Századok – 1942
Szemle - Vendel István; vitéz: Szekszárd megyei város monográfiája. Ism.: Fekete Nagy Antal. 371
372 SZEMLE gráfiája is. Szerzője nem igen végzett önálló kutatásokat, hanem megelégszik az irodalom eddigi eredményeinek felhasználásával. Munkája nagy aránytalanságát mi sem mutatja jobban, mint hogy a középkor végéig terjedő korszaknak mindössze 21 lap, a hódoltsági kornak 11, a kiegyezésig terjedő történelmi eseményeknek már 134 lap jut, a munka többi részét pedig az 1867 utáni, napjainkig terjedő idők leírása foglalja el. Másik nagy fogyatékossága a munkának, hogy csak a város külső képének kialakulását adja és seholsem helyezi bele azt sem gazdasági, sem települési, sem pedig művelődési tekintetben a környező vidék életébe. Mintha egyetlen szomszédja sem volna a városnak, a környezetből szinte teljesen kiszakítva tárgyalja történetét. Leírja ugyan a város képének csinosodását, a középületek gyors szaporodását, de az életet, a mozgást nem találjuk sehol, úgyhogy a munka szinte egy kihalt város képét adja. Nem világítja meg az okokat, melyek a külső kép kialakulását szükségessé tették, nem látjuk a város lakosságának statisztikai adatokkal kimutatott szaporodását, a város szellemi és gazdasági életének fejlődését, a hatóerőknek a rajza teljesen hiányzik. Ezzel szemben többször elkalandozik V. és olyan eseményeket mond el, melyek a várost távolról sem érintik, pl. lenyomatja Petőfi Nemzeti dalának első kiadását a nélkül, hogy annak szellemi vagy technikai létrejöttéhez a városnak bármi köze is volna. Az általános fogyatkozások mellett a részletekben is rengeteg hibát találunk. A szerző a Tolna ós Mözs között talált fogadalmi oltárkövet önkényesen áthelyezi Szekszárdra, a parásztai hűn sírról és a Bercsényi-utcai avar temetőről nem tud semmit: Az apátsági templom helyének kérdését, holott azt a mai vármegyeház udvarában véglegesen megállapították, Garay János költeményének idézésével oldja meg."Szekszárd ősi területének és a később határába olvadt községeknek egykori fekvéséről is igen zavaros fogalmai vannak. Szekszárdot mint az ott nagybirtokkal rende'kező apátság székhelyét seholsem rajzolja meg, nem ismerteti az apátság birtokait, azok fekvését, azt a környéket, mely az apátság birtokai révén Szekszárddal erős összeköttetést tartott fenn. Nem látjuk a város egyik jellegzetességének, a bortermelésnek kialakulását és fejlődését sem, noha a szerző már a római katonákat szekszárdi bikavérrel itatja. A város lakosságának társadalmi képéről is zavaros rajzot ad, amikor a prediális intézmény ismeretének híján az apátság prediálisait hol jobbágyoknak, hol nemeseknek, hol pedig nemesjobbágy oknak nevezi. A város 1725—1726. évi számadásaival kapcsolatbari történeti munkába nem illő, a szöveg meg nem értésén alapuló ízléstelen megjegyzéseket és gyanúsításokat tesz, hozzá még tudálékos tudatlansággal az item latin szót kijavítja idem-re, a facit szót pedig, nem véve észre az értelmetlenséget, mindenütt fuit-.nak olvassa. Abból a régi szép szokásból, hogy a legények a városház előtt májusfát állítottak, azt olvassa ki, hogy ez faültetéssel kapcsolatos városrendezés volt alacsony napszám fejéhen. II. Rákóczi Ferenc kiáltványában a recrudescunt szót szintén helytelenül értelmezi. Oldalakon át lehetne felsorolni V. tévedéseit, melyek történeti szakismeretének hiányosságából erednek és könyvének csekély értékét is a minimumra szállítják le. Munkájának kifogástalan része a török hódoltsági élet gazdasági rajza, ezt azonban Holub József „Szekszárd a törökök kiűzése utáni első évtizedekben" e. munkájából vette át majdnem szóról-szóra, de a forrás megnevezése nélkül. A város történetének kiegyezés utáni korszakát tárgyalva már több jártasságot, történeti érzéket és ismeretet árul el a szerző, csak az a kár, hogy egyes helyeken nagyon a részletekbe téved és az eseményeket nem tudja élette
