Századok – 1943
HÓMAN BÁLINT: Elnöki megnyitó beszéd 137
ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉD 147 A testi alkat határozza meg az ember élettani értelemben vett fajiságát. A lelki alkat alakítja ki minden emberfajta sajátos jellemét és egyéni művelődését. Ennek a művelődésnek és az alapjául szolgáló életszemléletnek a hordozói azonban már nem az emberfajták, hanem a belőlük eredett népek, melyeknek politikai jelentkezési formája és egyben népegyéniségüknek a kiteljesedése a nemzet. A történet folyamán mind a fajta, mind a nép, mind pedig a nemzet változik, differenciálódik és integrálódik, szórványokat bocsát ki magából és idegen elemeket vesz fel testébe. A fajták és népek kereszteződési folyamata állandó, de csak évszázados, sőt évezredes együttélés és folytonosan megújuló keveredések esetében vezet új fajtajellegek állandósulásához. A kereszteződésekből minduntalan létrejövő átmeneti emberalakok állandóan közöttünk élnek, mégsem hagynak szembetűnő nyomot a népek fajképén. Az öröklődés és kiválasztódás törvénye értelmében egy részük kivész, más részük visszafajzik egyik vagy másik őséhez. A fajta asszimilál, de egyúttal szelektál is. Magához hasonltja, felszívja, beolvasztja a rokon elemeket, de kiválasztja és elkülöníti, öntudatlanul kiközösíti magából a fajképét torzító elemeket. * Ez a természetes folyamat magyarázza meg azt, hogy a fajta minden keveredés ellenére továbbél nemcsak az egyénekben, hanem egész népekben is. Ez magyarázza meg, miként beszélhetünk a különböző fajtaelemekből összetett európai népek faji jellegéről, miként élhetnek a mai néptestekben kevéssé változott alakban és összefüggő nagy csoportokban a régi emberfajták, mint egy-egy nép uralkodó rasszelemei. A történeti és erkölcsi értékek magasabb szemszögéből nézve, a nép erejének és erényének kell tartanunk, ha az egyénenként és csoportosan vele együttélő idegenfajta elemeket kényszer alkalmazása nélkül magába tudja olvasztani és saját fajilag meghatározott ősi népegj éniségét ennek ellenére is meg tudja óvni az elfajulástól és elpusztulástól. De az is 10*