Századok – 1943

Ismertetések - Lupaş; I.: Zur Geschichte der Rumänen. Ism.: ifj. Tóth András 445

ISMEBTETÉSBk 44» francia tendenciája miatt) eddigi gondolatmenetébe beilleszteni; Így általános, semmitmondó frázisokba („Märtyrer der Pflicht", „Der rechte Mann zur rechten Zeit") burkolódzik. Mielőtt L. kötetének letagadhatatlanul történetírói munkából «zületett kétségtelen értékeiről szólnánk, meg kell említenünk, hogy négy, kimondottan publicisztikai jellegű cikkét (Ursprung und Entwicklung der konfessionellen Minderheiten in Rumänien. Zur Entwicklung der Siebenbürgischen Städte Rumäniens. — König Ferdinand von Rumänien. — és főleg: Rumänisch—slowakische Beziehungen.) nem tartjuk tudományos jellegű, reprezentatív munkába valóaknak. Részben az anyag felületes összeállítása, részben a hangnem sajtó-jellege felment az alól, hogy e tanulmányokkal itt behatóan foglalkozzunk. Nen foglalkozunk a mû egyik fejezetével sem (299. old.), melyben L. párhuzamot von Vitéz Mihály bánffyhunyadi helyőrségének megtámadása és egy 1940-ben magyar katonák által ugyanott állítólag elkövetett atrocitás között. Csodáljuk, hogy magas tudományos állásának, történész-voltának tekintélyét mendemondák kinyomtatásával kockára teszi; s csodáljuk, hogy bizonyítékként megelégszik ilyen hivatkozással: „Aus der Handschrift: Ein Jahr ungarischer Herrschaft in Nordsiebenbürgen" — szerző és lelőhely nélkül. Sapienti sat! — : Ugyanebben a csoportban kell megemlítenünk a kötet végén található térképet is, mely a politikai és népi határok feltüntetése nélkül a Tiszáig hozza előre — Maramurt f, Cri^ina etc. megjelölésekkel — a román életteret. Kár, hogy L. ennyire megfeledkezett történetírói hivatásáról. Ha ugyanis nem ragadtatja el magát, megcsillan soraiban a szaktudós készsége. Mint történetírónak. igazi terrenuma a XV.—XVII. század. A már említett tanulmányok legjobbjai (az önálló erdélyi fejedelemség megalakulásáról, a reformáció és a románság kapcsolatairól, Vitéz Mihályról, Baszaraba Mátéról, Barcsay Ákosról, az 1691-es unióról, a Bi äticoveanu-családról és az 1790—92-es évek román mozgalmairól) nagyrészt erre a korszakra vonatkoznak. Bár kitűzött tételeitől ezekben sem tér el, a magyar történetírás sok szempontból fel tudja használni adatait, — különösen Erdély és a vajdaságok politikai és szellemi kapcsolataira és a vajdaságok politikai történetére vonatkozóan. E tanulmányok a forrásokkal ismerős, velők bánni tudó, intuitiv történetíró kezére vallanak. Baszaraba Máté uralkodásának ábrázolásakor — műfajának alaptónusa ellenére sem — tud szabadulni az erdélyi szellemi és politikai magasabbrendűség hatásai alól. Bár korábbi korról szól, de szintén igaz történész kezére vall az önálló havaselvi vajdaság megalakulásáról írt tanulmánya is. (Die Entstehung des ersten unabhängigen rumänischen Staates.), melyben a korabeli források alapján elsőrendű képet rajzol Károly Róbert 1330-as katasztrofális pofádai vereségéről. Külön kell megemlékeznünk az erdélyi parasztlázadásokról írt három alapos tanulmányáról. (Der siebenbürgische Bauernaufstand von 1437—38. — Siebenbürgische Bauernaufstände im 16. Jahrhundert. — Kaiser Joseph der II. und der Bauernaufstand im Siebenbürgen.) A parasztság sorsa iránt tanúsított érdeklődésében is találhatunk természetesen politicumot, hiszen sohasem mulasztja el annak kiemelését, hogy az „elnyomott" erdélyi jobbágyság nagy többsége román fajú volt. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy fenti tanulmányaiban szokatlanul tárgyilagos tudott maradni. Különösen az első két tanulmányban hangsúlyozza a magyarságnak a felkelésekben való részvételét. A Budai Nagy Antal-féle felkelésben -—úgy hisszük, hogy csak a kontinuitáshitből eredő általános középkor-Századok 1943, VII—X. 29