Századok – 1943

Ismertetések - Fischer; H. A. L.: Európa története. I–III. k. Ism.: Török Pál 105

106 TÖRTÉNKTI IRODALOM vallása", mely „ma is kielégíti az arabokat és 31)0 millió hívőt számlál". A katolikus vallás kialakulásában szerinte nevezetes tényező az általános emberi vágy az irányítás és tekintély után. „Józan egyistenhívő rendszer és észszerű erkölcstan sohasem nyújtott volna teljes kielégülést a színre, formára és vigasztalásra vágyó földközitengeri embernek". Róma a kereszténység előtt éppenúgy telve volt tonzurát viselő, fehérvászonlepelbe burkolt papokkal, mint utána, és ezek a papok és pápaféle fejük Isisnek képekkel díszített templomaiban éppenúgy tartottak istentiszteleteket, körmeneteket, mint azután: „Róma klérikális lett, mielőtt keresztyén lett volna". Téves az a nézet, mondja F., hogy erőszakkal vallást kiirtani nem lehet. „A szegénység és lelkesedés első, hősies korszaka után főként anyagi természetű számítás vagy politikai nyomás eredménye" Európa áttérése a keresztyén hitre. „A pogány védőszellem keresztyén angyallá lett, Isis Madonnává, a pogány ünnepek keresztyén ünnepekké". Távol áll F.-től a vallási tanok vagy a vallások erkölcsi értékének lekicsinylése. Könyvének igen szép részei azok, melyekben a különböző vallások alapelveit méltatja, hívőiket jellemzi. Észrevehető azonban, hogy a protestántizmust értékeli legmagasabbra és legközelebb a kálvinizmushoz áll. Ezt az érzületét angolsága színezi. A sokarcú vallásos érzésbe való beleélés dacára feltűnő ridegséggel von kétségbe minden benső vallásos érzést. Talán a hitnek ez a tagadása tartja távol őt az őskortól, melyről alig esik szó a műben. Talán e miatt nem domborodnak ki a kultúrkörök, amelyek akár vallás hatása alatt jöttek létre, akár ők hozták létre a vallásokat, gondolkozóba ejtenek a szkepszissel szemben: elképzelhető-e ilyen, világrészeket és nemzeteket átfogó és ilyen mély hatás mély alap és őszinte meggyőződés nélkül? Világnézete eléggé kiolvasható azokból a meleg sorokból, melyekkel Dante és Erasmus gondolatait dicséri, az értelmi tevékenységnek mindenek fölé helyezését, a racionalizmust, humanizmust, melynek Voltaire olyan nagy szolgálatokat tett minden kegyetlenség, babona és igazságtalanság ostorozásával. Az értelmi tevékenységet elég szélesnek fogja föl. Beletartozik a vagyonszerzéssel, művészetekkel és az állam kormányzásával való foglalkozás. Dicséri a renaissance Itáliáját, mely az ilyenfoglalkozású embereket nem vette igénybe háborúban, hanem zsoldosokat fogadott a politika e „szükséges" részének szolgálatára. A háborút barbárnak, károsnak hirdeti, melynél a rossz béke is jobb, dicséri a kompromisszumokat, melyek hosszabb-rövidebb időre meghozták a békét, az élet szépségeinek élvezését. A háborúval szemben már nem is humánus-fölvilágosult-Iiberális, hanem biedermeier-es a fölfogása. Ez a határozott állásfoglalása természetesen ellenmondásokba viszi — lehet-e ellenmondás nélkül írni az ezerarcú múltról? — és viktoriánus színben tünteti föl. Az még a béke dicsérete, hogy tragikusnak mondja az ír nemzet sorsát — elég tiszteletreméltó tárgyilagosság a tragédiát okozó nemzet fiától. A háborúskodásnak már mentsége az, hogy biológiai jelenségnek írja le: a harciasság az életerő jele. Igazolása sok