Századok – 1942

Értekezések - GUOTH KÁLMÁN: Egy forrás két történetszemlélet tükrében. 43

Egy forrás két történetszemlélet tükrében. A magyar történeti irodalom problémákban ugyancsak bővelkedő területén P. mester munkáján kívül alig van még 4 egy olyan sokat vitatott mű, mint a Szent István nevéhez kapcsolódó „Institutio morum ad Emericum ducem". Igaz, a viták ez utóbbival kapcsolatban soha nem éleződtek annyira ki, mint P. mester munkája körül. Szívósság és a végső megállapítások óriási különbségei tekintetében azonban méltán állítható az Intelmek körül lefolyt harc a fordulatokban ugyancsak bővelkedő Anonymus-k érdés mellé. Pedig az Intelmek ismertté válásától kezdve századokon át úgy látszott: e mű szerzője és vele együtt keletkezésének kora is vita tárgyát soha nem képezheti. Első kiadc'ja, Zsámboki János t. i. a szöveghagyományozásnak megfelelően mint Szent István törvényeinek első könyvét tette közzé Bonfinikiadásának függelékében 1581-ben.1 így tehát magától értetődőnek látszott, hogy a mű szerzője maga Szent István. S ez a vélemény uralkodott — a kétségnek még árnyéka sem merült fel — egészen a XVIII. század végéig. Kovachich Márton György volt az első — tudtunkkal —, aki nem Szent Istvánban látta a szerzőt: véleménye szerint az Intelmeket valamelyik tanult pap írta meg a nagy király egyenes parancsára.2 A probléma ezzel felvetődött, s a vita alig pár évtized múlva már a másik végletbe lendült. Engel ugyanis figyelemreméltónak látszó érvekkel utalt arra a lehetőségre, hogy az Intelmeket talán csak századokkal később fogalmazták meg Szent István koránál. Lehetetlen — írja —, hogy István valósággal korholta légyen fiát, neveltjét és egyetlen reménységét. A 1 „Decretorum seu articu'orum aliquot priscorum Ungariae regum ... ad contoxtum Bonifinii illustrandum forique Pannoniéi usum necessariorum liber" cím alatt. 2 Dederit nempe S. Stephanus doctiori alicui sacerdoti aut monaeho in mandatis, ut aliquas probe vivendi regnandique régulas Emerico, filio et successori, ut tum existimabat, suo usui futuras conscribat . . . Vestigia comitiorum apud Hungaros (Budae 1790), I. k. 23. 1.