Századok – 1943
Tanulmányok - BODOR ANDRÁS: Szent Gellért Deliberatió-jának főforrása 173
SZ. GELLÉRT DEIjI RERATIO-J ANAK FŐFORRÁSA 213 mazását.1 Eucherius, akit Szent Gellért saját bevallása szerint olvasott2, már az egyes allegóriák sivár, szótárszerű magyarázatát adja. így lesz aztán a jég:durities peccatorum, a szelek: animae sanctorum, a rózsák : martyres a rubore sanguinis, az árnyék: protectio divina stb. Ilyen hatások alatt kialakul a misztikus magyarázatmód a maga teljességében, mellette azonban még a betűszerinti és erkölcsi magyarázatot is használják és a Szentírást e három egybekapcsolásával értelmezik. Ennek alapján születik meg a jól ismert emlékeztető vers: Littera gesta docet, quid credas aliegoria. Morális quid agas, quo tendas analógia3. Az örökkévalóságot, Istent kereső, az univerzumba beolvadni akaró középkori lélek nem elégszik meg a szavak egyszerű jelentésével, keresi bennük azt, amit a mulandóságnak alá nem vetett isteni juttat kifejezésre.4 Azért a titkok keresésébe soha bele nem fárad. Nem unalmas észmunka ez, hanem a hit megvilágosodása, újabb és újabb hit-ablakok kinyitása, melyeken keresztül csodálni lehet az Istenség örökkévaló fenségét. Ezért különböző helyről gyűjtik össze ismereteiket, de saját hitükön keresztül szűrik meg, s ha mások szavaival is, mégis, mint sajátjukat, fejezik ki. Szent Gellért számára is a drágakövekről adott magyarázat, s az a szinte kínos igyekezet, mellyel minden oldalról meg akarja világítani azok értelmét, nem üres szóhüvelyezés, hanem hitének újabb és újabb fellobbanása, a Szentírásban rejlő isteni kinyilatkoztatásnak mélyebb megértése. Honnan vette Gellért a drágakövek misztikus magyarázatát? Amint láttuk, a természetrajzi leírást közvetve vagy közvetlenül Izidortól vette át, a misztikus magyarázat azonban nem származhatik tőle, mert ő a gemmák misztikus értelmezésével még nem foglalkozott. A drágakövek magyarázata a középkorban általánosan el volt terjedve. A természetrajzi leírásban főleg Izidorra támaszkodtak, vagy még inkább az ő forrására, Pliniusra, akiből a középkori természettudomány általában nagymértékben táplálkozik. C. Plinius Secundus a drágakövekkel História naturalis-ának 37. könyvében foglalkozik: leírja az egyes drágakövek megjelenési formáját, találási helyét, különböző fajtáit s leírását egy-egy hozzájuk kapcsolódó történettel fűszerezi. Az egyházatyák közül Epiphanius dolgozza fel először behatóan, az Exodus alapján, természetrajzi és írásmagyarázati szempontból a drágaköveket, de még nem fűz hozzájuk különösebb szimbolikus értelmet. Misz-1 Institutionen divinarum et saecularium litterarum. De sex módis intelligentiae (Migne: Pat. lat. 70. k. 1122—1123. 1.). 2 B. 63. 3 J. Geffcken: Allegory and allegorical interpretation. Encyclopaedia of Religion and Ethics (Edinburgh 1908), I. k. 327—331. 1. 4 Ph. H. Wicksteed: The religion of time and the religion of eternity (London 1932), 8—21. 1.
