Századok – 1943

Ismertetések - I. Tóth Zoltán: A román nemzettudat kialakulása a moldvai és havasaljai krónikairodalomban. Ism.: Elekes Lajos 251

240 TÖRTÉNETI IRODALOM ébredt, hogy ez így nincs rendjén. Hogy történt mégis, hogy a nemzeti ébredés korának hajnalán a románság, vagy legalább vezetőrétegeinek jórésze a népi egység gondolatától átitatottan szállhatott harcba a közös, dicső mult jegyében hirdetett közös, jobb jövő érdekében? Bonyolult, sokágú fejlődés eredménye volt ez, összetevői közt olyan, látszólag távoleső tényezőket is felfedezhetünk, mint a protestáns térítések, vagy a havaselvi vajdák fogarasi birtokvásárlásai. Ezeknek a tényezőknek átfogó, alapos ismertetése a román történetkutatás egyik elsőrendűen fontos feladata lenne; ezt megelőzőleg azonban arra volna szükség, hogy alapos résztanulmányok tegyék világossá, hozzáférhetővé az összefüggések szálait. Ilyenféle munkára vállalkozott T., amikor megkísérelte megállapítani, milyen módon jelentkezik a nemzeti eszme előfutára, a népi egység tudata a XVII—XVIII. századi vajdaságok szellemi elitjének gondolkozásában. Ez az elit nagyjából azokkal a lengyel vagy magyar iskolákat járt, középeurópai eszméken nevelt előkelő urakkal azonos, akik hazájukba visszakerülvén, az első nemzeti nyelvű krónikákat megírták; náluk látjuk az egységtudat első világos jeleit, noha hosszú ideig minden további következtetés, politikailag hasznosítható „nagyromán" eszme nélkül: ez csak későbbi korok találmánya. A román népi egység felismerésének folyamata, jellemző módon, nem belső, hanem külső forrásból indult el. Alapja a középeurópai humanizmus, amely meggyökeresítette a tant, hogy a románok - erdélyiek, moldvaiak, havaselviek egyaránt — a rómaiak ivadékai. Ez a tan a XVII—XVIII. századi moldvai történetírók: Gr. Ureche (fl647), Miron Costin (1633-1691), Nicolae Costin (fl712) és D. Cantemir (fl723) tollán a nyugatias műveltségű moldvai előkelők körében — kezdetben igen vékony rétegben — is ismertté vált. Jelentőségét nem ismerték fel rögtön; Ureche, mint T. kiemeli, még csak mellékesen veti oda művében, hogy „Rómából származunk", Miron Costin viszont már egész munkásságának gerincébe a dicsőséges római eredet elméletét állítja. Forrása, amelyre legszívesebben támaszkodott, egy erdélyi humanista, a medgyesi Toppeltinus Lőrinc könyve: Origines et occasus Transsylvanorum. Ebből építette ki lelkes, de többnyire téves elgondolásait a románok — az egész román nép — eredetét illetőleg. Figyelemreméltó azonban, hogy a politikai különállásból származó megkötöttség az ő érdeklődési körét is elszűkítette: főművében (Cartea pentru descalecatul d'întâiu al Moldovei) nem az egyetemes románság, hanem Moldva történetét akarta megírni. Havaselvén még ennyire sem jutott az egységtudat; ott az első, XVII. századi krónikák még mit sem tudnak a dáciai kontinuitásról és Traianus gyarmatosairól, akikért M. Costin lelkesedett. Csak Costin követője, Const. Cantacuzeno fedezte fel őket s tette a havaselviek közkincsévé. Legtovább haladt az egység eszméje a nagy moldvai történetíró, D. Cantemir tollán, aki elődeinél nyomatékosabban hangsúlyozta a román nép római fajiságát, nyelvének tiszta latin jellegét és történeti folytonosságát Dácia területén. A valóságtól ezzel igen messze jutott, de elsőrendű