Századok – 1942
Szemle - Dezsényi Béla: A magyar hírlapirodalom első százada. Ism.: Baráth Tibor. 240
240 SZEMLE fejedelemtől kért telepeseket — márpedig Hesszenből csak protestánsokat remélhetett. Sch. kutatásai felderítették a protestáns fejedelmek tárgyalásait, amelyek során kifejezésre juttatták aggodalmaikat eltávozott alattvalóik vallásszabadsága miatt; már ezért is nehezen engedték el őket. A fejedelmek és a földesurak természetesen egyaránt féltek tehetős jobbágyaik elvesztésétől s ezért inkább a szegényebbeket engedték el. Magyarországon viszont épp olyan emberekre volt szükség, akik a szükséges gazdasági felszereléseket meg tudták maguknak szerezni, vagy valamely mesterséghez értettek. Csakhogy az új telepesek egy része éppen nem volt megelégedve a magyar viszonyokkal — hiszen nem egyszer a telepítési feltételeknél súlyosabb terheket kellett viselniök —, sokalták a kezdeti nehézségeket, rokonaikat már nem hívták maguk után, s így csalódásuknak híre kelt odahaza is. A XVIII. sz. második felében azután már igazán a szegényebb népréteg jön hazánkba s ekkor már a kincstár látja el őket gazdasági felszereléssel. A Dunántúl délkeleti szögletébe vándorló hesszeni protestánsok eredetileg a Bánságba készültek, de Mercy Claudius, aki ezidőben szerezte meg a hőgyészi uradalmat, Bécsből birtokára irányította őket. Mercy birtokán, akárcsak a kincstári birtokokon, sohasem lehetett szó vallásúldözésről. Döry László birtokairól azonban a protestánsok már kénytelenek elvándorolni s már az 1720-as években továbbrajzanak, főként Baranya megyébe. Mercy a telepesközségek lakosságát nemcsak vallás, de faj szerint is elkülönítette, a súrlódások elkerülése végett. Hiszen e vidéken nemcsak németek és magyarok laktak, hanem — mint W. kimutatja — egyedül Tolna megyében 78 szerb-horvát és 16 tót háztartást írtak össze 1715-ben. Trautsohn János szekszárdi apát rác jobbágyait Grabócra telepítette s egyik utóda, Mérey apát még templomot és zárdát is építtetett nekik. Ilyen körülmények között a bevándorlás majdnem szünet nélkül tartott, ami csakhamar földszűkét idézett elő. Kisdorogon például — habár a község csak az 1730-as évek elején kapta első telepeseit—már 1742-ben háromféle telepest különböztettek meg: a korábbiak 6 holddal rendelkeztek vetésforgónként, a későbbiek már csak kettővel, az új jövevényeknek pedig mindössze egy hold jutott. Ez is magyarázza, hogy miért elégedhettek meg a szegényebb bevándorlókkal: a tehetősebbek igényeit már nem tudták volna kielégíteni. Amíg L. csupán mozaikszerűen jellemzi a német bevándorlás megindulását, Sch. és W. alapos anyakönyvi, nyelvi és levéltári kutatás alapján rajzolja meg a telepítések egy-egy rejtett mozzanatát. Bakács István János. Dezsényi Béla: A magyar hírlapirodalom első százada 1705—1805. Budapest 1941. 8° 66 1. — Az első világháború óta eltelt közel két és fél évtized alatt a történettudománynak egy korábban színtelen ága, a sajtótörténet, módszerében és szempontjaiban megifjodva, európaszerte különleges jelentőségre emelkedett. Ez a jelentőségbeli növekedés kétségtelenül összefügg azzal a felismeréssel, hogy a sajtó, különösen a francia forradalom óta, szoros kapcsolatba jutott a nagy történetalkotó erőkkel, úgyhogy ez utóbbiak munkája azon keresztül naprólnapra, sőt óráról-órára figyelemmel kísérhető. Ezzel a felismeréssel együttjárt., hogy a sajtótörténet az irodalomtörténetírás mezejéről, ahol addig ápolták, átkerült a gazdaság-, társadalom- és főleg a politikai történetírás területére, hasznosítva természetesen ezek kutatási szempontjait. A sajtótörténet újszerűségének tulajdonítható, hogy a Történettudományok Nemzetközi Bizottsága is figyelmet
