Századok – 1942

Történeti irodalom - Eckhart Ferenc: A szentkorona eszme története. Ism.: Deér József. 201

TÖKTÉNKTI IRODALOM 203 jellegzetes „regnuni haereditarium", miként ezt a régebbi megnyilatkozásokhoz kapcsolódva Nagy Lajos királyunk egyik oklevelében kifejezi. A korona tehát ebben a korszakban a király koronája, róla és a királyságról V. István felfogása szerint a regia maiestas gondoskodik. Találóan mondja E., hogy a hatalom és jelkép még nem váltak el egymástól. Ezek a részben Bartoniek Emma és J. Kárpát vizsgálódásain alapuló meggyőző eredmények jól mutatják, hogy hol kell koronaeszménk nemzeti jellegét keresnünk: a koronának és a királyi hatalomnak a magyarságra annyira jellemző szoros kapcsolatában, nem pedig a koronafogalomnak későbbi s meggyőződésem szerint idegen hatásokra visszavezethető elszíneződésében. Ha hatalom és jelkép még nem váltak el egymástól, akkor mi az oka a király és a korona megkülönböztetésének? Ezt a kérdést a későbbi s csak látszólag eltérő fejlődés megértése érdekében kell felvetnünk. S itt E.-nál erősebben szeretnénk hangsúlyozni azt, hogy a korona az uralom istenkegyeimiségének jelvénye és jelképe. A reá való hivatkozás tehát a király személyénél magasabb szférába emeli azokat a jogokat és igényeket, melyeket az uralkodó képvisel. A koronának a király mellett, később a király helyett való emlegetése csupán az uralom isteni hivatottságát és rendeltetését fejezi ki, benne a földi állam transzcendens igazolásának gondolata rejlik, amit a földi és mennyei korona koraközépkori párhuzamba állítása, okleveleinkben pedig a királyi jog és az isteni törvény azonosítása is bizonyít. .Éppen ezért ma is úgy vélem, hogy a korona auktoritására az Árpádkortól • kezdve kimutatható hivatkozások, a korona auktoritásának a király hatalmával való gyakori — nem mindig következetes, de mindig jellemző — szembeállítása az amtoritas-potestas fogalompár tudatosságára utal. Műve további fejezeteiben E. részletesen bizonyítja, hogy ,,a király még a XIV. század végén is magáénak tekinti a szentkoronát és csak személyével együtt tartja azt az állam képviselőjének" (76. 1.), s hogy a korona „egyáltalán nem foglalja magában a királyt és az alattvalókat" (67. 1.). Nem oszthatjuk azonban azt a nézetét, mintha a XIV. század utolsó évtizedétől fogva külföldi viszonylatban a korona az állam szimbólumává emelkednék. A kérdés azon fordul meg, mit értünk itt államon s mennyiben tudjuk magunkat bizonyos modern képzetektől függetleníteni. A Nagy Lajos és Velence között 1381-ben létrejött szerződés azon pontja, mely szerint a köztársaság évi adót fizet „a felséges királynak, utódainak a királyságban és a koronában, magának a királyságot képviselő koronának és a korona helyett megjelenőknek", semmi olyat nem tartalmaz, aminek alapján a koronát többnek kellene tartanunk, mint a magyar királyság (és nem állam) szimbólumának. Ugyanerre utal az az E. által idézett 1387-i génuai irat is, mely „a dalmát részeknek a magyar koronával, vagy királysággal szemben tartozó hűségéről" beszél. A „magyar korona" és a ,"királyság" fogalmai tehát belső és külső viszonylatban egyaránt fedik egymást.