Századok – 1942

Történeti irodalom - Someşan; Laurian: Le passé de la Transylvanie et le facteur géographique. Ism.: Elekes Lajos. 331

334 TÖRTÉNETI IRODALOM 334-,,a kárpáti népesség politikai s közigazgatási szervezetének formája csak a telepes életnek ama minimumára támaszkodva maradhatott fenn, amelyről a kárpáti románok valójában sohasem mondtak le". (321. 1.). Sőt ez a „minimum" jelentősebb lehetett, mint bárki képzelné, különben aligha volna hihető S. állítása, hogy a középkor folyamán a pásztorság fokozatosan teret hódított a földművelő elem rovására (325.1.). De bármennyire megduzzadt a pásztorkodó elem, ennek csak aránylag kis része adta fejét vándorlásra, a nép zöme ragaszkodott az erdélyikárpáti hazához. Ennek köszönheti, hogy megmaradt, míg azok, akik elvándoroltak, sok idegennel kerültek érintkezésbe és elvesztették népi egyéniségüket. A pásztorság vándorló formája tehát határozottan káros volt a románságra, néptalajának gyengülését eredményezte. Nem vonatkozik ez a téli és nyári legelőt váltogató, de nagyjából ugyanazon a területen mozgó pásztorkodásra, ami S. szerint Romániában csak a XV. század végén kezdődött — semmi esetre sem Moldva megalapítása, tehát a XIV. század közepe előtt —, mert a hegyekbe húzódott román pásztorok ekkor kezdenek leereszkedni a síkságra. Ezután már gyors ütemben haladt a fejlődés: Erdélyből folyton áramlottak a pásztorok a vajdaságok felé, birtokukba vették a síkságot, újra megszokták a földmívelést és végül gazdaságilag is méltó keretet szolgáltattak ahhoz a népi és politikai egységhez, amit S. befejezésül lendületes szavakban méltat. Nem gúnyolódás a célunk, tizedét sem válogattuk össze a kifogásolható részeknek. Egyszerű tartalmi kivonatot adtunk S. előadásából, s nem tehetünk arról, ha ebben úgyszólván minden egyes pontot hibáztatni kell. Vegyük elsőnek az erdélyi bástya eszméjét, amely, sajnos, nem új, sőt néhány kiváló francia szakmunkába is bekerült; később a német irodalomban is elterjedt,1 s legújabban már ott tartunk, hogy szellemes tanulmányok igyekeznek megvilágítani e gondolatnak, mint a román politikai 'élettérfogalom lényegének, fejlődéstörténeti alapjait.2 Holott aligha vannak mélyebb gyökerei, akár a román nép lelkivilágát, akár a földrajzi s történeti tényeket vizsgáljuk. Erdély ugyan valóban olyan, mint egy bástya, különösen kelet és dél felé; éppen ezért bajos megérteni azt a román elképzelést, hogy a kelet és dél felől körülötte fekvő területekkel szorosabb kapcsolatban állhatna, mint a magyar mecendével. Dc itt már olyan területre érünk, ahol nem lehetőségekkel, hanem adatokkal kell érvelni; azok pedig azt mutatják, hogy Erdély története során mindig a magyar élettest része volt. Igen különös tehát azt állítani, liogy a magyar államhatár Erdélyt kiragadta szerves összefüggéseiből, 1 Főleg K. H. Theil cikke révén: Die siebenbürgische Bastei. Zeitschrift für Geopolitik (Berlin) 1935. 2 A. Malaschof-ky például a kétlegelős pásztorság szerves fejleményének tartja: Einflüsse des Hirtenlebens auf die Entwicklung von Volk und Staat in Rumänien. Südostdeutsche Forschungen III. 4. (1939), ism. Századok 1942, 100. 1.