Századok – 1942

Értekezések - NÉMETH GYULA: A kunok neve és eredete. 16

А К JH NEMZETEK TÖRTÉNETÍRÁSA 23 hogy bántanák, kényszerítenék ezeket, mégis mindinkább eljelentéktelehedik szerepük, tömegükben is mind kevesebb, elmosódottabb a szociális hatásuk. Sok helyütt még évszázadok múlva sincs semmi .,földesuraság", szabad elemek leszármazáskötelékei élnek egy-egy nagyobb területen; de az igazi társadalomépítés ott folyik, ahol a szokásszerű kölcsönös igazodás meggyökeresedett, bármilyen kötöttnek és sokszor szegényesnek is tűnjék fel a szabad népelemekkel szemben e települések népének helyzete. Természetes azonban, hogy az idegen lovag ily közvetlen szerepe csak kivételes és ritka; a ^belső kolonizálást" túlnyomóan a hazai vezetőréteg végzi el. Nem az idegen úri élet formáinak külsőleges utánzása a döntő, hanem az, ami önkéntelenül is átragad róla: a mozgalmas, kalandos tervkovácsolások helyett, a népnek érdekközösségekbe való vezérlése helyett bizonyos figyelem másoknak, kicsinyeknek jelentéktelen, de állandóbb foglalatosságai iránt, amely foglalatosságokban, társadalmias közvetítő szerepükben meg lehet bízni, rájuk lehet hagyatkozni, gyors hasznokra szövetkezés helyett a velük való tartós kölcsönösségben szilárd, generációkra szóló úri életet alapítani. Ezt a módszert érezhették ki a pogány vezetőrétegek nemcsak az idegen lovagokkal való közvetlen érintkezésükben, hanem a Nyugattal való minden találkozásukban is; hiszen ott minden falu s minden város lakójának az élete is az ilyen szokásszerű igazodáson alapult. És itt kell kiemelnünk a helyről-helyre, vidékrőlvidékre, népek szomszédságára való terjedés nagy szerepét is -a kultúrátvételekben. Döntő jelentőségű lehet ez, — de éppen a bizánci kultúrkör szerepe mutatja, hogy nem mindenkor döntő jelentőségű. Bizánc a kész formákat, elveket, az egész felső kultúrszerkezetet akarta rárakni a szomszéd népekre; s ezért mindenütt, ahol átvették, a magas kultúrszerkezet alatt elárvultan, magárahagyottan, ösztönös módszerek szerint élt maga a nép. IÁ nyugati hűbériség ellenben nem magas kultúrszerkezet, hanem a kicsiny élet kölcsönös igazodásának módszere. Amikor ez a módszer Nyugaton kilépett szűkebb helyi, sajátos, nehezen felfogható értelméből és általános életformává, magatartássá lett, akkor lett alkalmassá szociális térhódításra, j Szerepel azonban egy másik társadalomréteg is e kultúrhódításban, amely rétegnek jelentősége tán minden másénál mélyebb, átalakítóbb. Az Egyházat, a papságot szándékosan nem nevezzük itt „szervezetnek", mert ez az elnevezés valami öncélú apparátus működését hangsúlyozná, a politikával szövetkezett vallásos tanok térhódítását. Nehéz elképzelni,