Századok – 1942
Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyar köznemesség kialakulása. - 272
300 mAlydsz elemér akik megtartották ősi földjük kisebb-nagyobb részét, sőt birtokukat szorgalmas munkával meg is növelhették, a várjobbágyok már a XII. században is jcmódúaknak mondhatók. Jellemző, hogy a csatári monostort alapító Gutkeled nembeli Márton comes a zalai várjobbágyoktól meg egy centurio fiától egy prédiumot, a bodrogiaktól pedig két szabadost vásárol. A XIII. századi okleveles adatok világánál pedig azt látjuk, hogy a várjobbágyok közt vannak olyanok, akik comes címet viselnek; mások kegyurak; rabszolgákat felszabadítanak, szabadosokat és szolgákat vásárolnak; birtokot még a király is vesz tőlük, s földjük, ha nincs utóduk, nem a megyére, a várra száll vissza, hanem a királyra, akárcsak mint a nemesi adomány birtok.1 „Vagyis mindenük megvan ahhoz — mint Tagányi Károly igen • találóan megállapítja, — hogy valódi szabadoknak, nemesi szabadsággal bíróknak tarttassanak."2 Katonai szolgálatuk és életmódjuk miben sem tér el a királyi serviensekétől. Sőt az előkelők utánzásában oly messze mennek, hogy tekintélyesebb családjaik nem birtokukról nevezik magukat, hanem ,,de genere" megjelölést használnak. Tehát ők is 1 Ua. 583. 1. — Mint a várjobbágyok jómódjára," sőt gazdagságára jellemző adatot emelhetjük ki, hogy 1290-ben hét ungi vári jobbágy 300 márkáért, igen jelentős ősszegért adta el földjét. (Haza okmánytár, VI. k. 358. 1.) 2 Válasz dr. Erdélyi László megjegyzéseire. Történeti Szemle 1914, 448. 1. — A várjobbágyság történetének homályos részei a Tagányi—Erdélyi vita folyamán tisztázódtak. A közelmúltban Nóvák József ,,A várjobbágyság intézménye" (Debrecen 1940) címen dolgozta fel a tárgyra vonatkozó forrásadatokat, azonban indokolatlanul mellőzve történetirodalmunk nem egy eredményét, így Tagányinak a Kálmán-kori cívisekre vonatkozó megállapításait, vagy Melichnek a jobbágy névről adott magyarázatát. Még nagyobb baj, hogy elmulasztotta alkalmazni a legelemibb forráskritikát és hiteleseknek tart okleveleket, amelyek hamis volta régesrégen közismert. Még oly notórius hamisítványokat is, mint amilyen Szt. István pócsváradi alapítólevele vagy ennek II. Géza-féle megerősítése. Ezt is nyugodt lélekkel írja le: ,,A jobagio castri név eddigi olvasmányaimban legelőször Sopronban, 1135-ben fordult elő" (41. 1.), nyilván nem is sejtve, hogy a bakonybéli oklevél, amelyre hivatkozik, szintén hamis. Jellemző, hogy Szentpétery kritikai jegyzékéről éppen úgy nincs tudomása, mint Holub József „Zala megyé"-jéről. (Feltehetőleg ezért írja (40.1.), hogy nem tudta megállapítani, kapcsolatban voltak-e a határőrök a várjobbágyokkal.) Talán szabad még szembehelyeznünk két állítását: „Nem hiszem azt a mesét, hogy valakinek a nemzetiségét meg lehot állapítani a nevéből s a névelemzés ellen mindig a legerélyesebben kell tiltakoznunk" (34. 1.), a következő lapon azonban a III. István ll(i5.-i oklevelében felsorolt pozsonyi várjobbágyokat mégis „minden valószínűség szerint idegen származásúaknak" mondja, holott ilyenek vannak köztük: Pető, Mikó Endre, Szerecsen (?), Pénteki, Munka, Fancsal.
