Századok – 1944
Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban 1
16 ]>EÉK JÓZSEF XII. századi ú. п. С szövegezése, másrészt a Gallus-féle lengyel krónika között fennálló szószerinti és tárgyi egyezés igazolására s ezzel a magyar lándzsaadományozás történetének koholtságára fölhoztam, helytállók. Az egyezés azonban szerinte nem azzal magyarázandó, hogy а С szöveg késői írója a lándzsaadományozásról szóló részt egyszerűen kiírta Gallusból s ezáltal önkényesen magyar eseménnyé tett egy eredetileg lengyel eseményt, hanem azzal, hogy mindkét tudósítás egy régebbi közös forrásra, a Passió s. martyris Adalberti -c. elveszett iratra megy vissza.40 A kérdés részletes tárgyalása előtt mindenekelőtt hivatkoznom kell tanulmányom idevonatkozó mondatára: „Hogy а С szöveg írója közvetlenül Gallus krónikáját, vagy annak egy későbbi, de még а XII. században keletkezett leszármazóját vagy eselleg a lengyel krónikás által említett Adalbert passiót használta-e, mai forrásismereteink mellett eldönteni nem tudjuk."41 Láthatjuk ebből, hogy a Tóth Zoltán által felvetett lehetőséggel már eleve számoltam s így a'párhuzamokból elvont végső következtetés eredetileg is független volt a forráshasználat alternatíváitól. A Passió közvetlen használatának feltevése42 ilymódon mitsein változtathat azon a szövegegyezések által igazolt tényen, hogy а С szöveg elbeszélése végső fokon oly tudósítás hatása alatt keletkezett, amelyben kizárólag a lengyel fejedelem részére történt császári lándzsaadományozásról volt szó. Egészen mellékes körülmény ebből a szempontból, hogy a forrás maga a Passió volt-e, vagy pedig valamelyik ezen alapuló későbbi lengyel krónika. A filiáció kérdésének csak akkor volna jelentősége, ha valaminő módon sikerülne azt bebizonyítani, hogy a Passió előadása szerint nem csupán Boleszláv, hanem ugyanúgy István, sőt — mint ezt Tóth Zoltán hiszi — előzőleg már Géza fejedelem is kapott ily ajándékot a császártól. Midőn szerzőnk a szövegegyezésből elvont következtetéseket a Passióra, mint közvetlen forrásra való utalással iparkodik eliminálni, tulajdonképen ezzel a burkolt feltevéssel él. Az ilyen eljárás azonban szükségképen elhagyja a módszeresség és forrásszerűség talaját. Mert mit is tudunk tulajdonképen erről az elveszett Passióról? Puszta meglétén és címén kívül mindössze annyit, amit Gallus reá hivatkozva a Gnesenben lejátszódott eseményekről elmond.43 A legcsekélyebb 40 II 12. 1. 41 Id. h. 11. 1. 42 E feltevés azonban bizonyossággá, „régen kimutatott ténnyé" (II 12. 1.) sohasem válhat. Tóth Zoltán itt nyilván Jedlicki egybevetéseire gondol (v. ö. I 58. 1. 115. j.). А С szövegezés azonban Gallussal ellentétben nem hivatkozik a Passióra, ennek hiányában pedig mindenkor nyitva áll annak a lehetősége, hogy a forrás közvetlenül Gallus, vagy valamelyik leszármazója volt. 43 Szent Adalbert legrégibb életrajzaival és azoknak egymáshoz való viszonyával a lengyel irodalom ismeretében M. Perlbaeh foglalkozott: Zu den ältesten Lebensbeschreibungen des Heiligen Adalbert. Neues Archiv der Gesellschaft für ältere deutsche Geschichtskunde 27 (1902). A Gallus-féle Passióról mindössze ennyit mond: „was llillO der Hofhistoriograph Boleslaws III. als Liber de passione S. Adalberti vor sich hatte, wissen wir nicht, das Werk Bruno's
