Századok – 1943

Ismertetések - Bónis György: Magyar jog–székely jog. Ism.: Degré Alajos 108

112 TÖRTÉNKTI IRODALOM tekintetében, hisz ilyen praefectio Udvarhelyszék területén fekvő nemesi birtokban is történt (Székely okit. I. 224 1. 1478), de a székely jogintézmény lényegének kialakítására indítékul nem szolgálhatott. Alulírott más oldalról próbálja a székely fiúleányság eredetét megmagyarázni. Feltevés ez is, de talán hozzá fog járulni a fogalmak tisztázásához. Murarik Antal megállapította már — rendkívül széleskörű összehasonlító joganyag felhasználásával —, hogy a primitív népek a leányok öröklési jogát nem ismerték el, és legalább a gazdálkodás alapjául szolgáló apai javakat, a földet, marhát stb. kizárólag a fiúk örökölték. (Az ősiség alapintézményeinek eredete, 72—77. 1.). Ez az elv fokozatosan módosult a leányok javára. Például a frankoknál a lex Salica — mely az első törvényekhez hasonlóan csupán az újításokat tünteti fel — az ingók öröklésében a nőknek (leány, anya, nővér) is részt juttat, csupán a föld öröklését korlátozza a férfi lemenőkre. A VI. század végén Chilperich edictuma ezt tovább módosítja: a szabad faluközösségekben élők földjére fiú hiányában a leányt jelöli ki örökösnek és csupán leszármazók teljes hiányában a fivért, ennek híján a nővért. (Gierke: Erbrecht und Vicinenrecht im Edikt Chilperichs. Zeitschrift für Rechtsgeschichte XII. 433, 439, 440, 462. 1.) Hasonló a fejlődés menete az orosz jogban is, ahol a különböző helyi jogok eleinte egyáltalában nem ismerték el a leányok öröklési jogát és ennek első törvényes biztosítása szintén azon az alapon történt, hogy fiú hiányában a leány örököljön. Csupán a XVII. században, Justinianus 18. és 118. novellájának hatása alatt kezdtek a leányoknak fiúk mellett is, velük egyenlő arányú örökrészt juttatni. (Wladimirskij Budanov: Obzor istorii russkago prava, 475, 479, 484, 500, 501, 504. 1.) Azonos életviszonyok hasonló jogszabályokat alakítanak ki; ez az emberi jogfejlődésben mindenütt megnyilvánuló gondolat hazánkat sem kerülhette ki. B. utal is arra, hogy a XIÏ—XIII. században több közösség nyert királyi privilégiumot, amely biztosította, hogy általában az apa vagyonát csak a fiúk öröklik ugyan, de a fiúgyermek nélkül elhalt örökhagyó vagyonában leányai örököljenek. Az is előfordult, hogy a király azzal az indokolással adott hozzájárulást leány javára való végrendelkezéshez, hogy az örökhagyónak nincs fia. (Wenzel: Árpádkori új okmt. VII. 287.1.1249.) E gondolat azonban hazánkban általános érvényű szokásjoggá nem válhatott, mert gátat emelt ellene a XIII. század elején behozott és hamarosan általános szokássá vált leánynegyed. A fiúk hiányában öröklő lányokra vonatkozó gondolat csak letelepedett, bizonyos állandósággal gazdálkodó népeknél jelenik meg. Nem valószínű tehát, hogy a XIII. század elején még vándorló életmódot folytató székelyek ezt a Magyarországot is csak futólag érintő jogelvet elfogadták volna. Hogy a székely fiúleányság intézménye később keletkezett, mutatja, hogy — mint B. is leszögezi — ez az intézmény még a XV. század elején is bizonytalan és ingadozó volt. Különben is a törökfajú lovas-