Századok – 1942

Történeti irodalom - Tóth László (s. a. rend. és bev.): Bajza József: A horvát kérdés. Ism.: Hadrovics László. 355

356 TÖRTÉNETI IRODALOM 356-vonzóbb területét, hanem egyben a legmélyebb emberi élményt is jelentette. Utolsó tagja volt ő annak a nemzedéknek, amely a magyarság déli és keleti irányú politikai és kulturális küldetését nemcsak hittel és tudományos meggyőződéssel hirdethette, hanem amely előtt a tetteknek, az alkotásnak lehetőségei is nyitva álltak. Ezek az adottságok tették, hogy a törékenytestű, fínomszellemű, harcos politikai tulajdonságokkal egyáltalán nem rendelkező B. nem tudott megmaradni az „objektív" tudomány szemlélődő álláspontján, hanem történeti megismerésének eredményeit rögtön a napi politikában szerette volna megvalósítva látni. Ilyen adottságok következtében alakult ki lelki alkata a tudós és politikus sajátságos vegyülékévé. A tudós módszerével dolgozott, amikor fáradságos munkával megszerezve a nyelvismeretet, elmerült a horvát és a szerb nép politikai, vallási és kulturális múltjának tanulmányozásában, de a gyakorlati politikus tettvágya nyilatkozott meg benne, amikor a tudományos megismerést nem tekintette öncélnak, hanem csupán a politika helyes irányításához szükséges alapfeltételnek. Ez a kettősség vonult végig B. egész munkásságán, amióta a kitűnő horvát történettudós, Sufflay Milán hatása alatt a magyar irodalomtörténet művelésétől teljesen a horvát kérdés felé fordult. Publicisztikai munkásságát az első világháború kitörését megelőző évben kezdte, olyan időben, amikor egyre világosabbá vált a veszély, amelybe a jugoszláv propaganda a horvát nemzetet sodorta. B. felismerte, hogy a „délszláv" eszmerendszer mögött voltakép a nagyszerb politikai aspirációk rejtőznek, s a szerb előretörés útjába a hamisítatlan horvát nemzeti eszmét akarta állítani. De tudta azt is, hogy a horvát nép tömegei érintetlenek maradtak a délszláv eszmétől s a politikai pártok egy része is csak kényszerűségből sodródott feléje. Erre a felismerésre logikusan oly elgondolást épített, amely — ha megvalósul — a magyar-horvát politikai viszony megjavításán keresztül az egész államközösség megszilárdítását szolgálta volna. E célból nem riadt vissza a hálátlan és népszerűtlen vállalkozástól, hogy a magyar-horvát közjogi viszony állapotát bírálat tárgyává tegye. Szerinte a magyar-horvát viszony megromlását az okozta, hogy az 1868-i kiegyezést mindkét nép máskép értelmezte. A magyar politikusok a kiegyezés pontjait közjogi dogmákká tették és minden egészséges fejlődésnek útjába állították. A horvátok egyrészt azt sérelmezték, hogy még ennek a kiegyezésnek a pontjai sem tartatnak be, másrészt az államközösséget nem akarták merev formák közé szorítani, hanem azt kívánták, hogy a további fejlődés egyre több lehetőséget nyújtson a horvát nemzeti eszme megvalósulásának. B. igazi politikai éleslátása és bátorsága éppen abban nyilatkozott meg, hogy e vitában a leghatározottabban a horvát álláspont érvényesítését sürgette. Követelte legalább a kiegyezés pontjainak szigorú betartását, de nem zárkózott el a kiegyezés revíziója elől sem: ,, . . . dogmának magyar szempontból is csak az uniót magát kell tekintenünk, nem pedig az unió ilyen vagy olyan formáját. Nyolcszáz éves