Századok – 1942

Történeti irodalom - Documenta historiam Valachorum in Hungaria illustrantia usque ad annum 1400 p. Christum. Curante Emerico Lukinich et adiuvante Ladislao Gáldi ediderunt Antonius Fekete Nagy et Ladislaus Makkai. Ism.: Elekes Lajos. 206

TÖRTÉNETI IRODALOM 2(17 románság középkori történetének áttekinthetetlenül nagy a forrásanyaga, s állandóan új adatok bukkannak föl belőle. Holott valójában az újnak látszó elméletek sem újak, legfeljebb formára, de lényegükben csak egy-két változatlan alaptételt ismételnek, a források pedig — százszor átértékelve, pro és contra megvitatva, rendszeresen azonban soha össze nem gyűjtve — voltaképen ma is ugyanazok, mint ötven évvel ezelőtt voltak. Számuk sem nagy, az elbeszélő forrásokat hamarosan fel lehetne sorolni, s aránylag az okleveles anyag is gyér, csak a XV. századtól kezdve válik gazdagabbá. Azonban ez a viszonylag gyér okleveles anyag is éppen elég gondot okozott a kutatóknak. Kiadott részét sem egykönnyen gyüjthették össze, sok, részben elavult, alig hozzáférhető okmánytárat kellett átböngészniük, s ezt a fáradságos munkát minden egyes cikk megírásakor meg kellett ismételniük, hiszen a románokra vonatkozó okleveles anyagnak nemcsak egységes kiadása, hanem egyszerű mutatója sem volt. Kégebbi kiadványoknál a kritikai megrostálás terén is akadt kívánnivaló. S ha valaki ezt is elvégezte, biztos lehetett a felől, hogy munkája így sem teljes: különböző levéltárak kiadatlan anyagában bizonyosan sok ismeretlen oklevél lappang, de hogy hol, mennyi és mekkora fontosságú, azt csak hosszú évek munkájával lehetne megállapítani. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az irodalom felötlő pongyolaságainak jórészét éppen a forrásanyag kuszasága, nehezen hozzáférhető volta okozta. Sokan ragaszkodtak helytelen elgondolásokhoz, mert nem ismerték a teljes bizonyító anyagot, és sokan mertek megkockáztatni tudatos ferdítéseket abban a többékevésbbé jogosult reményben, hogy olvasóik túlnyomó többsége semmikép sem veszi, nem is veheti a fáradságot ahhoz, hogy adataikat nyomról-nyomra. ellenőrizze. Gyakran történtek visszaélések, nemcsak egyes oklevelekkel, hanem a forrásanyag egészével is: igen hatásosnak bizonyult példáid egyes román propagandaműveknek az a fogása, hogy előadásukba futólag odavetett megjegyzéseket ékeltek a Magyarországon korai időben románokat említő források „tömegéről", s ezzel tökéletesen meg is nyugtatták a hiszékeny külföldieket érvelésük alapossága felől, másrészt azt a véleményt sugallták, hogy, ha a magyarországi románság történetének forrásanyaga már a legrégibb időkben olyan tekintélyes, bizonyára akkori szerepe is jelentősebb volt, mint általában vélik. Ilyenféle meggondolások nyitottak utat nyugaton a Gelou-kori román fejedelemségekről, a tiszavidéki, ősi román néptalajról, a középkori Magyarország autonóm — minden, így állami, társadalmi téren is a román fejlődéshez tartozó — román kerületeiről szóló elméleteknek, s száz más tetszetős, de a forrásokkal merőben ellentétes, a magyarságra nézve pedig határozottan káros elgondolásnak. Mindezeknek a bajoknak megszüntetésére az a mód látszott a legkézenfekvőbbnek, melyet a Documenta szerkesztője és munkatársai választottak: új, a modern történettudomány szempontjainak mindenben megfelelő, egységes kiadványban bocsátani közre — idegenek számára is hozzáférhető