Századok – 1944

Ismertetések - Magyar Művelődéstörténet V. Ism.: Hermann Egyed 273

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET 275 lissá lett és bár a katolikus egyház külsőleges régi kiváltságait nem érintette, az egyházpolitikai törvényekkel befolyását iparkodott visszaszorítani. Hogy ezek a törvények a liberalizmusnak nem a kezdetét, hanem delelöjét jelentették és a végleges szakítás egyház és állam közölt nem következelt be, azt T. elsősorban Ferenc József konzervatív vallásos felfogásának tulajdonítja. A katolikus alsópapság a korszellem hatására még a század második felében is bizonyos értelemben jozefinista volt, de pápaellenes kilengésekre (Vaticanum) nem volt hajlandó és a nyugati szenvedélyes teológiai vitákban (modernizmus) sem vett részt. Igaz, szociális kérdésekkel sem foglalkozott, T. szerint részint neveltségénél fogva, részint mert ezek a kérdések akkor Magyarországon még nem voltak aktuálisok. A katolikus tömegeket a tömeges aposztaziától velük született konzervativizmusa tartotta vissza. A liberális egyházpolitika végre is felébresztette az alvó katolikus öntudatot és bár politikailag a katolicizmus nem tudott számarányának megfelelő súlyhoz jutni (néppárt), katolikus konzervatív főurak támogatásával az alsópapságban megindult egy megújulási folyamat, melynek halhatatlan vezére Prohászka Ottokár volt. A hazai protestantizmus, főképen a reformátusság a liberális államvezetésből jóval nagyobb politikai előnyöket tudott magának szerezni, mint a katolikusság. Teológiáját viszont a külföldi racionalista protestáns teológia inficiálta, de nem olyan végzetesen, hogy részben a hazai katolikus példára, részben külföldi ösztönzésre a protestantizmus körében is meg ne indulhatott volna a belső megújulás. Ravasz László (A világnézet) európai távlatokban keresi a kor arculatán" az ideológiai vonásokat. Markáns vonásokkal állítja szembe egymással a barokkot s a felvilágosodást és liberalizmust. A racionalizmus — mondja — „kevcsbbé bízik a keresztyén egyházban, miint a szabadkőmívességbert, s attól való félelmében, hogy antiszemitának ne lássék, több hibát bocsát meg a zsidóságnak, minit amennyit a közérdtek, sőt a zsidóság érdeke megengedne". R. szerint is a felvilágosodás nálunk nem volt olyan romboló hatású, mint pl. Franciaországban. A század első fele különben inkább közjogi téren volt radikális. „Béccsel és a királyi hatalommal szemben olyan felvilágosodott volt, mint bármely forradalmár, az alkotmány és főképen a nemesi előjogok védelmében barokkabb a barokknál." Egymást kiegészítő értekezések Hajdú Jánosé (Felsőbb oktatásügy és tömegnevelés) és Mátrai Lászlóé (A szellemi tudományok). A nemizet lázas alkotóvágyát az oktatásügy terén a század közepéig lekötötték a bécsi kormánnyal és a nemzetiségekkel való viaskodás, a korszellem állandóan megújuló problémái és a második Ratio educationis. Mindig színvonalas, korszerű tervei tehát nem tudtak érvényesülni. 1848-ban Eötvös szintén nem jutott tovább a terveknél. Az abszolutizmus idején Bécs a közoktatásügy terén tagadhatatlanul sok jót valósított meg, de mindez már benne volt a magyar tervekben, Bécs alkotásaiból viszont hiányzott a nemzeti szellem. A kiegyezés után Eötvös újra szóhoz jutott, hallatlan türelemmel a nemzetiségek és nemes liberalizmussal az egyházak iránt építette ki közoktatásügyünk modern alapjait és utódai fokozott iramban húzták fel az alapokra az impozáns felépítményt, mely hiányai ellenére is mindig dicsősége lesz a magyarságnak. A felsőoktatás hivatalos szerve, az egyetem — itt adjuk át a szót M.-nak — a század első felében nemzeti hivatását a szellemi tudományok döbbrevitelében nem tudta teljesíteni. Fzek igazi tűzhelye, a bölcsészettudományi kar akkor még csak közvetítő szerepet töltött be a középiskola és az egyetem többi kara között, az abszolutizmus alatt viszont a nemzet nem tartotta magáénak a bécsi dajkálás alatt álló egyetemet, úgyhogy a kiegyezésig a szellemtudományok művelésének színhelye az egyetemen kívül van (Tudományos Akadémia, Kisfaludy Társaság). De itt is akadályok tornyosultak a fejlődés elé. A szellem magyar embere ugyanis egyszerre tollat és (politikai) kardot volt kénytelen forgatni. A reformkor kitermelt egy tiszteletreméltó típust: a tudóst és közírót egy szeméilyben egyesítő személyiséget. A külföldön akkior ez már meghaladott fejlődési fok voll és a politikai beállítottság veszélyét rejtette magában. De ez nálunk csak olt következett be. ahol a tudományos szempontot nem a nemzeti mellé, hanem alá rendelték. A szellemtudományokban a Századok 1044, IV-VI. 18 9