag tartalmának áttanulmányozása után az olvasónak mégis bizonyos hiányérzetei támadnak. Kívánatos lenne egyszer már nemcsak arról beszélni, hogy a magyarság 1868-ban igen liberális törvénnyel jött a nemzetiségek elé, hanem ezt a törvényt tüzetesen össze kellene vetni a többi európai államok hasonló törvényhozásával is. Így a magyar törvény nagyvonalúsága még jobban kitűnnék. A színmagyar Alföld kulturális elhanyagolása viszont egykori kultúrpolitikánk megbocsáthatatlan bűne, nem ártott volna ebben a kötetben is megbélyegezni. A vallási viszonyok tárgyalásánál a katolikus és protestáns egyházak mellett a görögkeletiekről és az ébredező szektákról, a szellemtudományoknál a teológiáról, a zenénél az egyházi zenéről szerettünk volna még tájékoztatást kapni. Az illusztrálás széleskörű ismereteket és fejlett ízlést feltételező munkáját mind az öl kötetben nagy gonddal Varjú Elemér végezte. A százat jóval meghaladó mellékletek és a többezret kitevő képek legtöbbje — a nagyközönség előtt — eddig ismeretlen volt. Közzétételük már egymagában is jelentős tett, s mivel gondos kiválasztással simulnak a szöveghez, az értekezések tudományos értékét is emelik. V. azonban ezzel nem elégedett meg, hanem a mellékletekhez és képekhez a kötetek végén jegyzeteket is csatolt. Ezekben a néha egészen terjedelmes jegyzetekben olyan tudományos teljesítmény rejtőzik, mely az olvasóközönségnek talán fiel sem tűnik. Illő tehát, hogy a recenzens ezt külön is kiemelje. HERMANN EGYED (Szeged) KARDOS TIBOR: A MAGYARSÁG ANTIK HAGYOMÁNYAI. Budapest 1942, Parthenon, 93. 1. 16°. — (Parthenon-Tanulmányok 5.) Nagyon igaza van K.-nak, amikor könyve végén — mintegy összefoglalásul — azt írja, hogy „a latin nyelvet és magyar multat csak együtt lehet megtagadni". Az antik hagyományok magyar életútja nem is hasonlítható más idegen műveltség vagy általában a „hatás"-ok magyar adaptálásához: míg emezek inkább csak módosítók, esetleg termékeny reakciókra izgatók, amazok létünkhöz tartoznak. Az az odaadó lelkesedés és elmélyedés, stílbeli emelkedettség, mellyel K. ezt az igazságot igazolja, egymagában meggyőzhet arról, hogy neki ezt a különleges jelentőséget nem kell a figyelmébe ajánlani. A keret azonban, mely rendelkezésére állt, elégtelennek bizonyult: az ábrázolás aránytalanná kényszerült. A távolabbi, körülbelül a XVIII. század végéig terjedő magyar régiségben megjelenő antikvitás elemeinek felvonultatása, ezek szerepének meghatározása a tanulmány kétharmadrészél foglalja el. Igaz, K. is ezeknek a régibb századoknak a tájékozott szerelmese, de az itt kapott szép részletek, gyakran meglepő összefüggések, mem kárpótolnak azért a vázlatszerűségért, amely a XIX. század anyagától kezdve tanulmányát jellemzi. Az a döntő fordulat, hogy itt már egy önállósult és a tiszta tudatos-