Századok – 1943

Ismertetések - Bokes; František: Pokusy o slovensko-mad’arské vyrovnanie r. 1861–1868. Ism.: Vigh Károly 517

4Sfi ISMERTETÉSEK Hogy ez mennyire képtelen állítás, arról Rapant professzor legilletékesebb nyilatkozni, aki évek óta akadálytalanul dolgozik a magyar könyvtárakbaij. és levéltárakban. B. csodálatraméltó önérzetességű és elfogultságú megállapítása szerint „ez a munka elegendő választ ad arra vonatkozóan, hogy Szekfű Gyula és vele sokan mások nem fogják fel, vagy nem akarják megérteni azt a tendenciát, amellyel a nem magyar nemzetiségeket 1861-től 1868-ig vezették". — Magyarázatul hozzáfűzi: „Szekfű állításaival szemben sikerült bebizonyítanom, hogy Magyarországon éppen a nem magyar nemzetiségek voltak ^zok, akik az 1861—1868. években, tehát már 70 évvel ezelőtt törekedtek — természetesen eredmény nélkül — a modern nemzetiségi állam alapproblémáinak rendezésére". A könyv tartalma azonban másról tanúskodik. B. nemcsak nem bizonyítja állítását, hanem egyenesen megcáfolja. „Mit akartak és mit kaptak a nemzetiségek" című fejezetben a szerb nacionalista körökből származó első nemzetiségi törvénytervezettel foglalkozván, akaratlanul is rámutat ennek jelentéktelenségére, sőt komolytalanságára is. Egyrészt bevallja, hogy a tervezet úgyszólván kizárólag csak az autonóm municipiális és iskolai igazgatás területére szóló nyelvjogokat tartalmazta, másrészt megállapítja, hogy egészen lehetetlen kívánságokat is felvetett. így például nem átallotta volna törvénybe iktatni, hogy az ország vezető nemzetisége bármely nép lehessen. Jellemző, hogy B. ezt reális igénynek tartja, sőt a maga részéről hozzá is teszi, hogy ezek szerint a magyar állam hivatalos nyelve szlovák is lehetett volna. Az események tárgyalását különben В. a magyarosítás fellépésétől kezdi. Feltűnő, hogy a magyarság és szlovákság kulturális helyzetét illetőleg mindenféle összehasonlítást következetesen mellőz. Pedig amikor az]1790—91-i országgyűlés és az 1792-i törvényhozás megveti a magyar reformkor alapjait és a magyar országrészek közigazgatási bíráskodási, iskolai és egyházi életében a latin nyelvet a magyarral helyettesíti, még nincs szlovák irodalmi nyelv, a cseh biblicstina szövi át a szlovák egyházi és irodalmi életet. A szlovákok még Tranoscius evangélikus énekeskönyvét forgatják, amikor a magyar nemesség és polgárság Dugonics Etelká-ját s Kazinczy a Kassai Magyar Museum-át olvassa. Az első szlovák irodalmi nyelvű folyóirat Stúr Lajos Nitra-ja csak mintegy félszázad múlva, 1844-ben indul meg. B. mindezekről hallgat és csak arra a Deák Ferenctől származó megállapításra szorítkozik, hogy a szláv együttműködést későn szervezték meg, a magyar reformkor diadalra jutása után. Általában szembeszökő B.-nél az a célzatosság, amellyel a szlovák nép földrajzi helyzetét, anyagi és szellemi adottságait, sajátos érdekeit mellőzve, aránytalanul sokat foglalkozik a monarchia szláv nemzetiségeinek közös kapcsolataival. Erre neki talán az a nem véletlen tény szolgáltatott alapot, hogy a pánszláv gondolat legnagyobb zászlóvivői a szlovák nép kebeléből kerültek ki. Kollár János, a Slávy dcéra, pánszláv hitvallás szerzője Pestről Bécsbe költözve, mint evangélikus theológiai tanár harcolt az ausztriai szlávok egységfrontjáért. Moyses István besztercebányai püspök, a Slovenská Matica első elnöke, az 1861-es. szlovák memorandum átnyujtója, még zágrábi kanonok korában Gáj-jal állt összeköttetésben és egyik legjelentősebb ösztönzője volt az illyrizmusnak. Safafik J. P. Pozsonyban kezdte nevelői működését, szerepet vállalt az újvidéki szerb gimnázium megszervezésénél. Különben Prágában élt és működött. Korának legkiválóbb szlavistája volt.